Nektek sincs már meg idősebb korban és pláne, ha együtt éltek, az a varázslat a szerelemben, ami az első meghatározo nagy szerelemnél, fiatalon volt?

Minden szerelem más...nekem volt első nagy, ami 5 évig tartott, szép volt, jó volt, de ennyi volt...

A mostani az elsöprőbb minden eddiginél...:)

Másmilyen érzés, de azt nem mondanám, hogy rosszabb!

Mert fiatalon mi volt? Randizgattunk, jól "elvoltunk", még a saját életünkért sem kellett igazán felelősséget vállalni, nemhogy a másikért. Nem volt még igazán kiforrott személyiségünk, én a magam részéről azt se tudtam, milyen tulajdonságokat tudok hosszú távon értékelni egy férfiban, és mi az, amit nem. Fiatalon kb. az számított, hogy tetsszen a másik külsőre és jól ellegyünk... tudta a fene, hogy egy hosszú távú kapcsolat mivel jár...

Fiatalon inkább idealizáltam a partnereim, és úgy valóban könnyű nagy hévvel lángolni, hiszen a saját fejemben élő képbe voltam "szerelmes", nem pedig a másik valódi énjébe.

Most már, érettebb fejjel egészen más érzés a szerelem. Olyan társat választottam, aki rendelkezik a számomra fontos tulajdonságokkal és ezeket nagyon tudom benne értékelni. Tényleg a személye fontos, amit megismertem. Tisztában vagyok a hibáival, gyengeségeivel is, így nehezebb rajongani, de sokkal stabilabb, biztonságosabb.

Az igazság az, hogy az első nagy szerelmemmel most már abszolút nem tudnék mit kezdeni. Látom, hogyan alakult az ő élete és az enyém, be kellett látnom, hogy teljesen külön világ vagyunk. Hosszú távon nem működött volna, lehúztuk volna egymást. A mostani párommal viszont emeljük egymást, a stabil háttér miatt ki tudjuk hozni magunkból a legjobbat magunkból. Nagyobb a felelősség, többet kell csiszolódni, ez tény. De nem cserélném el a mostani kapcsolatom egy ifjúkori lángolásért.

Az első nagy szerelem inkább rajongás, idealizálás volt, nem sok köze volt a valósághoz. És sok, nagyon sok fájdalmat is okozott! A mostani biztonságos, stabil és valós. De inkább élek ebben, mint egy álomvilágban.