Nehézidőszakon megyek keresztül. A férfi akiért odáig vagyok, beleszeretettegy másik nőbe. Hosszú évek óta ismerem és úgy éreztem, az utóbbikét évben valamimegváltozott bennem. Elkezdtem közeledni felé. Hogyan lehet ezen túljutni? Hogyankezeljem ezt?

Ez már lehet nem fog segíteni, de talán megpróbálhatod, hátha.

Ha tetszik valaki, pláne ha ennyire szerelmes vagy belé, akkor ne várj, meg reménykedj, hanem LÉPJ!!!

Hidd el a nők is kezdeményezhetnek, nem megalázó, nem lesz oda tőle az önbecsülésed. Nem a férfi dolga a kezdeményezés, hanem annak aki akar valamit a másiktól.

Legyen ez lecke, tanulj belőle.

Ez a vonat valószínűleg már elment, mert a hosszú évek miatt "megszokta", hogy barátként viszonyul hozzád (lelki szennyesláda inkább?) és ebből nagyon nehezen lehetne vonzalom.

És csúnya és önző dolog lenne belerombolni a bimbozó kapcsolatukba és most már ne is alázd meg magad.

ELŐBB kellett volna lépned, MOST már elvesztetted, ezért LEGKÖZELEBB lépjél.

Ott lennék mellette, ha netán csalódik a Nőben. Segíteném, támogatnám. Illetve amikor kapcsolatban is van, ugyanúgy barátkoznék vele, mint eddig. Persze, mindez akkor, ha tényleg vágysz rá.

Viszont én a helyedben hagynám. Egy pasi sem éri meg az ilyesfajta könnyeket. Mondom ezt, mint pasiként.

Ezzel csak magad mérgezed, elveszed magadtól azt a lehetőséget, hogy esetleg valaki más oldalán találd meg a boldogságot. Olyasvalaki mellett, aki viszonozná is az érzéseidet.

Kedves Kérdező!

Hasonló időszakon mentem keresztül, annyi különbséggel, hogy én kezdeményeztem és elárultam a kiszemeltnek, hogy nagyon tetszik, és úgy érzem, teljesen beleszerettem. Elutasítás lett a vége (teljesen kulturáltan tette). Végignéztem, ahogy jöttek-mentek a lányok az életében, akik nálam mind szebbek és jóval fiatalabbak voltak (értsd: 30-as évei közepén is még 20-22 évesekkel jött össze). Nem értettem, hogy mit eszik rajtuk, hiszen teljesen más életszakaszban vannak, ő jól szituált - mit akar egy éppen egyetemistától? Viszont soha, de soha nem mondtam neki, hogy ő meg ő nem való hozzá. Ha gond volt, meghallgattam, próbáltam tanácsot adni, de soha nem javasoltam, hogy szakítsanak. Ezt magának kellett látnia.

Ezzel párhuzamosan én nagyon mélyre süllyedtem - kifelé nem mutattam, de belül nagyon szenvedtem. Két mélypontom volt: az egyik esetén határozottan kértem, hogy ne beszéljünk egy ideig; és ez nagyon jó volt, mert nem tőle függött a napom. Nem attól voltam boldog, mert írt, és nem attól voltam szomorú, mert nem beszéltünk. A saját magam ura lettem. A második mélypontom esetén pedig teljes stílusváltást tettem, mert akkor odáig süllyedtem, hogy nem hittem el magamról, hogy jó nő vagyok. Ez a váltás pedig nagyon jól sikerült :) Sokkal jobban érzem magam a bőrömben.

Ami nekem ezeken felül még segített: elolvastam egy nagyon jó, önbecsülésről szóló könyvet, így megértettem saját magamat, és jobban megértettem őt is. A végső lökést pedig az adta meg, hogy többször utaztunk együtt, és így kiderült, hogy engem a hétköznapi viselkedésével ki tudna űzni a világból (mindenhová kocsival kell menni, nem lehet sétálni, juj, esik az eső, akkor nem megyünk sehová, bántott azért, mert tájszólásom van...). Szóval ekkor jöttem rá, hogy nagyon kedvelem, mert nagyon jó ember, szerintem férfiként nagyon kivételes, de biztosan nem ő az én párom. Azóta sokkal jobban vagyok, a barátságunk is megmaradt.

Azért írtam ilyen hosszan, mert nem tudom, hogy te éppen melyik fázisban van, és nagyon remélem, hogy azokat a mélypontokat, amiket én átéltem, te nem fogod átélni.

#5 van fogalmad arról, hogy mennyire elkeserítő egy félénk és érzékeny férfinak amikor meg van a kölcsönös érdeklődés, de neki lassan megy és ezért a nő nem lép, hanem inkább hagyja az egészet?

Megértem ha félted. Korábban kellett volna lépned.

szerintem egy 37 éves ffit nem kelkl féltened és aggódnod érte.

mert ez a szerep mostantól másé, a szerelméé.

a te aggódalmad szintén szerelemből fakad, ami egyoldalú.

ő csak barátságot akart tőled, nem pakohatod rá az érzelmeidet, és nem várhatod el, hogy az érzései ellen döntsön, ha mást szeret.

inkább a saját életedet építsd fel.

nem normális, ha csak miatta keltél fel, és láttad értelmét bárminek.

az ilyenekből lesznek a társfüggők.

azt jelenti, nincs saját életed, nincsenek céljaid, nem érzed jól magad a bőrödben.

ezt pedig nem egy pasinak kell orvosolnia, hanem csakis neked.

mindenki maga tartozik felelősséggel a saját életéért.

a másiktól elvárni, hogy értelmet vigyen az életedbe, az irreális elvárás, és egyfajta érzelmi parazita viselkedést jelent.