Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek ebben a helyzetben? Elmondjam neki, hogy mit érzek?
Vasárnap megismerkedtem egy koreai lánnyal. Rengeteget beszélgettünk, nagyon jól éreztük magunkat együtt, estére még volt egy kis városnézés is aztán a szállására mentünk ahol természetesen meg is történt minden ami kell. Viszont vasárnap volt itt pont az utolsó napja és hétfőn ment tovább Prágába. Megbeszéltük, hogy ott is találkozunk még egyszer mielőtt haza indul. Kimentem, itt ismét együtt töltöttünk bő egy napot egy éjszakával, szintén nagyon jól elvoltunk, aztán szinte estétől reggelig szex, nagyon jó volt vele és látszott rajta, hogy ő is élvezi az összes együtt töltött percet. Mikor kikísértem a repülőtérre többször is említette, hogy nem szívesen megy haza, sírt is stb... Én megkérdeztem tőle, hogy látjuk-e még egymást valamikor meg
hogy jön-e Európába a belátható jövőben, erre azt mondta, hogy szeretne, de bizonytalan mivel nagyon kevés szabadsága van, úgyhogy inkább ne várjak rá mert lehet, hogy csalódok, de örülne, ha én valamikor meglátogatnám Koreában, ha van kedvem. Nos a helyzet az, hogy én egyre inkább azt érzem, hogy beleszerettem, de ugyanakkor bizonytalan is vagyok valamilyen szinten, hogy nem-e csak egy fellángolás az egész mivel minden olyan hirtelen történt, hiszen holnap lesz egy hete, hogy az egész kezdődött. Én amúgy 23 leszek nem sokára, ő 31, sokat gondolkodtam, hogy ezt hozzátegyem vagy ne, de ez se engem sem őt nem zavart és mellesleg egy tízest simán le is tagadhatna.
A kérdésem pedig az lenne, hogy megmondjam neki, hogy mit érzek vagy hagyjam az egészet.
Nektek mi a véleményetek, mert teljesen tanácstalan vagyok ebben a helyzetben viszont borzasztóan hiányzik pedig még csak két napja ment el.
Alapból nem értem,hogy miért zúgsz bele olyanba,aki a világ másik felén él.Én ha ilyen emberrel ismerkedek,tudatosan nem gondolok rá társjelöltként.Még ha tartani is fogjátok a kapcsolatot,csoda,ha kibírja a kapcsolat a következő találkozóig,és 23 évesen már lehetsz annyira érett,hogy tudd,hogy ennek így hosszútávon semmi értelme.
20L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!