Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Egyszerre két embert szeretni?!

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyszerre két embert szeretni?!

Figyelt kérdés

Történetem nem egyszerű, és fogalmam sincs mihez kezdjek.

Tehát volt egy borzalmas szakitásom még márciusban, ami nagyon rosszul érintett, nehezen tudtam feldolgozni. Ezért bánatomat hihetetlen mennyiségű Tinderezésbe folytottam, ahol rengetek új srácot ismertem meg, de kettő fiút nagyon megkedveltem.

Először is akit hamarabb ismertem meg ő sajnos külföldön lakik így találkozni nem igen tudtunk, tehát az ismerkedesünk kimerült annyiban, hogy Chat-en beszélgettünk, de nem napi pár órát, hanem konkrétan egész nap. Ő nagyon az ideálom, mint testileg mint lelkileg. Mintha a másik felem lenne.

Ám megismertem (amúgy a mostani párom) az említett másik srácot is, akivel szintén nagyon jól éreztük magunkat, jókat beszélgettünk, és végül találkoztunk is. Már első találkozásnál elcsattant az első csók, és onnantól kezdve igazából már együtt is voltunk. Nost ez volt fél évvel ezelőtt.

Azóta is együtt vagyunk 2 hetente találkozunk, ám a külföldi fiúval sem szakadt meg a kapcsolatom, sőt vele is sikerült össze hoznunk egy találkozót ahol nem történt semmi csak beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Ám a kapcsolatunk egyre mélyebb lett. Egyre többet beszélünk, többet hívjuk egymást, folyton egymásra gondolunk, és úgy érzem kezdek hihetetlenül beleszeretni, míg a páromat is szeretem de őt valahogyan máshogy. A két srác teljesen ellentét. Mindkettőben szeretek mindent, de ettől a kettős érzéstől úgy érzem megőrülök.

Egyik nap azt érzem hogy kicsattanok a boldogságtól hogy a párommal lehetek, másik nap pedig vágyakozom a külföldi fiú iránt hogy milyen jó lenne vele együtt lenni. (Már azt is beszéltük hogy közelebb költözünk egymáshoz.)

Egyre betegesebb ez az egész és nem tudom mit tegyek.


Nem tudom, hogy egyáltalán van-e még itt valaki aki tud értelmes tanácsot adni, de nagyon hálás lennék.


19/L


2017. nov. 22. 12:36
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

döntést kell hoznod. ki az, aki a másik feled, a párod, a pasid, akivel jársz, stb.

S a másik a barátod, akivel beszélgetsz, de annak dolgok, amik nem férnek bele.

Ennyi. Hajrá!

2017. nov. 22. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Ne altasd magad, te nem szereted a parodat. Ne hulyitsd tovabb a sajat magad erdekeben sem.
2017. nov. 22. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Most szakits a pàroddal .Utàna egyre nehezebb lessz az elvàlàs mert jobban fogsz ragaszkodni hozzà.Hiaba vàgyakozol egy màsik pasi irànt.Szóval most dönts ilyen helyzetben ne halogasd .
2017. nov. 22. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Szerintem Te a külföldit szereted, nem a jelenlegit.


A javasolt legtipikusabb válasz ilyen helyzetben: engedd el mindkettőt.

2017. nov. 22. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Ha kettő közt örlődsz, akkor egyik sem az igazi. Ha olyannal találkozol, aki valóban megmozgat benned valamit, akkor senki más nem fog érdekelni.
2017. nov. 22. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Melyik srác szeret és becsül téged jobban?

Kire gondolsz többet ki az akit ha soha többé nem láthatnál jobban fájna?

Ki az aki a jövőjét is neked adná aki minden percben veled lenne?


Pároddal minden oké vagy vannak gondok?

2017. nov. 22. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!