Olyan nő szokott kelleni valakinek (ha igen, kinek), aki alapvetően érzékeny, de ezt nem kommunikálja nyíltan a külvilág felé?

Én vagyok ez. Sajnos hajlamos vagyok rá hogy nem vagyok őszinte, mert ahogy a fejemben megvan a mondat amit igazából mondanom kéne, azt inkább nem mondom, csak ne bántsak meg senkit. Voltam én maximálisan őszinte is, de abból csak sértődés lett mindig, de ez nem azt jelenti hogy nonstop hazudok, és nem a nagy dolgokban amikor őszintének kell lenni. Az érzékenységemből fakadóan pedig én sem tudom elviselni ha úgy beszélnek velem, és a kritikákat is csak olyan emberektől tudom elfogadni anélkül hogy megbántana, akik tudom hogy jó szándékúak, és nem bántani és a lelkembe gázolni akarnak, hanem támogatnak és szeretnek.

Akik hozzám jól tudnak viszonyulni, azokkal én is úgy bánok, őket szeretem és értékelem, és az őszinteség is könnyebben megy, mert tudják hogy nem bántásból mondom, hanem mert szeretem őket. Ez végül is az egymásra való ráhangolódás amit te is írtál, kérdező. Nagyon érzékeny vagyok a világra, mások problémáit könnyen át tudom érezni, és fáj nekem a másik bánata.

Egy filmen is könnyen elsírom magam, még a Ferdinándon is bőgtem, na hát gondolhatod.

Egy veszekedés képes engem teljesen lelombozni, kitör belőlem a sírás de nem mindig és nem minden helyzetben. Hirtelen haragú tudok lenni, de hamar elszáll. Sajnos ha valami engem bánt, vagy valaki megbánt, az kiül az arcomra, nem tudom takarni, hiába akarom azt mutatni hogy nincs baj. De ha én egy nap mindent ki kéne mutatni hogy mi bántott meg, akkor megint velem kéne foglalkozni, és inkább letudom egy semmivel, mert mire elmagyarázom, nagyjából tovább is lépek már, így nem látom értelmét róla beszélni.

Fontos dolgokban nyilván nem ez a helyzet.

A kelendőséget illetően pedig azt vettem észre én is, hogy a pasiknak bejön ez, de engem pl hagytak már is el az érzékenység miatt, mert nehéz feladat megbirkózni ezzel nap mint nap, de meg is értem. Gyakori félelmem hogy a kapcsolatom nehogy emiatt menjen tönkre, főleg ha lenne gyerek is és férjnél lennék.

Én is ilyen vagyok és van párom, aki imád. :) Időbe telt megpuhítani. A párom egs rettenetesen türelmes és stabil ember, amit egyszer kimondott vagy megígért, az úgy is volt. Nem sokat variált kezdettől fogva a kapcsolatunkban, nem volt ez a "gyereidemenjinnen" típus, mint az exem. Nekem ez a kiszámítható, következetes viselkedés sokat segített abban, hogy merjek mellette érzékeny és gyenge lenni. Egyébként a külvilág felé és az elején a párom felé is azt mutattam, hogy jaj, de giccs ez a szentimentális, romantikus foskupac és mennyire nem szeretem. Megvolt ennek is az oka korábbról, korábban mindenki ezzel a maszlaggal akart belőlem kicsikarni dolgokat és elérni, hogy széttegyem nekik. A látszatromantika meg a teátrális ömledezés. A hideg futkosott tőle a hátamon, amíg meg nem tapasztaltam, milyen, ha őszinte és igazi.

Egyébként az ilyen hüppögő, bájolgó, vinnyogó embereket szerintem racionális ember nehezen viseli. Volt ilyen exem, nekem az például sok volt, szintén a teátrális, helyzethez képest eltúlzott reakciói miatt. Lehet, hogy a párom mellett valamennyire felengedtem, de ezt a viselkedést továbbra is gáznak érzem. Nem tudom miért, kicsit olyan, hogy ha kis dolgokra ilyen, akkor a komolyabbaknál már az ember nem is veszi komolyan.