Hogyan lépjek túl valamin, ami igazából nem is volt semmi?

Sosem volt problémám azzal, hogy valakin túl tegyem magam, ha nem jött össze a dolog, de a helyzet ezúttal más. Szeptembertől októberig mondhatni kavartam egy fiúval, és azért lett vége, mert az exem kiakadt és kiosztotta a srácot, sőt megfenyegette. A srác azt mondta, hogy amég az exem a képben van, addig ő nem akarja ezt. Főleg nem ilyen parádéval. Tudom, hogy "ha igazán szertett volna nem hagyott volna ott", de 1 hónap alatt sokszor rá se jövök, hogy szeretem az illetőt, annyira kevés az 1 hónap. Szóval így vége lett. Azóta neki lett egy barátnője, de mivel egy kollégiumban lakunk, nem tudom elfelejteni, ha minden nap ott lófrál a környezetemben, meg irkál. Csomó ideig úgy voltam, hogy nem írok neki vissza, flegmázok, sőt el is küldöm melegebb éghajlatra, de aztán úgy voltam vele, hogy minek sértődjek be...úgyhogy lazára fogtam a figurát és úgy beszélgetek vele, mint egy néhai baráttal. Le kell szögezni, hogy sose én írok rá. Ezen kívül ha valami kolis összejövetel van vagy olyan összejövetel (közös barátunk szülinapja), ahol mind a ketten ott vagyunk, általában végig érzem magamon a tekintetét, majd mikor odanézek be is igazolódik minden, mert tényleg engem figyel, akár egy tömegen keresztül is.

Élőben szinte sose beszélünk, én kerülöm a társaságát, ő megpróbálja minimálisra csökkenteni annak az esélyét, hogy interakcióba lépjünk. Ha mégis elkerülhetetlen (sorban állunk valahol és ő mögöttem áll), akkor általában piszkál, mint ahogy az óvodások. Erre általában nem nagyon reagálok semmit, maximum megköszönöm neki szépen, ha sikerült megigazítani a sapkámat vagy a kapucnimat, mert az olyan fontos volt.

Hogyan tegyem magamat túl rajta? Ha hetekig nem látom elfelejtem, de ezt nem tudom megtenni, amég pedig úgy érzem, hogy a szívem foglalt, addig nem tudok továbblépni. Egyszerűen néha a sírás kerülget, hogy ez miért alakult így. Az is lehet, hogy talán először voltam szerelmes életemben, nem tudom.

Mit tanácsoltok?

22/L