Csak én érzem úgy, hogy egyre inkább kiábrándulok a férfiakból a határozatlanságuk miatt?

Egyszerűen úgy érzem, hogy már nekem kéne felszednem őket meg udvarolni nekik, mert ők maguktól csak úgy elvannak, mint a befőtt. Keresik a társaságom, rám írnak fb-on, élőben is beszélgetünk, úgy érzem tetszek nekik, de a kezdő lépés mégis mindig rám hárul. Ha én meg is teszem, és megiszunk együtt egy kávét pl., akkor sem történik semmi előrelépés, csak flörtölgetnek velem. Tényleg mintha azt várnák, hogy majd én körülugrálom őket, és ha meg nem keresem őket pár napig, akkor megkérdezik, hogy valami baj van-e. Komolyan ennyire nem látják, hogy ez egy kétoldalú dolog, és időnként talán nekik is kéne valamit tenniük azért, hogy egy kapcsolat kialakuljon, fennmaradjon? Meg hát na, elvileg ők a férfiak! Az elmúlt bő fél évben volt három ilyen esetem is, és ez ábrándított ki végleg mindannyiukból. Nyilván nem az kell, hogy leteperjen az első randin, csak hogy valamit ő is tegyen már azért, hogy találkozzunk vagy jól érezzük magunkat. Beszélgetés alatt sincs semmiről határozott véleményük.

Mások is tapasztalják ezt?

25/L