Lakás nélküli budapesti férfiak! Ti hogyan tervezitek az életeteket? Örökre egyedül fogtok maradni?

7 éve albiban élek egy "vidéki" nővel Bp-en.

Téged nem tudom honnan szalajtottak, de elég nyominak tűnsz. Lehet inkább ez a gond, nem a lakás.

Pesten élni alapból szopás, teljesen mindegy van-e lakásod. (Még a budai hegyekben jó, az még kinéz valahogy, de pesten az a régi gangos bérház-ámokfutás szörnyű) Ha lenne pesti lakásom eladnám és uradalmat vennék belőle az agglomerációban. Ha meg nincs, nem is mennék oda. (Ez történik most).

"Minden nőnek" - WTF? Ilyet is csak ostoba ember írhat, ez egész egyszerűen nem igaz. A plázacicáknak tuti elvárása, meg még pár olyannak akik vidékről betévedve abban reménykednek, hogy ott aztán mindenki zilliárdos (vagy olvassa a GYK-t és a kommentek alapján ez a benyomása támad, hiszen itt mindenki millió-közeli keresettel rendelkezik ugyebár - seems legit)

De régen rossz az, ha valaki mindig csak albérletekben él. Az sosem lesz az övé. Bármikor kirakhatják, max hozzávágják a kauciót amivel sokra nem megy. És idősebb korban szopják be igazán, én ismerek olyan párt akik mindig albérletben éltek, ment is a menősködés, aztán most úgy 60 körül szopták be ezzel. Ezt nem örökké csinálni.

#3

Mert ha 35 millió hitelt veszel fel, és fizeted életed végéig és még mobil sem vagy, azzal ugye nem lehet beszopni?

Átlag 3 évente munkahelyet cserélek, ilyenkor van hogy pár kerületet arrébb is költözünk.

"Egy átlagfizetés 60-70%-át elviszi egy minigarzon is már."

Az az illető nagyon hülye, aki ezt az összeget inkább egy albira dobja ki ahelyett, hogy a sajátját fizetné.

A legtöbb ismerősöm albérletben él, nagyon kevesen laknak saját tulajdonú (vagy a szülei nevén lévő, ingyen gyerekeknek odaadott) lakásban. Mi szerencsések voltunk, tudtunk venni egy sajátot, és a nagyi is él még, meg a szülőket is inkább mi támogatjuk, szóval lehetséges, bár ugye nálunk ez közös akció volt, nem egyedül kellett se a férjemnek, se nekem összeszedni rá a teljes önerőt, mi is albérletben laktunk mielőtt megvettük volna a saját kis kuckónkat.

A "minden nőnek" elvárása igazából nem a tulajdonviszonyra vonatkozik, hanem az önálló, külön életre, amire egy albérlet teljesen alkalmas. És nem feltétlenül kell az V.-VI. kerület szívében albérletet kivenni, ha nincs annyi pénzed, van 20 másik kerület, ahol simán találsz megfizethető albérletet.

Mi ez a hiszti már megint? A páromnak sincs lakása, mert az anyja egy okádék sóher. Én kaptam a szüleimtől, nem rég költöztünk be. Nekem sem sikerült volna, ha nem teszik a seggem alá, de ha már engem felelősségteljesen vállaltak be és el tudtak indítani normálisan a szüleim, javaslom, használjuk együtt, egészséggel és becsüljük meg. Legalábbis nekem ezzel semmi bajom nincs, a párom maximálisan tisztel és szeretném, ha ő is otthonának érezné. Nem közös vagyon, az én nevemen van, mert így korrekt, hogy megbecsüljem a szüleim munkáját és ne osztogassam szét, de a saját pénzem szívesen dobom be a közösbe és mostantól az a terv, hogy együtt gyűjtsünk egy közös lakásra, ami papíron is annyira az övé, amennyire az enyém.

Egy emberre haragszom, a párom felelőtlen, buta önző anyjára. Lehetősége lett volna adni, de nem adott. Szívózott, magára költötte, elnyaralta, elperelgette a gyereke apján. Zsarnokoskodott vele és velem is, egy gusztustalan szuka. Na, vele van gondom, nem a párommal, aki így is igyekszik, gyűjtöget és normálisan dolgozik, képzi magát. A mai világban nagyon kemény dolog összeszedni egy lakást hitel és szülők nélkül. Ha az ember meg is csinálja a fiatalkori élmények és szabadidő rovására. Ez úgy gondolom, nem elvárható egy huszonévestől. Nem ettől fogom jobban szeretni, hanem attól, hogy látom, hogyan igyekszik és viselkedik velem, mennyire becsül és mennyire (nem) használ ki. Egy szorgos, okos férfi a párom, aki nagyon igyekszik és felnézek rá. Nem érdekel, hogy nincs otthona. Majd lesz.

Azokat az embereket viszont elégetném, akik úgy gyártanak gyereket, hogy ezzel nem számolnak. Főleg úgy, hogy végigdolgozták az életüket és semmit swm tudnak felmutatni, mert mindent csak elherdálni tudtak, felelősséggel a nyakukon. Az ilyen ember nem szereti a gyerekét, csak használja.

Én is ilyen lakhatási válságban "szenvedtem". Válás után elfeleztük a vagyont és rá kellett jönnöm, hogy bp-en a büdös életben nem veszek lakást, főleg egyedül. Visszaköltöztem vidékre, egy megyeszékhelyre. Azóta úri módon élek, nincs lakáshitelem, gyönyörű barátnőm van jelenleg. Hatalmas pozitív fordulatot vett az életem. Csak annyi kellett, hogy elfogadjam: Budapestivé nem lehet válni egy generáció alatt. Arra születni kell.

(31F)