Adjak végre esélyt olyannak aki 8 éve szerelmes belém? 22/L (Hosszú)

Sziasztok! Hosszú lesz de nem tudtam rövidebbre fogni. De ha lesz valaki aki tényleg elolvassa az légyszives írjon valami építő jellegű tanácsot majd a végére nekem oké? (privátba is jöhet) Köszi :)

Nos hol is kezdjem?! Komolyan nem tudom. Van egy fiú vagyis már férfi az életembe aki ha hiszitek ha nem 8 éve szerelmes belém töretlenül. Ő 3 évvel idősebb nálam még gimis elsős voltam mikor először találkoztunk. Rövid leszek nem írok le mindent nyugi! Először nekem tetszett meg, mert olyan érdekes fiú volt olyan kis elvont típus nagyon későn érő kisfiús és senki nem értette miért tetszik nekem de nekem mégis bejött. Ő emiatt figyelt fel rám, de az a gond, hogy nem csak ő hanem már nagyon sok fiú is vele együtt. Én minden létező módon próbáltam jelezni felé de nem igazán kezdeményezett, folyton csak szemezett meg mosolygott sosem jött oda. Nekem közbe meglett az első barátom ami tartott kemény 3 hónapig, utána vette a bátorságot és odajött hozzám az utcán. Ismerkedtünk és nagyon jól éreztem magam vele, nagyon aranyos volt de nagyon önbizalomhiányos is. Az volt a baj, hogy én társasági ember voltam és vagyok is ő meg nem igazán, jött a nyári szünet én meg bepasiztam, találkoztam életem első nagy szerelmével. Ekkor vallott nekem szerelmet először és innentől már nem részletezem a történetünket.

Volt igazából minden köztünk. Úgy értem testiség nem, de amikor az akkori barátommal együtt voltam nagyon féltékeny volt teljesen megváltozott, sokáig került de a szülinapomon névnapomon és valentin napkor mindig felköszöntött vagy írt vagy akármi. Nem tudtam vele mit kezdeni nekem volt más, ő meg hol utált hol szeretett, hol könyörgött, hol sírt nekem, hol megfenyegetett és volt, hogy még durvábban is bepróbálkozott és erőszakoskodott velem akkor nagyon megharagudtam rá. Persze semmi olyan nem történt, de minden áron meg akart csókolni és fogdosott. Aztán barátok lettünk kábé nevezzük így, nagyon sokat voltunk együtt, sokszor segített nekem és támogatott. Ő már ekkor egyetemre járt de minden hétvégén hazautazott hogy velem legyen. Aztán mikor én is egyetemre mentem de az ország másik végébe akkor volt egy beszélgetésünk amit sosem felejtek el mert nem akartam de mégis össze kellett őt törnöm teljesen. Akkor abba maradtunk, hogy nem keres többé és nem zaklat de fogadjam el, hogy sosem felejt el és mindig szeretni fog és egyszer még úgyis együtt leszünk valahogy. Ezt betartotta mivel azóta kábé 3x beszéltünk egyszer fél évre rá összefutottunk de nagyon rossz kedve volt akkor és kínos volt az egész. Aztán még 2x később de lényegtelen.

Viszont nemrég volt a névnapom és hát megint írt nekem, ma pedig már meg is kaptam tőle a "szokásos" valentin napi levelét, ilyenkor mindig hosszabb szöveget ír amin rendszerint elbőgöm magam. Hogy a fenébe lehet az, hogy még mindig így érez irántam? Hogy lehet ennyire kitartó? Vajon tényleg ezt érzi amit ír mert ha igen én azt már nem tudom hova tenni, mert ez nekem lelkileg nagyon megterhelő, ezeket a sorokat olvasni.

Az a legfájóbb az egészben, hogy nekem ő tényleg tetszett de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem jöttem össze neki. Valahogy mintha mindig lemaradásban lett volna vagy elkésve vagy nem is tudom. Meg nagyon túltolta ő ezt egy időbe amikor teljesen elűzött magától azzal ahogy viselkedett. Az a baja csak, hogy ő annyira érzékeny és jó lelkű, sajnos régen is mindig csak lelkizni és szomorkodni lehetett vele. És mindig sajnáltam is, nagyon nehéz gyerekkora volt valahogy sosem jött össze neki semmi. Volt barátnője is mert azért mindig nyomon követtem, de mikor együtt voltak is írt nekem ugyanígy. Már 1-2 éve igazán szép férfivá érett, régen sem volt csúnya egyáltalán sőt mindig nagyon szép izmos volt de mostmár úgy tényleg azt mondom rá, hogy hú. Már tényleg nem kisfiú. Tényleg csak néhány infóm van róla amit a közösségi oldalain feltüntet mert nem az a megosztós típus. Most elgondolkodtam, hogy visszaírok neki és találkozóra hívom. Egyszerűen beszélni akarok már vele. Nem azért mert máshogy néz ki, régen is jól nézett ki egyszerűen nem ez volt a baj. Csak most nekem sincs senkim és ahogy látom neki sincs. És megint amit írt, hát nem tudok mit mondani. Évek óta nem beszéltem vele szemtől szemben és teljesen elöntötték az agyamat az emlékek, nem tudok kinek írni róla mivel a jelenlegi barátaim közül senki sem tud róla, én sem vettem róla tudomás már régóta. Úgy megszoktam, hogy ő néha így ír aztán kész, elfelejtettem régen mennyit jelentett nekem.

Tényleg nem tudom mi lesz, egyáltalán ki olvassa ezt el. Nemtudom milyen hatással lesz majd rám, vagy fordítva de nem hagy nyugodni már a gondolat, vajon tényleg adnom kéne neki egy esélyt??? De ha eddig nem jött össze akkor annak biztosan oka van, régen nem volt nekem elég határozott, elég pozitív nekem más kellett és ő nem szedte össze magát. Nem tehettem róla egyszerűen "nem kellett". De ha még mindig nem mozgatja meg bennem azt akkor ezzel teljesen összezavarom őt, és azt nagyon nem akarom, most boldognak látszik. Fogalmam sincs mit csináljak de úgy érzem tennem kell valamit. Önzőség ha kíváncsi vagyok rá milyen férfi lett belőle? Önzőség lenne hogyha mégsem működne a kémia akkor megint otthagynám? Nem fogok esélyt adni soha senkinek akinél előre érzem, hogy nem lesz jó, szóval erről szó sem lehet. De hát aki így szeret engem és még mindig nem felejtett el? Most ezzel mit lehet csinálni? Muszáj tudnom lehet-e még ebből valami. K**va valentin nap