Ha erőlködnöm kell, hogy szerelmet érezzek a feleségem iránt, akkor már nem is az igazi?

Van amikor az ember betelik a szerelemmel és nem hiányzik neki az a felfordulás, amit okoz, és boldog, mert azzal lehet akibe valaha szerelmes volt. És ha jönne az új lángolás, rájön, hogy kell a fenének, fáradt már ehhez és többre értékeli azt, akit megszeretett. Ebben semmi erőlködés nincs, az lenne számára a megerőltető, ha újra át kéne adnia magát annak az eszement érzésnek.

És van, akibe belecsap a villám vagy csak elkezd rá emlékezni, milyen jó is volt rózsaszínben látni a világot és Őt és hiányozni kezd neki az érzés és rendszerint ilyenkor színre is lép a nagy Ő előbb-utóbb, és akkor lesz az ember boldogtalan, ha benne marad becsületből a langymelegben, amiben már amúgy se volt boldog.

Ez a két állapot az ember életében változik és lehet, hogy 20 évesen szerelemre vágyik, 30 évesen esze ágában sincs újra szerelmesnek lenni, de 40 évesen még egyszer újra szeretné átélni.

Szóval szerintem nincs általános recept. Hiába tudjuk, hogy a szerelem törvényszerűen elmúlik, ha valaki nem abban az állapotban van, amikor boldog szerelem nélkül is, akkor szerintem jobb tovább lépni. Ha gyerek van, az tovább bonyolítja a sztorit persze.