Normális vagyok én egyáltalán? Nagyon szenvedek.

Odáig még nem jutottam el. Szeretném rendesen felépíteni az egészet! A jeleket már küldtem neki, lassan kezdi is észrevenni szerintem, de egyértelmű visszajelzést még nem kaptam! Ha megkapom, lépek. De addig is nap mint nap, óráró órára, percről percre szenvedek, annyira várom most pl. a keddet!

Az, hogy meglesem, nem igaz. Ezek találkozások. Összefutunk az épületben. Igen én is megilyedtem magamtól. A húsvéti héten voltam lent munka miatt és nem volt ott, nem dolgozott. Tudtam, hogy legközelebb csak 3 hét múlva megyek, de képtelen voltam 3 hetet várni. De nem értem.. Az én életemből az ég világon semmi sem hiányzik, nem keresem a szerelmet, van egy barátnőm akit nagyon szeretek, de akkor meg miért? Miért lépett ez a nő az én életembe? Ill. nem ő lépett be, én léptettem be. Mert amikor előszőr megláttam szó szerint kiesett a kanál a kezemből. Én még ilyet sohasem éreztem, azt sem tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik. Hogy az ember meglát valakit és úgy hogy nem is ismeri, semmit sem tud róla, olyan erős vágyat, olyan erős vonzódást érez mint én akkor és azóta is folyamatosan. Olyan mintha ezer éve ismerném. Csak ránézek és látom, hogy milyen kedves, intelligens, barátságos, kiegyensúlyozott, édes, és nem utolsó sorban Gyünyürű. Ezernyi bombanő van körulöttem de én még soha egyikben sem láttam meg azt amit ebben a nőben. Ezt a tökéletes harmóniát, a test a lélek, a fej között. Szinte kizárt, hogy ne egy harmónikus kiegyensúlyozott kapcsolatban éljen. Kizárt, hogy ezt a nőt nem veszi minden pasi azonnal észre. Ha választhatnék azt kyvánnám, hogy bárcsak sohase láttam volna meg, de mégsem vagyok képes a gondolatától szabadulni.