Volt már olyan, hogy valaki azt hitte, túl van valakin, és közben valójában semmi sem változott, úgy, hogy évek teltek el, és már mással van?

"Volt már olyan, hogy valaki azt hitte, túl van valakin, és közben valójában semmi sem változott"

Igen, volt.

"úgy, hogy évek teltek el, és már mással van?"

Úgy nem. Nem kezdek új kapcsolatba, amíg a régit szeretem, és nem epekedek olyan álomkép után, aki valójában már mást szeret. Ilyenkor keményen kiirtom magamból, tudatosítva a tényt, hogy más ember fülébe suttog, mást ölel, mással szeretkezik, más embert fél elveszíteni, nem engem. Engem eldobott, mert nem vagyok neki fontos. Addig marom magamban ezt a sebet, amíg érzéketlenné nem válok a fájdalomra, aztán elengedem.

Igen. Ismerős.

De én ezt nem is gondolom jónak. Ez valami beteges kötődés, rajongásszerűség. Rég el kellett volna felejteni, de valamiért sosem tud semleges lenni. Mikor meglátod, megdobban a szíved. De nem egy szerelmes érzés jön vele, hanem egy szörnyűséges. Undor. Nem tőle, hanem a helyzettől. És már nem számít így 4 év után, mert voltam azóta szerelmes, voltam kapcsolatban, és totál nem érdekel ez a lány, nagyon nem, főleg, hogy nagyon sok olyan tulajdonsága van, amiről tudom már, hogy elviselhetetlen számomra. De ez az érzés bennem ragadt. Valahogy benneragadt egy darabom. Talán a szívem egy darabja, amit már sosem kapok vissza. És ez fáj. Mindig, amikor meglátom.

Ő nem szeretett engem. Soha.

Igen. Először én is azt hittem, mint te, hogy már túl vagyok rajta, felfogtam, hogy csak haverok lehetünk maximum a sráccal, ugyanígy volt pár hónap szünet is.

Aztán ahányszor újra találkoztunk ilyen összejöveteleken, mindig mélyrepülés volt lelkileg. Beláttam, hogy ennek nincs értelme, és azóta kerülöm. Ma már tisztában, hogy mai napig felkavarna, ha találkoznánk... - Épp ezért tudatosan kerülöm azóta mindenhol.