Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők, mi erre a magyarázat?
Mindenhol az megy, hogy a férfiak így szemetek, meg úgy szemetek mivel csak a szexre mennek. Ebből gondolnám, hogy a nőket ez zavarja és ők nem ilyenek. De ezzel szemben meg azt látom, hogy 18 éves korára a lányok már jó pár férival összefeküdtek, akár 10-el is. Igazi kapcsolatuk meg 1-2 volt ebből. De 22 éves korukra simán megvan a nagyjának a 6 partner úgy, hogy felével nem is szerelemből voltak, csak egyéjszakás és fesztiválos meg egyéb kalandok.
Semmivel nem rosszabbak a férfiak számai ezeknél. (Eleve egy szexhez mindkettő kell.)
Miért sírtok azon, hogy sok férfi dugni akar miközben ti is pontosan benne vagytok ebben? És itt nem csak a lecsúszott ribikre kell gondolni. Sok normálisnak gondolt lány is ilyen.
Kérdezhetek tőled én is?
Ha egészen idáig szűz voltam, de már rohadtul unom a reménytelen várakozást A Zigazira, és szándékozom lépéseket tenni a közeljövőben a helyzetem megváltoztatása érdekében, akkor én tulajdonképpen mi vagyok? Mert úgy látom, "rendes lányokat" és "tartás nélküli ribiket" határolsz el egymástól élesen, rám meg egyik definíció sem illeszkedik kifejezetten.
Egyébként azért létezik az a jelenség, amiről beszélsz, mert az elavult társadalmi normák álszentséget szülnek. Egy nőtől mindenki azt várja, amit várnál te is: csak a szerelmének adja magát oda, másra lehetőleg rá se nézzen, legyen az egész élete egy önmegtartóztatás, máskülönben elszáll az értéke. Miért csodálkozol, hogy rengetegen nem merik megélni a szexualitásukat a számukra megfelelő módon, felvállalni a tapasztalataikat, vágyaikat meg aztán főleg nem? Melyik párhuzamos univerzumban nyilatkozhatnának olyat, hogy "hurrá, szexelni akar velem egy tökjó faszi" anélkül, hogy úgy néznének rájuk mások, mint egy véres rongyra?
Btw, azért, mert valakinek nőként volt része egyéjszakásban/szexkapcsolatban, még simán akarhat valamelyik pasitól ennél sokkal többet. Nem kell magyarázni, mi a szar abban, ha egy ilyen kiszemelt nem veszi komolyan őket. Arra még nem gondoltál, hogy a megbántottság beszél belőlük egy-egy hasonló eset után?
Én csak nagyon kis részben veszem ezt értéknek. Mármint, nem lesz értéktelen attól, hogy lefeküdt valakivel. Mert ez alapján én is értékteleníteném, ha velem feküdne le. Nekem a mennyiség és a milyenség a problémám. Nem a vére kell nekem, hanem a személyisége ami olyan, hogy nem engedi meg magának, hogy letologássza a bugyiját ennek-annak. A szexet nem úgy tekinti mint a fagyievést, hogy szereti és minden jónak tűnő fagyizóba bemegy. Nálam nem az a felszínesség, ha egy nő az izmos férfit kedveli vagy a szőkét. Hanem az, ha így osztogatja magát.
Szerinten ez a gyakoris fő véleménygerinc az ilyen témákban nagyon nem a valóságot tükrözi. Már csak azért, mert sok nő van ami nem szereti ugyanezt a múltat a férfiaktól. De ez a véleményi itt nem szokott előjönni. Itt ilyen témában mindig csak az van, hogy a nők miért nem bszhatnának orrba, szájba.
Azt ne mondjátok, hogy beleszerelmesedtek valakibe és nem kiábrándító az, ha kiderül róla, hogy 22 éves korára megdugott 20 lányt a környékről. Ez így tök normális? Ez egy szép emberi vonás?
Sokféle nő van .Én csak sajàt tapasztalatot tudok mondani.Sosem voltam könnyűvérű.Annàl is inkàbb,mivel nagyon vàlogatós vagyok,de megadatott, hogy kifogjam a "top pasikat"(fontos tudni,hogy ők nem tartottàk annak magukat!).Ha megkedveltem valakit,azt mindig meg akartam tartani és nem vsaltam meg.Ellenben nekem rendre csalódnom kellett.És a "top pasik" otthagytak a bànyarémekért.Most màr képtelen vagyok komolyan venni egy kapcsolatot.Hűség,szerelem..ugyanmàr.
Múlandó dolog.Erre nem lehet építeni.
#12: Őszintén mondom, hogy nem különösebben érdekelne, előttem miket csinált egy adott férfi, az az ő magánügye, a múltja, ami optimális esetben nem befolyásolja a jelenünket és a jövőnket. Ki vagyok én, hogy megszabjam másnak, hány nővel feküdhet le, és milyen körülmények között? Ez nem olyasmi, amivel bárkinek is ártana, nem lesz tőle kevésbé művelt, kedves, segítőkész, humoros, törődő, vagy akármi. Hasonlóképpen az sem érdekel, ha teljes mértékben érintetlen, egyedül az számít, hogy velem miként bánik.
Amennyiben valakibe beleszerettem, fokozottan igazzá válnak a fent leírtak. Nekem lehet ugrani, le lehet pontozni.
:DD Ez hogy jött? :D
Ha szó szerint megdugta volna Bangó Margitot, valószínűleg körberöhögném kétszer, aztán elfelejteném az esetet.:D Ennyi a történet. Miért kell ennyire erőszakosan belebeszélni az emberbe, hogy márpedig mindenkinek fontos, kihez nyúlt hozzá a párja évekkel azelőtt, hogy ők ketten megismerkedtek volna? Nem mindenki úgy működik, mint te.
"Ki vagyok én, hogy megszabjam másnak, hány nővel feküdhet le, és milyen körülmények között?"
Wat? Senki nem akarja senkinek megszabni. Felőlem pl egy pasi lefeküdhet a világ női népességének 80%-ával is akár, ha össze tudja hozni és neki jól esik. Hajrá. De nem jönnék össze vele.
Kicsit más az, hogy megszabok valamit, vagy hogy a kapcsolatba kezdés előtt eldöntöm, hogy belefér-e.
Kevered a dolgokat :D
Amúgy ennek a sarkításnak mi értelme? Bangóék, meg a női populáció 80%-a, ja. Mert aki nem kizárólag párkapcsolat keretein belül szexelt élete során, az biztos belenyomja szó szerint mindenbe a farkát, ami csak mozog, illetve minden hétvégén másnak dobja szét a lábait. Tisztában vagyok vele, hogy a többségnek az sok, ami nekem nem, és nyilván el sem várom, hogy másképp legyen (amúgy sem vagyok érintett a sokszexpartnerűségben), de képtelen vagyok meglátni a logikát abban, hogy egyesek akár már egy-két ezeréves botlás (ki minek fogja fel) miatt is képesek viszolyogni emberektől.
"Számomra visszataszító olyan helyre bedugni vagy azt nyalni ahol elöttem két nappal lehet még valami senkiházi járt."
Ezek szerint te minden ismeretséget szexszel nyitsz, még ha komoly kapcsolat kiépítése is a célod? Nem mintha bele akarnék szólni, csupán fura ilyet hallani annak az embernek a szájából, aki saját bevallása szerint különös gondossággal/igényességgel válogatja meg a nőit.
Ha már itt tartunk, ki számít senkiházinak? Az a tudat nem zavar, hogy nem sokkal előtted egy intelligens, befutott, jól kereső ügyvéd pénisze járt abban a lyukban, amit nyalogatsz? Csak akkor undorító a dolog, ha a csávó pl. egy szobafestő volt, aki úgy döntött, elmegy a diszkóba? Ezt sem igazán értem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!