Ti erre mikor jöttetek rá?

Arra döbbentem rá 20 évesen, miután párkapcsolati problémákkal szembesültem, hogy nincs tökéletes társ. Mármint.. eddig mindig úgy voltam vele, mikor valakivel zátonyra futottak a dolgaim, hogy majd legközelebb jobban választok. A jelenlegi párommal több mint egy éve vagyok együtt, kétszer történt meg ezidő alatt majdnem a szakítás, és most tudatosult bennem, hogy ennél az embernél nem az lenne a célravezető, hogy eldobjuk egymást, hanem felfogtam, hogy nem fog soha senkinek az ölébe pottyanni egy jó kapcsolat. Ideig óráig működhet, de ha nem tesznek érte akkor a legjobb kezdés is csúf véget érhet.

Szerintetek jól látom? Nem csak a saját kapcsolatomra értem ezt az egészet, hanem úgy alapvető igazságként látom. Sosem lesz senki tökéletes, és ha egy olyan ember mellett akiért érdemes, nem tanulja meg az ember megjavítani a dolgokat, akkor ugyanaz fog ismétlődni egész életében csak más nevekkel..

Persze itt nem arra gondolok, hogy fűvel fával megcsalnak, átvernek, rosszul bánnak az emberrel és egyebek, hanem pl arra, hogy ha gyakoribb a veszekedés akár egy feszültséget generáló gyógyszer ideiglenes szedése miatt, de egyébként az értékrend azonos, a jövokép szintén, és semmi olyan radikális dolog nem történt ami szakítást indokolna, akkor érdemes ezt elfogadni, hogy előbb utóbb mindenkivel idáig jut az ember és fel kell nőni ahhoz, hogy megoldjuk ezeket a helyzeteket.

Vagy rosszul látom?

Kérlek, ha idősebb vagy, és van már tapasztalatod, oszd meg velem.