Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek, ha lebukna a párotok, azzal, hogy Harry Potter könyveket olvas? Nagyon kiakadnátok?
Kedves 24-es varázsló (vagy boszorkány) barátom!
Az már a HP könyvekből, illetve filmekből is kitűnt, hogy ti varázslók rendelkeztek egyfajta felsőbbrendű érzéssel, irántunk, varázstalanok iránt. Való igaz, nektek könnyebb az életetek, hiszen varázsszóval nyitjátok ki az ajtókat, gyújtotok fényt, meg minden. Mi, muglik azonban műveljük a tudományt, értjük a világot. Mert míg téged ámulatba ejt a bűbájtan, addig mi visszatekertük a tudomány segítségével az időt, egészen 13,8 milliárd évvel ezelőttre, arra a pontra, amikor a Világegyetem berobbant a létezésbe. Volt egy ember, a neve Charles Darwin. Ő volt az, aki az evolúciós folyamaton keresztül bizonyította, hogy nekünk nem kell semmiféle mágis, hókusz-pókusz, anélkül is működik a világ.
Mi, muglik mindenféle mese nélkül éljük az eletünket, ugyanis nincs szükségünk rá. Ugyanígy nincs szükségünk a hősötökre, Potterre sem, akit hősnek neveztek, de mindig a barátai mentették meg. Potter egy közepes képességű ember a ti világotokban, de a miénkben is az lenne. Ellenben a mi vilàgunkban volt egy Nagy Sándor, aki 12 év alatt letarolta az egész világot lóháton, illetbe gyalogosan. Erre még Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén sem volt képes. Van tehát különbség köztünk... Ellenben maximálisan tiszteletben tartom a világotok elveit, de nálunk szólásszabadság is létezik.
Tisztelettel,
egy mugli.
Kérdező, olyan sötét és sekélyes vagy, hogy az már fájdalmas.
Két külön stílusban és témában író szerzőt miért hasonlítasz össze?
Szophoklész meg Ar
"Én Charles Darwint, Richard Dawkinst, Jhon Gribbint és egyéb klasszikus és modern tudományos-ismeretterjesztő szerzőket olvasok."
Na, én meg lenézlek, mert csak ilyeneket olvasol és nem vagy nyitott a pszichológiára, a művészetekre, a történelemre, az irodalomtudományra, az egészségtanra..stb. (irónia)
Olyan szánalmas vagy.
De most komolyan, kinek van arra energiája, hogy ilyenen vitatkozzon a másikkal?
Szüleid szégyenkeznek miattad, mert nem fogadod el, hogy valaki mit szeret és nem szerethet mindenki természettudományos könyveket.
Nem lehet mindenki David Attenborough.
Esetleg Stephen Hawking munkásságát is lenézed?
Fogékony vagyok a művészetekre, nemrég Rómába részben a Sixtus kápolna freskója miatt látogattam el. Olvasok pszichológiát is. Legutóbb Philip Zimbardo: A Lucifer hatást olvastam. Hawkingot lenézni? Viccslsz? Egyik kedvenc szerzőm :-)
David Attenborough ahonban csúcs. Nala jobb természettudós talán nincs is. Zseniálisak a filmjei!!!!!!
Ha ezekre nyitott vagy, akkor arra miért nem vagy nyitott, hogy elfogadd azt, hogy a párodat a Harry Potter érdekli és nem a természettudomány?
Látom, mennyire szeretheted őt, ha ezen fennakadsz.
Lehet, hogy te lesz..rod, ha ő nem tetszését nyilvánítja ki, mert nagyképű vagy, de neked meg nincs jogod ahhoz, hogy kritizálj mást. Inkább örülj annak, hogy olvas és nem állandóan a fb-on lóg.
Őt ez érdekli. Megkérdezted már őt, hogy még mi érdekli?
Rengeteg könyv van, szóval hagyd őt békén.
A Lucifer hatás ami az ezer éves, meghamisított eredményű stanford börtönkísérleten rágódik?
Fú de jó ízlésed van pszichológia terén is. :D
Olvassál inkább Csíkszentmihályit vagy Feldmárt.
33-as!
Arisztotelesz már sajat koraban azt tanitotta, hogy a Föld gömb alakú, Nagy Sándort is ő képezte ki. Szophoklesz meg egy kiváló drámaíró volt, természetes, h ilyen zsenik nem tűnnek csak el. A görög kultúra nagy hatással volt a rómaiakra, akik tovább művelték azt, lám, még az Újszövetséget is görögül írták.
De nem mondod, hogy az antik görög kultúrát a HP-hez hasonlítod? Arisztotelesz letett valamit az asztalra, Jogos, hogy 2500 év után is olvassuk. De Rowling mit tett le? Írt egy mesekönyvet, amit felkaptak. Ráadásul azért ő merített innen-onnan. Pl. a sárkányokat, a manókat meg egyéb mitologikus lényeket - nem beszélve a keresztény utalásokról - nem ő találta ki, csak összefűzte és írt köréjük egy storyt.
Rowling olyan, mint Lionel Messi: csak egy helyen bizonyított.
A Harry Potter számomra nem csak egy mesekönyvet jelent. Én úgy látom, hogy erkölcsi, pszichológiai szempontból nagyon sok szép tanulsága van, illetve szinte hihetetlen, hogy mennyire szépen adja át azt a gondolatot, hogy a szeretet a legerősebb és legfontosabb érzés a világon.
Úgy gondolom, hogy éppen ezért gyerekeknek/fiataloknak kifejezetten hasznos olvasmány, de felnőttként is nagyon lélekemelő.
Nem hiszem, hogy a szabadidőben történő olvasásnak mindenáron "hasznának" kellene lennie, úgy gondolom első sorban ennek a szórakoztatás, a kikapcsolás lenne a célja. Minden ember más, de én például hasznosabb, több értéket átadó könyvnek éreztem a Harry Pottert, mint a felnőttes, szórakoztató irodalomnak szánt műveket (pl. Fejős Éva könyveit). Emellett számomra nem jelent kikapcsolódást olyasfajta tudományos műveket olvasni, amit felsoroltál. Ha már mindenképpen tudományosabb téma, akkor engem a(z alkalmazott) pszichológia érdekel, mert én úgy érzem, hogy többet tesz hozzá az életemhez, ha saját és a környezetem lelkét megértem, és ezáltal kiegyensúlyozott életet tudok élni, mintha a természetről tanulok.
Én úgy gondolom, hogy nem azzal van a baj, hogyha valaki valamilyen (akármilyen) könyvet olvas, hanem azzal, ha a párkapcsolatban ezt titkolni kell, mert ha "lebukik" az érdeklődési körével az ember, akkor a párja annyira felháborodik, hogy gyakorikerdesek.hu-ra is kérdést gyárt belőle. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!