Újra találkoztam az első szerelmemmel (2 év együtt,3 éve külön). Szerintetek?

Fú, ez nagyon furcsa kérdés lesz, nekem legalábbis most hullámzik a lelkivilágom, olyan furcsa, régi, és mély dolgok szaggatnak.

Az a lényeg, az első szerelmemet közvetlenül a gimi befejezése után ismertem meg, nagy volt a szerelem, különleges volt a kapcsolat, bírtam a barátait, lógtam a családjával, és ő is az enyémmel, meg az én barátaim is szimpatizáltak vele. Vele veszítettem el a szüzességemet is. Akkoriban nagyon lenyűgözött. Ő akkor már végzett az egyeteme mesterszakán. Olyan két évet voltunk együtt.

Úgy lett vége, hogy én problémás természet voltam, nekem meg ő nem jött már be, már nem találtam olyan vonzónak. Külön váltunk, ami fájdalmas volt nekem.

Azóta eltelt pár év, nagyjából 3. Mentem a városban, Budapesten, egy olyan részen ahol alig járok, és meleg volt, betértem egy kisboltba hideg üdítőért. Egyből kiszúrtam egy pasast, világos cipő, fehér nadrág, fehér póló, fehér köpeny. Mint egy orvos, ráadásul jóképűnek tűnt, izmosnak. De nem bámultam meg, csak érzékeltem, hogy ott egy vonzó emberke.

Előttem állt be a sorba a pénztárnál, és ahogy megszólalt, felpörgött a pulzusom, mert felismertem a hangját, ő volt az, az első szerelmem, az első barátom. Hirtelenjében azt sem tudtam mit mondjak, nem akartam utána szólni, hogy hé, én vagyok a Bözsi, akivel jártál. Szóval inkább nem mondtam semmit, kapkodva fizettem, és utána siettem az utcára. Egyből kiszúrtam a fehér köpenyében, utána eredtem, és a nevét kiáltottam. Megfordult, és totál ledöbbent, mikor beértem és felismert. Én se tudtam hirtelen mit mondjak. De rohannia kellett vissza dolgozni, viszont úgy dumáltam volna egy kicsit élőben. Végül kiböktem, megvárhatom az egyik városközpontban a munkaideje végét, ha odajön. Belement.

Mikor felbukkant, már nem a fehér laborruhájában volt, mert hogy nem orvos amúgy, hanem egy laboratóriumban dolgozik valami kémiásat. Szóval normális férfiruhákban érkezett, és olyan vonzó volt. :D Meg láttam is hogy a más nők közül is néhányan irigykedve néztek, gondolom azt hitték együtt vagyunk. Jaj istenem, szívem szerint rögtön ott folytattam volna, ahol abbahagytuk. De nem történt ilyesmi, viszont jól éreztük magunkat, ettünk, sétáltunk.

Nem is tudom. Hála égnek, egyedülálló, mint én. Szerintetek lehetne-e folytatni, és ha lehetne, lenne-e értelme? Nem kérdeztem ezt így meg kerek perec tőle, de egyértelműen nem úgy váltunk el, hogy na találkoztunk véletlenül akkor most vissza a feledés homályába. Úgy érzem, ha előremozdítanám hogy újra összejöjjünk, hajlana rá akár. De nem tudom... Meg most azt is érzem, már nem vagyok elég jó nő hozzá. Ha végig együtt maradtunk volna, az más lenne, de így, összejönni egy ilyen jó pasival... Nem tudom, szerintetek egyenesen kérdezzek rá, el tudna-e képzelni folytatást, vagy felmelegítve csak a töltött káposzta?