Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kezeljem, próbáljak meg szemet hunyni felette?
Másfél hónapos kapcsolat. Az első probléma (amire eddig mások azt mondták, szerintük nem probléma): akarva-akaratlanul is látom, hogy heti 2-3 lány ismerőse lesz (nyilván sokukat ismer is, de nem hinném, hogy mindet), és némelyiküknek be is lájkolja a képét, ami engem zavar kicsit és instán is ugyanez. Eddig nem szóltam erről neki, pedig zavar. Ez olyan mintha nem venne komolyan. Az ismerőseim azt mondják, hagyjam rá, ne foglalkozzak ezzel, mert nincs jelentősége egy lájknak. Hát oké, ezt egy darabig lehet húzni, de sokáig nem.
2. probléma: nem tudom, hogy viszonyuljak hozzá. Írok neki napközben, nem olvassa el egyből, pedig fent van. Még a legelején állandóan írt, most kevésbé. Hozzáteszem ez az időszak neki is és nekem is húzós. Nyilván nem lehet minden nap egyforma hangulata egy embernek, csak ehhez nehéz alkalmazkodni, hogy mikor van épp befordulós kedve. Most meg taktikáznom kell. És érdekes, ha nem keresem, ő keres....talán a törődés is baj, vagy ha érdekel mi van a másikkal. Nem akarom korlátozni se a szabadságát. Remélem helyre jön a dolog, mert egy 27 évestől mást várnék. Egyébként minden rendben köztünk, ha kettesben vagyunk jól érezzük magunkat, de 1,5 hónap után nem bízom el magam.
Bárkinek a véleményére kíváncsi vagyok, főleg fiúk véleményét várom. Tényleg nincs semmi jelentősége egy lájknak, akár facen, akár instán? Fiúk, ti is lájkoltok úgy lányokat, hogy közben van barátnőtök?
Szerintetek mi az a viselkedés egy nő részéről, ami nem korlátozza egy pasi szabadságát, de mégis kimutatja a törődést?
26L
"Remélem helyre jön a dolog, mert egy 27 évestől mást várnék."
Magadtól is mást várj. A problémáid nagyjából 16 évesekre jellemzők, nem egy érett nő gondolkodására utal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!