Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik az örök szerelem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik az örök szerelem?

Figyelt kérdés
Hali! Ha bárki is kérdezné, nem raktam rossz kategóriába a cuccot, de nem tudtam választani a tini és felnőtt párkapcsolat között, mert igazából mindkettőről szó lenne. Tulajdonképpen a kérdésem az lenne, hogy van olyan, hogy tinikorban két személy elsőre beleszeret egymásba, majd örökké együtt élnek, és ugyanúgy éreznek egymás iránt, mint pl. 30 évvel ezelőtt? Az én szüleim szerencsések voltak, mert apukám 45, anyukám 43 éves (későn születtem, illetve a többi tesóm is), és ők már legjobb barátok voltak, majd elkezdtek járni, összeházasodtak, és még azóta sem veszekednek soha semmin és felhőtlen a kapcsolat köztük, és igazán szeretik egymást. Azt hittem, lehetetlen, de a szüleim élő példák erre. Szerintetek van még rajtuk kívül olyan, aki ugyanígy van ezzel (akár felnőtt, akár fiatal)?

#tini #szerelem #felnőtt #örök párkapcsolat
2017. ápr. 17. 18:59
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem nem.
2017. ápr. 17. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Linó03 ***** válasza:
Biztos van, de a lángoló szerelem egy idő után szerintem elmúlik, vagy átalakul valami nagyon mély szeretetté, kötelékké.
2017. ápr. 17. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nézd, csak azt szerethetjük örökké, akit nem kaphat(t)unk meg...nekem van egy ilyen gimis szerelem a szívemben...de ha összejöttünk volna, biztos átalakult volna az érzés..
2017. ápr. 17. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
A szüleid esetében a kulcs az, hogy előtte őszinte mély barátság alakult köztük, utána jöttek az érzelmek. Szerintem kortól függetlenül ez az "örök" kapcsolat titka, mert nincs rózsaszín köd, a másikba minden tökéletlenségével együtt szeretünk bele.
2017. ápr. 17. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A legrosszabb ***** válasza:
Baromság, nem létezik.
2017. ápr. 17. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Nincs. Maga a szerelem nem lehetséges néhány évnél tovább.


Együttélés, kötődés és szeretet létezhet :)

2017. ápr. 17. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerintem igen, létezhet :) a lángolás a legtöbb esetben elmúlik, de a szerelem/szeretet megmarad
2017. ápr. 19. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!