Miért lehet az, hogy ennyire drasztikusan állok a csajozáshoz?

Azt vettem észre, hogy az sikeres a nőknél, aki azt érezteti velük, hogy egyedül is tökéletesen elvan, és annyira hisz magában és annyira magabiztos, hogy még plusz is van benne, amit képes másnak átadni. Na, én nem ilyen vagyok. Nekem függ attól az önbecsülésem, hogy mennyire vagyok sikeres a nőknél. És sosem voltam az. Azt érzem, hogy egy fél vagyok, és akkor tudnék felnőtt, egészséges személyiséggé válni, ha végre lenne valaki mellettem, aki szeret. Nem is értem, más hogy tud egyedül is egészként élni. Meg úgy egyáltalán, hogy honnan van embereknek ennyi lelkesedésük meg kicsattanó magabiztosságuk.

Szokták mondani, hogy érdemes próbálkozni a nőknél, mert a legrosszabb eset (ha elküld) esetén is megérte próbálkozni. Na, én nem így érzem, hanem úgy, hogy akkor járok rosszabbul, ha még egy kudarcélményt begyűjtök a meglévőek mellé. Nem hiszek már benne és nem is akarok hinni, mert elegem van a csalódásokból. Úgy érzem, a nők csak azért vannak, hogy áltassák és kecsegtessék és szívassák a férfiakat, legalábbis engem, mert náluk van a boldogság kulcsa, de soha nem adják oda. Soha. Aki tinderezett már, az tudja, miről beszélek. Az az app is megadja azt az illúziót, hogy ennél a rengeteg lánynál lehet esélyed, aztán elhúzol jobbra százat, kétszázat, háromszázat és EGY SE áll veled párba. Ha igen, akkor meg nem fog veled beszélgetni, de ha mégis, akkor se fogtok találkozni. Úgy érzem magam, mintha egy üvegbúrába lennék zárva, és a világ csak arra lenne jó, hogy kínozzon a nőkkel. Utálom az egészet. Sose leszek elég jó nekik. Legszívesebben kiölném magamból az egészet. És egyébként ténylegesen csökken is a nemi vágyam meg az életkedvem...