Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van esély megmenteni ezt a kapcsolatot?
A párommal augusztusban lettünk volna 5 évesek,de sajnos februárban szétmentünk egy "jelentéktelen féltékenységi vita miatt." Az évek alatt sosem merült fel ilyen probléma,-és mint kiderült alaptalanul is voltam rá mérges. Egyszer zörrentünk össze jobban még a legelején de semmi olyan gondot nem tudok felsorolni, amit ne tudtunk volna megbeszélni.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, ezért sem kezdeményezek másokkal hisz ez se velük sem pedig velem szemben nem lenne fer ha érzelmileg hozzákötődök.
Tehát a tényállás:
Nem beszélünk naphosszat, általában esténként ő keresi az én társaságom,vagy felhív vagy üzenetet ír,alkalmanként én is őt. Minden olyan mintha mi se történt volna. Ha a boltjában összefutunk ugyanúgy incselkedik velem mint előtte.
Vágyom arra hogy legalább egy puszira méltasson.
Olyan dolgok történtek mint például az új alkalmazott megkérdezte tőlem hogy én vagyok-e a barátnője mert említette szóljon ha véletlen megyek. Mindig randira hív,de a legtöbb ami történik az ha megérintjük egymást.
Múlthéten voltak nála a szülei és együtt ebédeltem velük. Amikor elmentek ketten maradtunk egy ideig. Heves volt, a falnak támaszkodva álltam ,de nem csókolt meg. Tegnap kimentem a bevásárlóközponthoz a főnökömhöz mert beadott valamit, teljesen véletlen futottam "barátommal össze", szokás szerint randira hívott. Nagyban magyaráztam hogy nem érek rá,mert nem volt időm,de azért kiszedte belőlem hogy valamelyik nap találkozunk , amikor felkapott ennek "örömében" és csak ismételgette hogy "igen igen" de vagy 50 méteren át lese akart tenni.
Mindenki minket nézett mintha gyerekek lennénk.
Aztán még úgy megcsókolt.
Van esélyem ezekalapján szerintetek nála?
Én 20, ő 25
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!