Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki hogy éli meg a szerelmet?
nehezen
általában úgy jövök rá,hogy sokszor gondolok az illetőre és hogyha üzenetet ír attól boldogabb lesz a napom
viszont sohasem viszonzott és egy rövid idő után eltűnnek az életemből ami után hónapokig szenvedek
röviden ennyi
Az enyém plátói ( és még ráadásul kölcsönös is, ha lehet ilyet mondani), de én kapcsolatban élek, így nagyon nehéz. Nincs semmi közöttünk, de a tünetek megvannak:)
Egyfolytában hiányzik, szinte fáj a hiánya,elég az is ha látom, nem is kell az érintés az összebújás csak tudjam, hogy meg van, jól van. Mostanában próbálok közömbös lenni, de ettől függetlenül nagyon kellemes, megnyugtató érzés a közelében lenni, a lelkemet akkor is csiklandozza a boldogság egyetlen egy mosolyától elolvadok és a világ legboldogabb emberének tartom olyankor magam.
Ja és a találkozások előtt kellemesen ideges vagyok, izgulok, mások szerint meg még ragyogok is. Valami fenomenális, de nálam inkább pokoli.
Én úgy, hogy tök mindegy mennyi szexi, dögös, fullos, gazdag, bármilyenes pasit látok magam körül, a páromon kívül nem vágyok senki másra, pedig ez eddig sosem volt így.
27N
Egy érzést nem lehet leírni. Nem véletlen, hogy világirodalom nagyjainak is rendre beletörött a bicskája.
Annyi biztos, hogy a szerelem egy életveszélyes állapot, mert az ember olyankor nem igazán ura a tetteinek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!