Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Akadhat olyan lány, aki meg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akadhat olyan lány, aki meg is ért majd és nem csak kényszeres dolgokba próbál majd belevinni?

Figyelt kérdés

Nehéz dologról van szó, mert a természetes énemből adódóan nehezen viselek mindenféle díjátadót, évzárót, ünnepséget, fesztivált, majálist, koncertet (bár itt koncert fajtájától is függ ugye).


Lényegében, most összvissz legyen elég annyi, hogy művészettel foglalkozom. Nem az a fontos milyen szinten, vagy, hogy ki vagyok, a galériák nagyrésze ezt az introvertált állapotomat illedelmesen kezeli.


Szeretem nagyon sok ember munkáját, szinte a rajongásig, több tízezer képet gyűjtöttem és rendszereztem össze, írni és tanítani szeretek a magam szolíd módján. De, hogy én azzal foglalkozzak, hogy itt legyenek kapcsolataim nagyobb körökben vagy kiállításom?

Na azt már nem. Ha próbáltam is, nem bírtam sokáig, már az elején belefáradtam.

A munkába sose tudok.


Persze másnak biztos akad erő a publikus nyitottságra, nálam nem. De még eddig nem találtam olyan embert, aki a párom is lehetne és ezt el is fogadná.

Az egyik lány odáig ment, hogy alaptétellé tette, hogy legyen instagramom meg facebook-om, stb;

2 napig voltak, a kapcsolat se tartott tovább.


Tudom, hogy haladni kell a korral, de én a haladást teljesen más szemszögből nézem.

Próbáltam már hasonló beállítottságú lányokkal ismerkedni, de egyszerűen nem találtam.

100%, hogy én tévedek és telis-tele a világ számomra ideális jelöltekkel, de ha sose találom meg?


2018. jún. 5. 00:27
1 2
 1/18 A kérdező kommentje:

hogy itt* legyenek


*itt vagy ott*

2018. jún. 5. 00:35
 2/18 anonim ***** válasza:
85%

Figyelj, szép dolog a művészettel foglalkozni, meg minden, de szerintem a lányok azt látják benned, hogy egy földtől elrugaszkodott álmodozó lélek vagy, aki elfesteget/elírogat/whatever magának otthon, lehet hogy még jó is amit csinál, de nincs benne vágy arra hogy ezzel kezdjen valamit. Sajnos networking nélkül már mindenhol megreked az ember, a művészvilág meg főleg egy ilyen terület...


szerintem a lányoknak inkább azzal van baja, hogy nem látják, hogy tennél valamit, haladnál valamerre az életeddel. persze valamit biztos kell dolgoznod, hogy fenntarsd magad, nem tudom, ez nem derült ki a leírásodból. de szerintem azt érzik, hogy nem lehet veled tervezni egy biztos jövőt...


aztán persze ezek csak az én gondolataim.

2018. jún. 5. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

Értem amit mondassz.

De ez nincs teljesen így, pont az ellenkezője inkább.

Attól, hogy még sok instragam követője van valakinek, még nem jelenti, hogy sikeres.

Pont erről nem akartam írni, de korrekt módon el tudom adni, azt amit kell és örömömre megbecsülnek azok akikkel dolgozok, akiknek készítek valamit.

A hagyományos festészet az nehéz és sok tanulást igényel, ám kifizetődő a munka.


De talán az az oka, hogy lelkileg túl öreg vagyok, ez igaz.

Nincs kedvem olyan helyekre menni mint másoknak, olyan dolgokat csinálni.

Amolyan nemlétező figura vagyok, ezért nehéz is velem tervezni ezt azt.

Például a jövőt igen.

2018. jún. 5. 02:22
 4/18 A kérdező kommentje:

Ez a munkám lényegében is, pont ez az ami miatt elsőre azt hiszik a lányok, hogy én majd olyan figura leszek, aki ezt nagy dobra veri.

Nos, nem is akarom nagydobra verni de már 2 kisebb TV sorozat is, ahol art director-i állást kaptam, tehát ebből élek, mellette a saját képeimből.


Ez alapból is leterhelő, nem tudom lenne e időm egy barátnőm, családon kívül még bármi másra, hisz ez is rengetegbe kerül.

2018. jún. 5. 02:25
 5/18 A kérdező kommentje:

Most nézd, van 1-2 barátom aki fenttart 1-1 oldalt, kb; 10-15 feltöltéssel, 100-150 követővel rendelkeznek.

Mikor kérdeztem őket, azt mondták teljesen felesleges, nem is használják-


Mellette én tudom róluk, hogy némelyikük már kolosszális filmeken is dolgozott, vagy éppen egy egész művészeti suliban tanít, évi 24 diákot.


Ez a netre kényszerített élet számomra elviselhetetlen, zavar, hogy nem is vesznek emberszámba egyesek, amiatt, hogy én ebben nem veszek részt.

2018. jún. 5. 02:32
 6/18 anonim ***** válasza:

Persze, hogy akad, de ő is bújócskázik mint te :)

Én is ilyen vagyok és a barátnőm is ilyen, meg az ő barátnője is ilyen, a "nyomi" nők vonzák egymást.

Én is kikészülök egy 10+ fős "tömegtől" ha hosszabb ideig kell velük lenném, plázákat, bulihelyeket, koncerteket kerülöm, felvonulásokat és népünnepélyeket kerülöm mert szellemileg és lelkileg kikészülők.


Szerencsére a párom sem nagy társasági ember, és könnyen elfogadta, hogy ha valami családi összeboruláson 30 percre elvonulok akkor az azért van, hogy lenyugodjak, feltőltődjek.

Próbáltam váltózni, hogy ne legyek ennyire introvertált de nem megy, csak hazudtam magamnak és környezetemnek.


Úgyhogy ne aggódj, lesz neked is valaki aki úgy szeret ahogy vagy. Nem minden nőnek a pörgős élet a mérvadó.

2018. jún. 5. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

Vannak ilyenek.

Szerintem a szociális média egy kommunikációs eszköz, nem kötelező használni. Ha valaki nem akarja, akkor nem kell. Egy Facebook profil hasznos, mert ezer dolog szerveződik ott. Ha egy posztja sincs? Akkor nincsen, nem ezért járok vele.

Ameddig ki lehet kapcsolódni a pasival, el tudunk járni ide-oda, addig nem baj, ha vannak olyan helyek, ahova nem szeret járni.

Igenis létezik olyan nő, akivel passzoltok. A lényeg: senki nem ényszeríti semmire senkit.

2018. jún. 5. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
Amúgy lehet sikeres, akinek van sok like-ja. Meg lehet élni belőle.
2018. jún. 5. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
5%
Nincs ilyen lány. A nőkre sokkal nagyobb hatással van a divat, és az ilyesmit gáznak tartják.
2018. jún. 5. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
Nekem abszolút nem számít, hogy egy férfinak van-e instagramja meg facebookja meg ilyen hülyeségek. Az az egy lenne fontos, hogy legalább egy olyan alkalmazása legyen, amin keresztül lehet vele kommunikálni, hogy ne kelljen mindig felhívni vagy sms-t írni, ha valamit szeretnénk egymástól. A facebook és az instagramot is lehet úgy használni, hogy nem töltesz fel semmit, csak követed azokat az oldalakat, amik érdekelnek és kommunikálsz pár ismerőssel. Nem muszáj kirakat életet élni, igazából engem inkébb taszít, ha valaki percenként feltölti, hogy itt eszik rántott húst meg ott feszít a konditeremben, meg kiír mindenféle semmitmondó idézetet és naponta mások arcába tolja, hogy "jajj de szeretlek Mancika, te vagy az életem"... Szerintem aki elvárja, hogy a barátja is ilyen legyen, az nem egy kapcsolatot keres, hanem egy kirakat pasit, akivel fel lehet vágni a barátnők előtt, mert őt ötezren követik instán, bezzeg Julcsika lúzer pasiját csak kétezren.
2018. jún. 5. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!