Miért tartjátok többre azt az embert, aki 2-3 lakótárssal együtt él és csak egy szobát tud bérelni, mint azt, aki a szüleivel lakik?

Mert elég nagy különbség van így is:

1. Aki anyúcival él, az általában kevésbé képes önállóságra, hiszen sok szülő felelősnek érzi magát abban, hogy kisegítse a gyerekét, aki vele él, bármikor, amikor szükséges. Konkrétan volt úgy, hogy ismerősöm közölte, hogy elakar költözni a városból, hogy távolabb legyen a családjától, mert úgy érzi attól inkább önállóbbá válik, míg otthon a szülő városban megvan az a kényelme, hogy a szülők mindig ott vannak, ha kisegíteni kell. És itt mégcsak nem is együttélésről beszélünk.

Ezzel szemben lakótársak lesz.rják egymást, nem azért laknak veled, hogy a pótszüleiddé váljanak. Ha felviszed a barátod/barátnőd, akkor nem kérdezősködnek, mert semmi közük ehhez, általában nem is érdekli őket.

Tehát elég értelmetlen párhuzam.

2. Általában lakótársak lehetnek veled egykorúak, meg legjobb esetben a sajàt baráti körével lakik együtt az ember, akiket jófejnek tart s jó velük lógni, míg szülőkkel lógni általában cikis.

Lehet, hogy vannak példát gázos lakótársakra, talán van aki zsémbes veszekedő öregnénikkel lakik együtt. Kivételesen ez is lehet elég gáz, de ritka, hiszen az ember megválogathatja, hogy hova költőzik és kikkel kerüljön össze.

Lakótársakkal mindenképp másfajta viszonya van az embernek, mint a szüleivel, akik kisgyerekükként tekintenek rá és beleszólnak az életébe általában, lakótárssal meg “egyenrangú” emberként éltek egymás mellett.

Nem mindegy, hogy 25 vagy 35 éves az illető. Nem ökölszabály, de kb 30-harmincpár alatt elnézhető ez a lakótársazós dolog. Aki efelett ezt csinálja, attól megkérdezném mit csinált az utóbbi 10 évben hogy előbbre jusson az életben és vajon őszerinte mire fogja vinni a következő 10-ben, ha most itt tart. (De tényleg. Ha nem értetek egyet, mondjátok miért nincs igazam.)

A szülőknél lakás meg azoknak biztos egyértelmű akik pestiek, vagy a szülővarosukban tervezik élni az életüket, de ezzel tömérdek fiatal nem így van, szóval sokaknak nem opció az otthon lakás, mert nagyobb városba költöztek, hogy esélyük legyen még többre vinni az életben.

Amúgy átlagban önállóbb az albérletben lakó. Magára főz, mos, takarít, háztartást vezet. Nem mindig, de sokkal nagyobb arányban, mint a szüleikkel lakók.

Ha pedig a lakótársakkal (akik valahol idegen emberek) jól kijön, akkor később párkapcsolatban összeköltözéskor se lesz gond, könnyebben tud majd alkalmazkodni.

Nekem van egy ismerősöm, aki folyamatosan arról papol, hogy egy férfi legyen önálló., ne lakjon otthon, neki sikeres férfi kell majd.

Közben ő nyögi a több szobás, szépen felszerelt albérlet árát, nem jut egyről a kettőre, de neki kell a nagy, szép albérlet, egyedül, nagyon jó környéken. Évek óta ezt hallgatom. Én meg az élettársam egy szobás albérletben húztuk meg magunkat évekig, 30 négyzetméteren (ebben benne volt a fürdő is), végig akkor is mártírkodott, hogy mennyire nehéz fent tartania a lakását. Amikor kérdeztem, hogy miért nem költözik össze más emberekkel teljesen kiakadt. Ő nem alkalmazkodik senkihez.

Mi közben vettünk egy lakást, azért érzem, hogy csodálkozik. Én tényleg nem értem az ilyen kompromisszumra képtelen embereket.

Én örülök, hogy külön élek a szüleimtől egyetem óta és nem verem a mellem a 25 ezres albérlettel, amit lakótársakkal együtt bérlünk (egyetem és munkahely miatt másik városban), de jól kijövünk, jobb mint a családdal. Nem tudom mások milyen környéken laknak, a magam helyzetében ezt nem tartom annyira nagy kiadásnak, habár nekem is volt olyan időszakom, amikor hazaköltöztem, ha épp nem volt munka/egyetem, és örülök annak is, ha spórolhatok ezzel. Egyenlőre jó, de hosszútávon én sem laknék bérben, mert én így is elég nagy kiadás minden hónapban.

Személyszerint nem szoktam b..gatni senkit, aki otthon lakik, és nem nézem le, DE arra volt példa, hogy nem kedveltem a barátom szüleit és emiatt nem szívesen voltam vele a lakásán, ilyen szempontból jobb, ha valaki külön él.