Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beleszerettem a terapeutámba, valakinek valamilyen tanácsa?
2 éve járok pszichoterápiára borderline személyiségzavarral. Mivel kooperatív vagyok, jó úton haladok, mindig felmérjük félév után az állapotomat, és megegyezünk hol tartok. Szerencsére sokat gyógyultam, szinte már teljesen kezelni tudom, ha megnyilvánul még valami a régi sémákból. Hamarosan a lezárás fázisához kerülünk, és el tudom engedni, de ez nem változtat azon, hogy beleszerettem. Teljesen irreális, tehát mindenképp plátói szinten maradna az egész. Tudom, hogy ez gyakori a terápiás folyamat során a kliens részéről. Nagyjából betudtam az egészet annak, hogy ő az a férfi, aki mellett először tapasztaltam meg a bizalmat, és azt hogy, nem mindig bánt a világ és az emberek. De úgy érzem, ez ennél több, mert rengeteget nevetünk, közös a humorunk, ő is szarkasztikus és én is, és egymás beszólásain nevetünk. Mindig van egy olyan érzésem, és biztosan csak bebeszélem, hogy plátói szinten ő is vonzalommal tekint rám. Nem fogom elfelejteni, amit értem tett, és amit mellette saját magamról megtapasztaltam, de el kell engednem és le kell zárnom. Nem akarok erről beszélni, nem azért mert nem tudnék, hanem mert nem kell. Ha ez befolyásolná a későbbi terápiamentes életemet, akkor ismét felkeresném ezzel a problémával, de egyelőre csak szomorú vagyok, hogy ez közöttünk soha nem lehet lehetséges. Rossz idő, és rossz körülmények.
Veletek, akik szintén járnak terápiára, már előfordult ilyen? Hogyan sikerült lezárni/kezelni?
25/L
Rengetegen szeretnek bele a terapeutába, mert félreértik az ott kapott figyelmet, megértést.
Keress másik szakembert, de ha elmondod neki, és korrekt szakember, akkor ő fog segiteni új terpeutát találni.
Ez szerintem nem befolyásolja a pszichoterápiás munkát, sőt segítene, ha megosztanám ezeket az érzelmeimet, ugyanis leginkább azokkal dolgozunk. De nem akarom, elvből, és tudom kezelni.
Amúgy azért érzem ezt, mert van olyan érzésem, hogy a terápiás kapcsolatban olyan érzelmi viszony jelent meg, ami magánemberként szintén megjelenne közöttünk.
Én egy nőhöz járok, olyan, mintha az anyám lenne, csupa kedves dolgot mond, bátorít, természetesnek és nem negatívnak tartja a reakcióimat/tetteimet, úgy érzem megért, szívesen mondok el neki bármit.
Esélytelen lett volna, hogy férfi terapeutát válasszak, elképzelni sem tudok hasonló viszonyt egy férfi és egy nő közt, fogalmam sincs, hogy képesek nők idegen férfiaknak megnyílni, de azt el tudom képzelni, hogy többet lát bele a nő, mint kellene, hiszen nekem sem az anyám a nő, de annyira jól esik, olyan, mintha szeretne és elfogadna.. amúgy azt mondta “ bírom magát” , mi is sokat nevetünk.
Mivel szinte semmit sem tudok róla, így tök könnyű megkedvelnem, egyszer elejtett egy fél infót magáról, azóta is azon gondolkozom, hogy nem illik bele a róla alkotott képembe.. Aztán az is rossz, hogy ő mindenki mással is haverkodik, kicsit féltékeny is voltam, amíg le nem esett, hogy én nem jelentek neki semmit, csak a páciense vagyok én meg a nemlétező ideális anyámként tekintek rá..
Hogy leessen a dolog neked, maradj ott egy kicsit a váróban, amíg épp mást fogad/ más megy ki tőle.
Olyankor azt érezteti az aktuális pácienssel, hogy ő a fontos, csak odavet neked egy jóreggeltet maximum, se félmosoly, se hogyvagy izé, mintha idegenek lennétek, hisz azok is vagytok, mindig csak az aktuális emberkére koncentrál.
És ez így van jól.
Próbáld ki, kijózanító élmény!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!