Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én vettem észre, hogy a nők ilyen sorrendben rangsorolják a férfiakat, aszerint, hogy mekkora esélyük van?
(nyilván nem minden egyes nő, mert kivétel mindig mindenben akad, de mondjuk úgy, hogy több mint 95%)
Szóval eddigi valós megfigyeléseim szerint, illetve többnyire női beszámolókra és döntésekre hivatkozva, továbbá ezen kategóriában szerzett konzekvenciákból levezetve megalkottam egy emberi hímeket hierarchikusan rangsoroló listát.
A rangsorolás nagyjából a következő:
- Első helyen
-->Olyan férfiak, akiknek magas az önbizalmuk és mellette jó tulajdonságúak is.
Ebből nagyon-nagyon kevés van. Ritka mint a fehér holló. A mai nyugati világban szinte kihalófélben van. Több száz férfira jut egy darab. Régen az archaikus korban a férfiak közt rengeteg ilyen volt, illetve ma is Afrikában és az iszlám világban még akadnak azért ilyen típusú férfiak. De a nyugati életmód egyre nagyobb terjedésével fokozatosan fogynak ezen férfiak máshol is.
- Második helyen
-->Olyan férfiak, akiknek magas az önbizalmuk és mellette rossz tulajdonságúak.
A nyugati világban ők a legnépszerűbbek a nők körében. Jellemzőjük, hogy úgy váltogatják partnereiket mint más a ruháját. Sokszor arrogáns, beképzelt, nagypofájú emberek, akik a nőket nagyon sokszor tárgyiasítják és kihasználják. De mivel magas az önbizalmuk, ezért sosem kell szexhiányban szenvedniük akármilyen erkölcstelenek is.
- Harmadik helyen
-->Olyan férfiak, akiknek alacsony az önbizalmuk és mellette jó tulajdonságúak.
Belőlük már több van mint a fenti kettőből. Talán ez a csoport a legnépesebb. Rájuk jellemző, hogy először szégyenlősek félénkek de fokozatosan társaságokba járnak és idővel azért tudnak barátnőt szerezni maguknak. Noha kezdetben incelek, de később akár családapának vagy eltartónak elfogadja őket egy nő (miután fiatalon kiélte magát a második csoport férfijaival). Pl Forrest Gump is ilyen. Belőlük lesznek a remek férjalapanyagok. Általában hosszabb távra terveznek velük a nők. De mondjuk egy buliban nem ők fognak a legtöbb csajt hazavinni egyéjszakásra.
- Negyedik helyen
-->Olyan férfiak, akiknek alacsony az önbizalmuk és mellette rossz tulajdonságúak.
Ez a kategória tele van ilyen férfiakkal. Jellemzőjük, hogy mindenért e nőket hibáztatják és sokuk egyenesen gyűlöli a női nemet úgy en bloc. Általában incelek (de nem mindig). Ők a legkevésbé népszerűek a nők körében, emiatt sokszor radikális lépésekre vetemednek, a potenciális Elliot Rodgersek csoportja ez. Elvileg átkerülhetnek a harmadik csoportba, de sokszor megkeseredett mogorva vénemberként végzik magányosan egy lepukkadt lyukban.
Nos én ezt figyeltem meg.
Kíváncsi vagyok ti mennyire vettétek ezt észre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Feltalaltad spanyolviaszt. Megtudhatjuk, hogy a jó dulajdonsagokkal rendelkező férfiak kaposabbak, mint a rosszal.
Az önbizalom is egy tulajdonság, az egészséges onbizalomra férfiaknak, nőknek egyaránt szükség van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

# 10 Amit írsz, az az önbizalommal rendelkező, jó tulajdonságúakra vonatkozik inkább.
Egy önbizalomhiányos ember nem fogja elengedni magát szex közben sem a gátlások miatt.
Ne mondd nekem, hogy az önbizalomhiányos nő nem negatív számotokra, előbb-utóbb lehangoló vagy zavaró lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha már önbizalomhiány... Egyszerűen ellehetetleníti a kapcsolatot. Lehetetlen hosszú távon jó kapcsolatot kialakítani ilyen emberrel. A legnagyobb baj a féltékenység és a folyamatos lelki terror, a "nem vagyok elég jó neked" az "minek vagy velem úgy is szakítasz" a "láttam, hogy megnézted azt a csajt/pasit, tetszik ugye??" a "miért nem jössz össze akkor az xy-nal ha ilyen jófej szerinted?" stb stb stb.
Én voltam elég durván önbizalomhiányos, volt olyan párom is aki az volt. Annyit tudok ezek alapján elmondani, hogy teljesen alkalmatlanok párkapcsolatra és tönkreteszik a párjukat is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A férjem az 1. Kategória, szóval osztom a véleményt.
Én egy nagypofájú nő vagyok. Képtelen vagyok magamban tartani a véleményem. Mégis valamiért megszeretett a férjem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem a 3.as a kedvenc kategoriam az osszes pasim ilyen volt eddig.
:-D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem igaz. A nők így rangsorolják a férfiakat:
1. jóképű, magas és gazdag
2. vagy jóképű és magas, vagy gazdag
3. csúnya vagy alacsony, és emellett nem különösebben gazdag
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Már óvodás koromban is amikor a többiek játszottak, akkor én a környezetet megfigyelvén struktúrákat alkottam meg fejben, amik a rendszer leírását szolgálják."
Bocsass meg, de meg kell kerdeznem, nincs valamilyen enyhe autizmusod?
#19
Erre gondoltam már korábban én is. Ez ugyanis egyből magyarázatot adna arra, hogy miért vagyok incel. Több helyen is utámaolvastam az autizmusnak és tanulmányozni kezdtem tudomáyosan is a témát.
Azonban némely dolgok miatt kizárható nálam az autizmus, ezek közül pedig a főbb dolgok a következők:
- Nem esik nehezemre tartani a szemkontaktust. Sokáig is képes vagyok pislogás nélkül mások szemébe nézni. Többször volt már, hogy más nőket már zavart is, hogy mennyire csak a szemükbe nézek és még meg is kérdezték, hogy hogy bírom ki pislogás nélkül. Ez pedig az autistákra nem szokott jellemző lenni. Nekik nehéz szemkontaktust kialakítani.
- Nem félek az érintéstől. Persze nem szeretek zsúfolt buszon ácsorogni, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem olyan értelemben zavar az érintés mint az autistákat. Igazából nagyon szeretnék más nőket simogatni, érzem, hogy ez nagyon-nagyon hiányzik nekem, mert erre sajnos nincs lehetőségem.
Szóval ez a kettő dolog miatt nem hinném, hogy autista lennék. Továbbá nekem van egy másik nagyon fontos ok is ami miatt a perifériára kényszerültem már kiskorom óta. Ez pedig a nyelv. Idegen nyelvi környezetben nőttem föl, és nagyon nehezen tudtam csak elsajátítani a többség nyelvét, ez igencsak megnehezítette a beilleszkedésemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!