Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A volt barátnő árnyékában? Többi lent
Több, mint féléve vagyok együtt a barátommal, kb már együtt is lakunk. Eddig úgy éreztem, hogy minden rendben van, de nemrég talaltam egy képet, amin egy lánnyal van ( nem mostani kép, az látszik rajta). És tényleg csak kíváncsiságból kérdeztem őt a képről, erre ő teljesen kikelt magából, hogy honnan szedtem, hogy merészeltem, miert turkáltam (nem turkáltam), szóhoz sem jutottam és konkrétan elzavart.
Azóta bocsánatot kert, de nem mond egy szót sem róla. A barátja csak annyit mondott, hogy nagy szerelem volt és csúnya vége lett, jobb ha nem faggatom. Ezt én meg is értem, eszem ágában sincs szóba hozni. De a barátom mostanában sokkal türelmetlenebb velem, egyik pillanatról a másikra megváltozik a hangulata (ilyen korábban is volt, de nem foglalkoztam vele), és úgy alapjában rosszabb kedvű.
Lehet, hogy csak én látom így, nem tudom mi van.
Ezt most én rontottam el? Eléggé zárkózott pasi, alig mesél magáról valamit, és most még jobban bezárkózott. Mit tegyek? Már semmit nem merek tőle kérdezni, de nagyon szeretem.




















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!