Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A család fontosabb, mint én?
Kicsit több, mint egy éve együtt vagyunk. Egy éve együtt is élünk. Párom(30) néhány évvel idősebb, mint én. Komolyan tervezzük a jövőnket együtt. Mindig mondja, hogy nagyon szeret, a legfontosabb vagyok neki a világon, de persze a család után. Sajnos nem rég volt egy kisebb összeszólalkozásom a testvérével, aki nekem állt. Testvére részeg volt. Felhúzta magát, mert félreértett valamit, és elkezdett szidni. Párom csak nézett rám!, szinte úgy, hogy ezt hogy mertem. Egyik barátja védett meg, hogy ez itt hatalmas félreértés (semmi rosszat nem mondtam, csak nem értette a tesó). De ezután este még a testvére egyszer elkezdett velem fennhangon kiabálni, hogy nagyképű vagyok, a párom ne legyen már papucs stb. És ezeket ismételte és ordította. Párom egyszer rászólt, majd utánam jött(sírva elindultam) és hazamentünk. Otthon pedig kérdőre vont, hogy ezt hogy gondoltam, és megjegyezte, hogy nekem kéne bocsánatot kérnem.
Kérdem én, nem engem kellett volna megvédenie? Vagy kicsit kiállnia mellettem? Elvégre velem tervezi a jövőjét, állítólag a legfontosabb vagyok neki, ennyit számít, hogy csak a család után? Ez így a normális? Értem én, hogy fontos a család, de mikor várhatom el, ha egyáltalán elvárhatom, hogy ne csak a második legyek? Házasság után? És igazságtalan helyzetben is a család lesz a fontosabb?
Hozzátenném, hogy nagyon rendes a családja, hasonló még nem fordult elő, valószínű, hogy az alkohol volt a ludas, de ha ő nem véd meg, amikor szükség lenne rá, akkor ki? Számomra egy kapcsolatban alap dolog, hogy kiállok amellett, akit szeretek. Én a családom előtt is mindig megvédem, pártolom őt.
Köszönöm a válaszokat!
Az a baj, hogy egy év ide vagy oda, te még nem vagy a szemében családtag, és nem is leszel.
Te csak a csaja vagy.
Ezért van az, hogy a család az első, és te a alkalmazkodsz, lapulsz, ku.ssolsz, mert egy senki vagy. És pont ezért mert neked ugrani a tesója is, ok nélkül.
Normális párkapcsolatban már a testvére is tudná, hogy a párod előtt akkor se ugrik neked, ha jogos lenne, mert a párod helyre fogja tenni.
Itt mindenkinek tiszta sor, hogy ki a fontos, és neked hol a helyed, csak még te nem fogtad fel.
Igazad van, egy kapcsolatban alap dolog megvédeni a páromat: akkor szerinted ti most komoly kapcsolatban vagytok?
Azzal azért legyél tisztában, ha ezt most lenyeled, akkor innentől csak rosszabb lesz, és egyre többet fogsz talpat nyalni, hogy megtűrjenek maguk közt a "családtagok".
Akkor a testvérével meg kéne beszélned őszintén, hogy mi baja van veled. Ez két felnőtt emberrel nem fordulhat elő?
Amúgy szerintem... szóval én a párom mellett nem MINDIG állnék ki. Csak ha én is úgy gondolom, hogy igaza van. Ha nem gondolom azt, hogy igaza van, akkor nem feltétlenül őt pártolnám csak azért, mert a barátnőm... És a barátaimmal is így vagyok. Ha én kötök bele valakibe ok nélkül az utcán, akkor nem kezdenek el ők se észnélkül pártolni engem, hanem leállítanak, mert tudják, hogy valami bajom van, és nincs igazam.
Az meg, hogy a testvére idióta az nem az ő hibája. Ha tényleg neked volt igazad, akkor viszont nekem fura, hogy nem védett meg téged. De saját magadat nem tudod megvédeni? Szerintem a testvérével beszéld meg, hogy ez bántott téged, de persze akkor, ha józan. Amúgy amiket a fejedhez vágott biztos, hogy nem igazak egy picit is? nagy képűség, papucsot csináltál a párodból, domina vagy? vagy bármi ilyen?
Persze, hogy csak akkor állsz ki valaki mellett, ha igaza van. De egy ilyen helyzetben, ahol semmi rosszat nem mondtam, csak félreértés volt, és mégis majd hogy nem leharapták a fejem, ki lehetett volna. Meg tudom védeni magam, de én nem fogok kiabálni, ha valaki nem érti meg, nem figyel rám, akkor szerintem nem én vagyok a hibás. Az a barát, aki megvédett először nevetett a félreértésen, utána, mikor látta, hogy "baj van", akkor segített. Ha egy külső szemlélő is így érezte helyesnek, akkor szerintem nem volt az én hibám.
Egyáltalán nem vagyok nagyképű, pont, hogy szerintem mindenkivel próbálok kedves lenni. És erre a papucs dologra megint azt tudom mondani, hogy egy kapcsolatban tudni kell engedni is. Nem csak a másik, hanem én is engedek. És ebbe nem lát bele senki, hiszen együtt élünk. Hogy azt is miért mondta, el nem tudom képzelni. De szerintem a leírt szituációból is látszik, hogy nem papucs a párom, hiszen akkor ő szabadkozott volna a tesója viselkedéséért utólag, nem pedig engem teremt le.
Meg tudtátok a pároddal beszélni a félreértést közted és a tesója között?
A biblia szerint a házasságtól lesztek ti egy új család. (Hú, de le leszek ezért pontozva. :) )
Amúgy, én kiállok a párom mellett, de ha nincs igaza, inkább próbálom leállítani.
"Kicsit több, mint egy éve együtt vagyunk. Egy éve együtt is élünk. Párom(30) néhány évvel idősebb, mint én. Komolyan tervezzük a jövőnket együtt. Mindig mondja, hogy nagyon szeret, a legfontosabb vagyok neki a világon, de persze a család után."
nA DE A CSALÁD AZ TI KETTEN VAGYTOK. hA LESZ GYEREKETEK AKKOR AZ IS A SZOROSAN VETT CSALÁDHOZ TARTOZIK.
A TESTVÉR SZÜLŐ ŐK A ROKONOK, DE A CSALÁD RÉSZÉT CSAK TI KETTEN ALKOTJÁTOK ÉS A MAJDANI GYERMKEITEK. eGY A SZŰKEN VETT CSALÁD.
PERSZE MINDKÉT RÉSZRŐL LEHETNEK MÉG ROKONOK, AIK NEM A SZOROSAN VETT CSALÁD RÉSZÉT KÉPEZIK MERT NEM VELÜK AKOTTOK MINDKETTEN CSALÁDOT, HANEM CSAK TI KETTEN EGYÜTT ÉS A MAJDANI GYEREKEITEK.
vISZONT EGYMÁS RÉGI ERDEDENDŐEN ROKOONAIT IS TISZTELNI KELL KÖLCSÖNÖSEN. dE A CSALÁD AZ CSAK A SZŰKEN VETT ÚJONAN LÉTREJÖTT KAPCSOLAT RÉSZESEIT JELENTI A LESZÁRMAZOTTAKKAL, AKIK MAJD KISZÁLLNAK A CSALÁDBÓL ÉS ÚJ CSALÁDOT ALKOTNAK AMIKOR MEGNŐSÜLNEK FÉRJHEZ MENEK. kKOR MAJD TI IS KÜLÖN CSALÁD MARADTOK ÉS A GYERMEKEK IS KÜLÖN, TŐLETEK FÜGGETLEN CSALÁDOT FOGNAK ALKOTNI, DE AZÉRT MINDIG A ROKONAITOK MARADNAK, DE NEM LESZNEM A SZŰKEN VETT CSALÁDJUK RÉSZE.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!