Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Miért nem tudom elfelejteni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem tudom elfelejteni, ha csak plátói volt?

Figyelt kérdés
Eltelt már 7 év is azóta, hogy megismertük egymást. Elég sokat beszéltünk csak online, mert nem mert velem találkozni, ráadásul messze is lakik. Bár szerintem Magyarországon nincsenek távolságok, ha két ember igazán találkozni akar, ez semmiképp nem lehet köztük akadály. De egyszerűen nem jött össze azóta sem. Egyetlen találkozó sem. Körülbelül két hónapig rendszeres volt az online -beszélgetés köztünk, majd egyre kevesebb lett. Alábbhagyott az érdeklődése, persze én egyre közelebb éreztem magamhoz. Sok képet, zenét küldtünk egymásnak, amiket ha újra meglátok/meghallok valahol, még mindig olyan érzéssel töltenek el, mint akkor és ő jut róla eszembe. Persze nem erőltetem magamat rá, hiszen, ha ő is így érezne, már találkoztunk volna, vagy mutatna érdeklődést és nemcsak úgy tenne, mintha érdekelném, ha keresem. Tehát egy jó ideje nem keresem egyáltalán. Néha nehéz megállni, mert mint írtam, sok dologról eszembe jut. Voltak kapcsolataim ez idő alatt, de egyik sem tudta feledtetni velem ezt az érzést. Szerettem őket, de valahogy ez erősebb érzés és mindig hiányérzetem volt a kapcsolataimban emiatt. Nem tudom, mi lehet ez. Szerelem lenne? De hisz' nem is ismerem igazán... azóta biztos sokat változott ő is, ahogy magamon is tapasztalom. Csak ez az érzés állandó.
2018. márc. 6. 22:03
 1/5 anonim ***** válasza:
Nekem ebben az a fura, hogy ti még élőben soha nem találkoztatok- Szerintem te idealizálod ezt a nőt, és emiatt alakultak ki ilyen érzelmek. Gondolj csak bele, élőben mindenki egy picit másképp néz ki. Mi lenne, ha úgy meg már nem annyira tetszene. Neten nem veszed észre azt a kisugárzást. A másik, még biztos sok olyan nő van, aki hasonlóan gondolkodik, szeret zenéket stb. Szóval ezt te pörögted túl, szimplán többet magyaráztál bele a dologba.
2018. márc. 7. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Egyébként én vagyok a nő. És volt olyan párom, akivel jobban egy hullámhosszon voltunk, figyelmesebb volt. Mégis hiányoltam valamit. Biztos, hogy túlmagyarázom, meg teljesen más lehet személyesen, főleg ennyi idő elteltével. Skypeon tudtunk videózni, és ott is szimpatikus volt. Persze ez más, mint személyesen.
2018. márc. 7. 07:18
 3/5 anonim ***** válasza:
Ő a férfi és nem mert veled találkozni? Mire hivatkozott?
2018. márc. 7. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Nem hivatkozott semmire, csak úgy tett, mintha akarna találkozni, aztán amikor beleegyeztem, visszavonult. Pontosabban hanyagolni kezdett és ennyiben is maradt az egész. Ha rákérdezek, hogy amúgy fél tőlem, vagy mi van, akkor tagadja. De már másra nem tudok gondolni.
2018. márc. 7. 21:41
 5/5 anonim ***** válasza:
Valamiben biztos hazudott és félt, hogy kiderül. Az ilyenért nem kár, nem érdemes vele foglalkozni, 7 év rengeteg idő.
2018. márc. 8. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!