Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Távkapcsolatosok, van akinek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Távkapcsolatosok, van akinek jól alakult?

Figyelt kérdés
Olyan jól megvagyunk,de rengeteg olyat olvasok hogy nem lett közős jövőjük,mikor összekoltöznenk évek múlva,nem ment,tavolsag miatt vége stb. Szeretnék olyantól olvasni pár mondatot akinek működik,vagy esetleg közös jövőjük lett:) honnan tudtad hogy ő az igazi? köszönöm a normális válaszokat 18/l

2016. dec. 2. 17:45
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Vannak sikersztorik. Egy barátom két év távkapcsolat után vette feleségül a lányt, előtte nem éltek együtt, a házasság után költözött a lány ide (másik országból). Azóta már gyerekük is született és nagyon boldognak tűnnek :)

Egy egyetemi csoporttársam meg nemrégiben kérte meg a barátnője kezét, akit Erasmuson ismert meg, és két évig távkapcsolatban éltek, a lány az utóbbi egy évben (ha jól tudom) költözött ide, hozzá. Állítása szerint az elején sok volt a konfliktus, ami pont ebből fakadt, ugye, hogy két év vágyakozás után hirtelen végtelen mennyiségű időt töltöttek együtt, de végül is megoldották, mint a fenti példa mutatja.


Vannak, akiknek működik. Én egyszer próbáltam, két hónap után véget is ért a dolog, nekem ez nem ment. Alkat, kitartás és természetesen szerelem függvénye az egész.

2016. dec. 2. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

En tavkapcsolatban elek. Szerintem a vegkimenetel eleg sok mindentol fugg mar a kapcsolat tav resze alatt is. Azonos orszagban eltek-e, azonos-e a kulturatok, milyen gyakran tudtok talalkozni, azalatt mennyire tudjatok kiprobalni az egyuttelest, vannak-e nyelvi akadalyok, meg tudjatok-e teremteni a kozos feszket x even belul (szerintem pl. nem erdemes 2-3 evnel hosszabb ideig tavkapcsolatot folytatni), hogyan tudtok dulore jutni a "ki koltozik es hova" c. ugyben (ez meg orszagon belul is nagy problema lehet), es foleg a koltozo fel hogyan tudja magat adoptalni a masik kornyezetebe (barati tarsasagaba, csaladjaba - ez eltero nemzetiseg, orszag eseten megint csak hatalmas melo, van aki kozben siman feladhatja). Ahogy meg az eletkor is nagyon fontos, illetve a rendelkezesre allo penzugyi keret, mert szep dolog a tavkapcsolat, de ha bem tudtok 3-4 hetente vagy legalabb havonta talalkozni, akkor felesleges egyaltalan belekezdeni ilyen tobb honapos szunetes vegetalasokkal. Ezert is fontos az eletkor is szerintem, ahogyan meg abban a tekintetben is, hogy mi kovetkezik az eletedben. Ha 18 eves vagy meg tudnad-e oldani, hogy a kozeleben tanulj vagy ha nem akkor ossze tudnad hangolni az eletedet a tanulassal es a kapcsolattal jaro utazassal (es koltsegekkel ismetelten)?

Ahol altalaban sikersztorikat hallasz, ott az adott par nagy valoszinuseggel jo idoben talalkozott, es a tavolsag ellenere konnyeden alakitottak ki kozos celokat majd eletet, valamint az egyikuk hajlando volt feladni az adott helyen az eletet. Pl. rank ez nagyon igaz. Egy eve vagyunk egyutt, 3 ezer kilometer a tavolsag, de pont ugy talalkoztunk, hogy jo idoben. Tehat, nekem masfel ev meg a diplomaig, az meg pont idealis eresi ido a kapcsolatnak, meg en eltem korabban az o hazajaban, a nyelvet is beszelegetem ugyahogy (erre is jo meg ez a masfel, a tanulasara:)), es szivesen mennek vissza is oda, mert szeretek ott lenni, es kepes is lennek ott elni (ez nagyon fontos szerintem, mert mas kiruccanni valahova, es megint mas magadeva tenni az ottani szemleletet). A kozos lakasunk is keszuloben van mar, tehat mivel abszolut jol alltak a "csillagok", igy ha minden jol megy, jol vegzodunk:). Minden az adott szituacitol, es a raforditott erofeszites mennyisegetol fugg (ha mar pl. az elejen tudjatok hogy egyikotok sem mozdulna a jelenlegi lakhelyerol akkor szinten felesleges belekezdeni a dologba).

2016. dec. 2. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

6hónapig voltunk távkapcsiba 7-ik hónapba költöztünk össze,azóta együtt élünk lassan 5hónapja

23L

2016. dec. 2. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Az unokabátyámék másfél évig éltek távkapcsban, aztán a lámy idejött, összeköltöztek. Kislány, házasság, meg még egy lányka, és most visszaköltöztek a feleség hazájába.


Én majdnem egy év távkapcs után megyek ki a páromhoz, remélem, minden okés lesz, mert szeretjük egymást.

2016. dec. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Alakulhat jól, csak okosan kell csinálni. Még akkor kell összeköltözni és komolyan tervezni a jövőt, amíg tényleg nagy a szerelem.

Mi húztuk, húztuk és most érzem azt 8 év távkapcsolat után, hogy semerre nem jutunk.

2016. dec. 2. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Én másfél évig éltem távkapcsolatban, majd odaköltöztem a páromhoz és 2 évig voltunk együtt. Tehát nem a távolság miatt lett vége.

Az egyik barátnőm kb 3-4 évig élt úgy hogy a párja másik országban volt. Először egy szomszédos országban. Akkor minimum havonta egyszer találkoztak, de valamikor többször. Utána a srác angliába ment, akkor már ritkábban látták egymást. de a lány 1 év után kiköltözött hozzá, és együtt élnek, boldogok. összesen már 6 éve. Tehát náluk működött, (kb 18 lehetett a lány amikor kezdődött)

2016. dec. 2. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Jelenleg már több mint 3 és fél éve egy 200 km-es távkapcsiban vagyok. Hetente talizunk a két város között fél úton, ha mind a kettőnknek jó, akkor egymásnál. Neten tartjuk mindennap a kapcsolatot.


Jövő áprilisban összeköltözünk. Ő fog az én városomba költözni.


Ő 32F, én 26N



A távkapcsolat működőképes, ha mind a ketten akarjátok, tesztek érte, és van arra kilátás, hogy a távkapcsolat egy idő után már ne távkapcsi legyen.

Beszéljetek nagyon sokat, legyetek nyitottak és őszinték egymással. Bízzatok egymásban, a féltékenységnek semmi értelme sincs.

2016. dec. 2. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Nagy jövőt nem látok benne, nincs meg a kellő érzelem-kötődés bennem, hogy biztatót tudjak mondani.

Más kérdés, hogy mi lenne, ha összeköltöznénk. Az lehet összehozna minket, és helyretenné a dolgokat... nem lehet tudni :)


Most jó így nekem a távkapcs. Sok a szabadidő, tudok magamban lenni, egyetemre koncentrálni, időt beosztani. Tetszik így, nem kell komolyabb, majd egyetem után jöhet csak az összeköltözés.

2017. jan. 7. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Nalunk igy indult,de annyira nagy volt az osszhang koztunk,hogy nem feltunk belevagni.Meg abban is egyetertettunk,ha tavol talaljuk meg az igazit akkor csak is rajtunk mulik hogyan tovabb.Sokszor elofordul,hogy egyik felet a munkaja vagy mas jobban a lakohelyehez koti ez ertheto is valamelyest.En tapasztaltam mar korabban,hogy sokmindenkivel mennyire kulonbozoek voltunk.Veletlen talaltunk egymasra a ferjemmel es vele olyan egyszeru volt sokminden,mellette magamat adhattam es o is.Voltak akadalyok de azokat osszetartassal mindig sikerult legyozni.Massal ez sosem ment volna. Mar dolgoztunk es kicsit tobb mint fel ev utan koltoztunk ossze.Nem mondanam,hogy elejetol elvakitott a szerelem,volt persze az is es meg tart tobb ev utan. Addig soha senki mellett nem ereztem azt amit vele.En koltoztem hozza es mindenben szamithattam ra,hogy be tudjak illeszkedni.En megmondom oszinten am se vagyok egy karrierista,nekem a csalad,szabadidos elfoglaltsagok vannak eloterben es persze dolgozom is nyilvan,de az en eletemben mas dolgok fontosabbak. Nyilvan benne volt a pakliba,mi van akkor ha meg sem illunk ossze mikor mar egyutt elunk,akkor elvaltak volna utjaink es kesz.Volt sok nehezseg is amin keresztul mentunk,ami megerositette a kapcsolatunk.Megcsalas ilyesmi nem fordult elo sose. 8eve hazasok
2017. jan. 8. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Attól függ, hogy mennyi ideje ismeritek egymást, mióta vagytok egy pár, mennyire volt stabil a kapcsolat mikor kiment, és, hogy mennyi időre ment ki.

Egy kedves barátom kétszer volt Erasmuson egy-egy évet mialatt csak az ünnepek során találkozott a barátnővel. Mindkettőt kibírták, olyannyira, hogy azóta már házasok. Viszont ők jártak az első előtt is már közel 3 évet. Aztán a kettő között is eltelt két esztendő.

2017. jan. 8. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!