Fiúk miért hagyják, vagy tűrik, hogy a csaja domináljon felette?

Összetenném a kezem, ha találkoznék olyan férfivel, aki képes belevinni a kapcsolatunkba a saját véleményét és akaratát és azt összemosva az enyémmel haladhatnánk és fejlődhetnénk.

De nem. Én erős személyiség vagyok (ez nem feltétlen pozitív tulajdonság, belőlem ez jön, élénk vagyok, szókimondó, néha hangos, pezsgő) és kimondom, hogy menjünk mondjuk ide. És ő bólint. Elmondom, hogy én ezt és ezt gondolom, és ezzel meg ezzel indokolom. Ő bólint. Én megengedek egy keményebb poént, ami részben kis csípkelődés, ő meg nem áll bele. Én leteperem, ő meg élvezi...

Holott annyiraannyiraannyira vágyom már egy olyan partnerre, aki azt mondja, hogy "kitaláltam egy jó programot, meglepi lesz, ha nem tetszik, választunk mást, de gyere velem". Vagy hogy "oké, egyetértek veled ebben, ebben és ebben, de mi van akkor, ha...", meg "vedd figyelembe, ha ez és ez", vagy hogy valaki felkapjon, nekinyomjon a falnak és igenis jelezze, hogy neki most van kedve szeretkezni.

De nem. Én hordtam mindig a gatyát, a párom meg engedte. És csak a visszhangom volt. Most erre én hogy nézzek fel, vagy hogy ne érezzem azt, hogy önállótlan és nincs szabad akarata jóformán? Nem azt mondom, hogy vágjon le két nagy pofont, legyen erőszakos és ne értsen a nemből, meg ugasson le. Mert attól undorodom. De egy-egy határozott fellépés, amiben még benne van a tisztelet és még utána is lehet rá mondani, hogy neem, amit a másik tiszteletben tart, az nem ez a kategória. Utálom már, hogy egy kapcsolat arról szól, hogy én vagyok a hercegnő. Társat akarok, aki legalább annyira erős és önálló (és csapatjátékos!) mint én.