Nő vagy férfi, akivel kölcsönösen mély vonzalmat éreztetek, de soha nem jöttetek össze bármilyen okból és még ma is, hosszú idő után visszatér a gondolataidba?

Kedves Kérdező,

Nem, nem igaz, hogy az én készülékemben nincs hiba. Volt is, van is hiba a részemről. Igyekeztem ezeket mindig helyrehozni a pályafutásunk alatt. Pl évekkel ezelőtt volt, hogy én is belebonyolódtam egy érzelmi szálba egy másik hölggyel. Megzavart, és kialakult közöttünk egy találkozós, ritkábban flörtölős kapcsolat. Testi dolgokra semmilyen formában nem került sor, sem kézfogás, sem csók, sem semmi egyéb. Borzasztóan bántam, és tudom, hogy nagyon nagy fájdalmat okoztam a feleségemnek, de kb 2 hónap után kiléptem ebből, és lezártam végleg. Azóta semmilyen kapcsolat nincs, nem jár a fejemben, stb, pedig ennek már vagy 4-5 éve.

Hogy megadtam-e mindent? Igen, igyekeztem nagyon, hogy lehető legboldogabb legyen mellettem. Sajnos nehéz természetem van, nem lehet könnyű velem élni, de mivel nagyon szeretem őt, így mindig is fontos volt számomra az ő boldogsága. Voltak viharok, követtem el sok hibát, de ezek alatt mindig ott volt részemről a nagy szerelem a feleségem iránt.

Most viszont egy olyan dologgal állok szemben, amivel még soha, és bár eléggé elszánt és kitartó tudok lenni. A feleségemet érzelmileg hatalmába kerítette ez a kapcsolat, és bár már évek óta tart neki, még mindig nem tudta magát kivonni a hatása alól. Nem tudja lezárni ezt a kapcsolatot a harmadikkal, viszi a figyelmét, érzelmileg rá figyel, nem rám.

Igaz kapok tőle néha egy kis figyelmet én is. Ezt értsd úgy, hogy magához képest kis figyelmet. A feleségem egy igazán kivételes lény, tele szeretettel, megértéssel, és minden jóval, amit csak el lehet képzelni. És ehhez képest kapok „kis figyelmet” Tőle, ami még így is messze átlag feletti, ahogy elnézem a párkapcsolatokat manapság.

Hogy megadtam-e mindent? Nos, a feleségem nagyon, már-már hercegnő módjára igényes az élet minden területén, és így a párkapcsolatban is. Ő, mint szellemi lény már sok élet óta keresi/kereste az Ő igazinak gondolt párját, az ikerlelkét. Ettől a másiktól származó érzést – amit nyilván csak Ő tud megadni – kereste életeken át, és folyamatosan érezte ennek a hiányát ebben az életében is, így a mi kapcsolatunkban is, és – számomra sajnos – kb 3 éve meg is találta ezt, ugyanis megismerkedett az Ő igazijával, akivel újra fellángoltak a régi hatalmas, magasztos, pozitív érzések.

Nos, ezt az érzést nem tudtam megadni neki, és ennek a hiánya viszi el mellőlem most, illetve a másik jelenléte kavarta fel annyira, hogy még mindig viszi a figyelmét, érzelmileg leköti Őt.

Nem, nem gondolom, hogy kibabrált velem. Inkább kínlódást látok nála – már ha kínlódásnak lehet nevezni azt, amikor valaki mást jobban szeretünk, mint a feleségünk/férjünk. És ettől kínlódom én is, és valóban megalázónak érzem a helyzetet. Több, mint 3 éve tart, hogy ők ketten megismerkedtek, és felfigyeltek egymásra.

Ki tudja, hogy még meddig fog tartani?? Lehet akár hetek, vagy akár évek is. Így, mindketten 50 körül nem egy perspektíva, hogy még évekig ez legyen a helyzet, nem? A feleségem egy olyan ember, aki az érzésein keresztül éli meg a világot, és az érzései az elsődleges iránymutatók a döntéseiben is, amivel nincs is baj, szerintem. Ebben a kérdésben is azért nincs lezárás meglátásom szerint, mert az érzései még nem dőltek el: Ő vele vagy velem legyen érzelmileg. (Ő azt mondja, hogy fizikailag mindenképp együtt maradunk, no de ehhez szükséges az érzelmi stabil együtt maradás is, véleményem szerint). Ebben őrlődünk most.

Hogy kell a kaland, a szikra? A feleségem nagyon erkölcsös ember. Sohasem csapongott. Ez a story az egyetlen, amikor érzelmileg így megkavarodott, ami egyébként egy ikerlélekkel való találkozás esetén megérthető, bár fájdalmas megélni az érzelmileg (ideiglenesen vagy végleg?) hátrahagyott férjként. Ezért is új ez számunkra. Eddig már 20 év telt el együtt, ebben az életben, és sok év korábbi életekben. Nagyon össze vagyunk csiszolódva, nagyon egymásra vagyunk hangolva, emiatt élünk messze átlag feletti párkapcsolatban egymással. Csak belőlem hiányzik az az egy valami, amit csak az ikerlélek tud Neki megadni, én nem, és a feleségem ezt kereste életeken át, és most voilá, megtalálta egy hős-vér férfi személyében. És az a magas igényesség, és célként kitűzött lankadatlan keresés ez után az ikerlélek minőség után most célba ért: itt van elérhető távolságra az ember, csak ki kell nyúlnia érte, és Ővé lehet a vágyott, magasztos boldogság. Na, ez a helyzet érzelmileg: a régen vágyott boldogság vele, vagy a hosszú évek, életek alatti összecsiszolódás, közös tudatosság, közös érdeklődési körök, kimagasló minőségű testi kapcsolat, magas minőségű együttlétek, stb velem

Hogy ő hogyan látja? Némileg másképp. De elküldöm neki a linket, hátha fog válaszolni… Igen, így korrekt, hogy az ő véleménye is legyen itt.

Köszönöm, hogy leírhattam, és esetleg el is olvastad. Remélem, hogy nem terheltelek vele, és tanulságos számodra – és minden olvasója számára - a történet.

Szia !

Az én esetem tipikus szerelem első látásra, sajnos

viszonzatlanul. Most már túl vagyok rajta de másfél évig

szenvedtem miatta. Úgy éreztem teljesen összeillünk nemcsak

külsőleg. Csak az volt a probléma mármint nekem hogy a

lány férjhez ment. :(

Esélyem sem volt közeledni hozzá, pedig már elterveztem

a nagy találkozást, volt egy rendezvény a faluban ahol

ott lett volna ő is. Kinyomoztam a nevét, hol lakik,

hol dolgozik, mivel foglalkozik, testvéreiről, szüleiről. Van pár közös ismerősünk,megtudtam róla sok mindent.

Igaz hogy 8 évvel fiatalabb nálam, de nem hiszem hogy ez

probléma lett volna. Aztán elkezdtem kerülni őt, ha nem

volt muszáj ki sem mozdultam sehova.

Nem vagyok már gyerek, rám ilyen hatással még nő nem volt.

Köszi ha végigolvasod.

35/F

Igen, történt, kb 1 éve meg van bennem, próbálom eltüntetni.

Csak egyszer éreztem, 16 évesen ehhez hasonlót.

Párom van, és neki is, néhány jel mintha utalan rá, hogy ő is vonzódik, de nem is akarom megtudni az eszemmel.

Én is tartom a távolságot, és nem vagyok felszabadult a közelében, dühös is vagyok azért, ahogy érzek vele kapcsolatban.

Egyszerűen nagyon nagy hatással van rám, ésmár az első pilalnattól kedzve, hogy hallottam vagy láttam. Talán ő is így van vele, de ezt nem tudhatom.

Összességében elég nagy dühöt érzek, máskor ez keveredik a bűntudattal, amiért én is, és ő is kapcsoaltban van, és én mégis ilyeneket érzek vele kapcsolatban. A másik ami dühít, hogy ráadásul életemben másodszor érzek így, és ezért is utálom nagyon ezt az egészet.

Szóval már inkább szánalmasnak érzem magam, elmondani ne tudom, annyira elegem van ebből az egészből. Legszívesebben elbőgném magam. ÉS 1 éve nem sikerült túl lennem ezen az állapoton, mert párom haverja, és nem tudtam 100%-ig kizárni. Persze a távolságot tartom. De nagyon igazságtalannak érzem az egészet, tényleg gyűlölöm.

Remélem nálam is lassan vége lesz, mert soha nem éreztem mgaam ennyire szarul.