Férfiak! Mennyi ideig hiányzott nektek az a nő akit halálosan szerettetek?

Mellettem van. Közepesen csúnya, ha úgy nézed, és közepesen gyagya minimum, bár ez bármikor erény. Feleségül vettem nemrég. Azt hittem, nem is kell, de nagyot tévedtem: boldog vagyok, hogy találtunk értelmes ürügyet (??) erre.

Volt, hogy komoly betegség miatt távol volt tőlem. Az első nap férfinap, minden úgy van, ahogy mindig is képzelted. A második nap ugyanez folytatódik, és gyanakodni kezdesz néha. Harmadnap sápadt a napfény, a friss gyümölcs földízű, a jó ebéd menzás lesz: véged van. A negyedik nap értelmét veszti a világ. Tudod, hogy így jó, ahogy történik, és közben hiába beszélsz vele akármennyit telefonon, el vagy veszve. Tudod, hogy bolond vagy, és tudod, hogy ez teljesen rendben van.

Tudod azt is, hogy nincs ilyen "halálosan szeretem" ökörség a dologban. Simán csak ő Ő. Akkor lennél bolond, ha ilyenkor nem lennél bolond. Minden a helyén. Csak most rossz. Vége lesz.

Nyilván nem nyugszol meg ennyitől. Hazajön. Később. Amint eljön a pillanat, elmúlik az egész istenverte szenvedés.

Minden pici hibájával, minden csodás szokásával, minden gondolatával, erejével, ellenállhatatlan mosolyokkal, ölelnivaló kicsi haragokkal együtt ismét veled van Ő. A légzése az otthonod. A legapróbb megnyilvánulásai is szeretettel öntenek el. Az idő nem számít. Nélküled volt, veled van. Rend lett, elmúlt a baj.