Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan legyen több?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan legyen több?

Figyelt kérdés

Van egy lány, akit régen mondhatni csak látásból ismertem, de tetszett bár nem tudtam róla semmit. Sajnos nagyon messze lakott meg később barátja is lett és akkor lemondtam róla. Aztán hihetetlen volt, de arra az egyetemre jött ahol én is lakok és ahová én is jártam. Itt még mindig semmi nem történt, de utána még be is került abba az egyesületbe ahol én játszottam. Mondtam magamnak, ilyen nincs, ennél nagyobb sansz az életben nem lehetséges ilyen kezdetek után. Elkezdtünk beszélgetni facebook-on, nagyon érdekes bolondos értelmes, annyira jó vele beszélgetni, hogy hihetetlen. Nem is éreztem még ilyet. Órákat beszélünk telefonon is pedig én nem vagyok az a típus, soha nem is voltam. A második nap mikor beszéltünk be akart vásárolni, mondom jöjjön el ide, ahol lakok (kicsit messzebb volt, mint ahová menni akart először) és kisebb huza-vona után eljött, majd visszavittem, segítettem felvinni a cuccait, kicsit ott voltam nála majd mennem kellett. Szerintem barátja sincs most, de elég népszerű és szerintem pont a stílusa miatt, amiért ennyire barátságos. Azóta is sokat beszélünk, sokat mesél magáról korábbi dolgairól, fiús dolgokról is, gyorsan megbízott bennem, mert elég ,,belsős" dolgokat is elmondott és nem tudom hol is állunk. Több fiú is szokott ráírni akik egyből közeledtek volna felé, de általában mindet lekoppintja és vannak akik nem nyíltan közelednek felé, azokat pedig először úgy vettem észre, hogy szívesen fogadja nem közeli, de ismerősnek és ha valami kibontakozik, akivel ő nem tervez, kiszáll. Remélem nem ebbe a kategóriába vagyok, de mondom érzem, hogy megbízik bennem egészen rövid idő után. Tudni illik egyébként, hogy a sírba viszem magammal mások titkait, tőlem infot senki nem szed ki, persze ezt bizonyítani nem lehet, de ebből a szempontból szerencséje van velem, mert még ha semmi nem lesz akkor sem fogok sem neki, sem másnak kárt okozni (mondott olyan sztorit amit ő nagyon cikinek érzett, szerintem nem volt annyira durva, de tiszteletben tartom). Persze jó egy barát akivel tudsz hülyéskedni és mindent megbeszélni, de vele ez nem menne, legalábbis addig biztosan nem amíg nem biztos, hogy nem lehet több. Kezdem azt hinni, hogy ilyen korban férfi és nő között igazi barátság nem alakulhat ki, anélkül hogy az egyik ne érezzen többet. Vagy sokkal fiatalabbnak kell lenni hozzá, vagy sokkal idősebbnek egy efféle kapcsolathoz, persze ehhez hozzátatozik, hogy már korábban is tetszett. Fogunk találkozni még, ebben biztos vagyok és nem csak ,,hivatalosan" (klub miatt), de nem tudom, hogy milyen tempóban adagoljam be neki az érzéseimet. Poénból már mondtam neki azért 1-2 dolgot, amiket nem biztos, hogy túlságosan komolyan vett, esetleg csak a magjai vannak elvetve. Nem akartam túl sokszor mondani, mert akkor tényleg nincs komoly hatása.


Mit tegyek szerintetek? Ha elhívom valahová, akkor hogy fejezzem ki azt, hogy ez most (már) nem csak egy baráti találkozó lenne? Esetleg egy normál találkozón kellene határozottabbnak lennem?


Köszönöm a segítségeteket!


2018. jan. 8. 02:03
 1/1 anonim ***** válasza:

ha akarna tőled valamit, nem gondolod, hogy azt látnád a metakommunikációjából?


ha zavarban lenne veled, tekerné a haját, elpirulna, megnőne a pupillája, ha rád néz, megremegne a hangja kicsit, tehát csomó jelből lehetne azonosítani, ha férfiként érdekelnéd.



ha ő sosem mondott neked kétértelmű dolgokat, vagy bármit, ami romantikus, és az érzéseiről árulkodna, akkor sztem te barátzónában vagy.


és figyelj rá, nehogy kihasználjon.


az mindenképp elgondolkodtató, amit írtál, hogyan bánik az emberekkel.

használja őket, amíg neki kényelmes, majd megszakít velük minden kontaktot.


szerinted ez korrekt emberi magatartás?


csak azért mondom, mert te most hót szerelmes vagy, pink köd meg minden, és azért lépj kettőt háta, és úgy gondold át a csajt.

2018. jan. 8. 03:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!