Tényleg olyan fontos a örök szerelem egy kapcsolatban?

úgy utálom az ilyen értéktelített, eldöntendő, általánosító kérdéseket.

tanuljatok meg helyesen kérdezni!

helyesen: Mennyire tartjátok fontosnak az örök szerelmet a saját párkapcsolatotokban?

Szerintetek működhet-e jól azután a kapcsolat, hogy a szerelmi szenvedély elmúlik? Mit tapasztaltatok, átalakult-e a szerelem tartós kötelékké, mély szeretetté, vagy kihűlt, elfáradt, és szakítás lett a vége?

Kb. így kéne helyesen feltenni egy kérdést!

Aki örök szerelmet érez, az beteg.

A szerelemkor felszabaduló hormonok-kémiai vegyületek kábítószerként működnek, nagyon megterhelik a szervezetet. Ezért múlik el max néhány év után. Addigra biztosan kialakul már egy elmélyült szeretet-kötődés a felek között, ami egybentartja a kapcsolatot.

Sajnos az egyébként oly szép és gazdag nyelvünk ebben a témában nagyon vérszegény. Szerelemnek hívjuk azt a lángoló, egymásért halni tudó, hormonok okozta vad tüzet is, és ugyanígy nevezzük azt a kiforrott, lecsendesedett, egymásért tűzbe menő együvé tartozást is, ami jó esetben az előbbi helyét átveszi.

Maga a szerelem valóban csak egy hormonfröccs, ami jellemzően fél-két év alatt lebomlik. Ha nem ápoljuk a kapcsolatot, akkor bizony elillan, és csak lesünk, hogy mi a fenét keresünk olyasvalaki mellett, aki szinte idegen számunkra. Hogyan tudtunk ennyire vakok lenni, hogyan tudtuk őt szeretni, kérdezzük magunktól, és átkozzuk a percet, amikor megismertük. Ennél csak valamivel jobb a kiüresedő kapcsolat, amikor belekényelmesedünk egy langymeleg pocsolyába, és nézzük, ahogy elmegy mellettünk az élet. Pedig lelkileg érett párok évekig, urambocsá' évtizedekig fenn tudnak tartani egy, a szerelemhez nagyon hasonló érzelmet, de ezért bizony napi szinten tenni kell.