Miért jöttök össze valakivel (hosszú)?

Na, az autós analógiában az autó vagyok én, mint a kapcsolatot kialakítani akaró egyén, a sebességem a befektetett lelkesedés, a szakadék pedig maga a kapcsolat. Ha lezuhansz, akkor a kapcsolat elromlik, ha átugrasz, akkor a kapcsolat jól működik. Ha visszafordulsz előtte, akkor ki sem alakul, mert meggondoltad magad.

Én is azt hittem anno, hogy én mennyire csakis olyannal tudok összejönni, akit 1-2 éve ismerek, merthogy na, aztán mégis az vált be, hogy új ismeretségként rögtön arra tereltük a szót, hogy mi járni akarunk, azaz direktben e célból ismerkedtünk például társkeresőn. És nem csak úgy hamar összejöttünk, meg összefeküdtünk, hanem ugyanúgy szántunk időt és munkát egymás megismerésére, terveink egyeztetésére, életvitelünk kiismerésére ésatöbbi. Teljesen kiismerni valakit nagyon sok idő kell (meg azt is mondják, nem is lehet), biztosra menni egy kapcsolatban kb nem lehet, éppen ezért teljesen felesleges arra várni, hogy megtörténik. Aztán ott van még a kezdeti lelkesedés, a szikragyúlás, ami az új ember megismerését kíséri, belédvillan, hogy "na, talán ő az?", és ennek a szándékos mérséklése az egész kapcsolat varázsát meg tudja ölni. Mondom ezt full racionális elmeként. Persze nyilván nem mindenkinél, az emberek különbözőek, ezt el kéne fogadni.

Attól, hogy valaki nem képviseli azt a végletet, amit ti, hogy 6-12-18-n+1 hónapig lenne kötelező barátként ismernünk egymást, mielőtt összejövünk még nem lesz rossz ember, meg nem lesz törvényszerűen rossz a kapcsolat! Valamiért egyeseknek ezt nagyon nehezére esik megérteni, mert folyamatosan jönnek a hasonló hüledező kérdések, ahol a magáétól eltérő véleményt igyekszik hülyeségnek és felelőtlenségnek beállítani...

Én nem szívesen jönnék össze olyannal akit nem ismerek. Nekem úgy alakultak ki komolyabb érzelmeim lányok, nők iránt, hogy kezdetben megismertem, egy darabig beszélgettünk, barátok lettünk. Persze a barátság alatt éreztem is, hogy többet szeretnék tőle. Valahogy ezt természetesebb folyamatnak tűnt.

Mostanra megváltoztak a körülmények, mintha mindenki rohanna. Próbálok ismerkedni, barátkozni, de nem sikerül. Fogalmam sincs mire vágynak a nők, de el tudom azt is képzelni hogy az is a bajuk velem, hogy nem haladunk gyorsabban. Én szívesen beszélgetnék barátilag, érdekelne a véleménye és jobb is lenne megismerni egymás személyiségét.

Szerintem a felnőtt korú "ivarérett" emberek fejében az van, hogy ha nem csapok le rá én, lecsap más. És sokszor talán tényleg ez van, hogy lecsap más az illetőre. Már nem akarnak kivárni. Meg élni kell, nem baj ha egyéjszakás kaland lesz belőle, stb. És szerintem manapság egyre többen lenézik azokat a srácokat, akik nem nyomulnak eléggé. Mármint az is baj, ha nyomulnak és kapcsolatot akarnak és az is, ha visszafogottabbak. Elég kemény impulzusok érik az embereket mindenhonnan hogy gyorsan teljesítsenek a húspiacon. És aki nem akar enged a trendeknek, az megkaphatja a prűd meg az anyámasszonykatonája jelzőket

Ismerkedés elején sokan tényleg megjátsszák magukat, de még ha ez nincs is így, és baráti körből jössz össze valakivel, az sem garancia semmire.

Első komoly kapcsolatom egy olyan sráccal volt, akit évek óta ismertem. Fél évvel később megcsal egy közös ismerőssel. Majd szakításunk után 2 héttel azt a csajt is, egy exével. Mikor ez kiderült, a közös ismerős annyit mondott, hogy nem hitte, hogy 6 évnyi ismerettség után azt megtenné vele is, amit velem (2 évnyi ismerettség után). Korábban a srác nem így viselkedett, ha valakivel nem működött, szakított, nem ment félre, így előjele sem volt a dolognak úgymond.

Ugyanakkor volt olyan, hogy hamar összejöttem egy sráccal. Szimpatikus volt, és egyszerűen úgy álltam a dologhoz, hogy ha nem működik, az kapcsolatban gyorsabban kiderül. Ki is derült, ellenben nem csalt meg, nem hazudott a szemembe, és azóta barati a kapcsolatunk.

Mostani párommal is rövid ismerettség után jöttünk össze, és vele teljesen harmónikus a kapcsolatunk. Tudom, hogy hűséges, bízunk egymásban, mindent meg tudunk kommunikálni. Persze, egyértelmű, hogy mikor belevágtunk nem arra gondoltunk, hogy akkor mostantól együtt éljük le az életünket. Pár hónap kellett ehhez, de sokkal fesztelenebb volt úgy, hogy kimondtuk, kapcsolatban vagyunk. Adott valamiféle biztonságérzetet. Most már, így egy év után, úgy gondoljuk, együtt fogunk megcsúnyulni, és nevetni a világ dolgain nyugdíjas éveinkben. És érdekes módon, ő az első olyan párom, akit minden barátom elfogad, sőt, már a legelején optimistán álltak a kapcsolatunkhoz. Egy illetőt leszámítva, de ő sem akart rosszat, csak nem arról az oldaláról ismerte meg páromat, ahonnan én ismerem (igazából egy arrogáns p*csnek tartotta, nem is hibáztatom, már akkor is tudtam, miért gondolja ezt, ellenben azt is, hogy nincs igaza, és valóban nem is volt).

Röviden: ha valakik "azonnal" belevágnak egy kapcsolatban, akkor ők a puding próbája az evés elvet vallják. Nem gondolom, hogy csak így, vagy csak hosszabb idő után összejönni lenne csak helyes a másikkal. Mindenkinek a saját érzelmei, vérmérséklete alapján kell ezt eldöntenie, de egyik sem jelenti automatikusan a biztos boldogságot. Ilyesmire egyszerűen nincs garancia az életben.

Ellenben megértelek, ha bosszant, mikor ismerőseid úgy vágnak bele egy kapcsolatba, hogy az szerinted biztosan nem fog működni. Ezzel valahogy én is így vagyok, de okoztak már pozitív meglepetést ilyen téren. Ennek persze lehetnek fokozatai. Ilyen esetekben elmondom, hogy mi a véleményem, és hogy szerintem hol fog bukni a dolog. Ellenben a végén hozzáteszem, hogy ha nem tetszik, amit mondtam, cáfoljon rám. Bizonyítsa be, hogy nincs igazam, és legyenek nagyon boldogok. Ha pedig valami balul üt ki, rám számíthat akkor is, és nem fogom a fejéhez vágni, hogy én megmondtam.

Viszont az is igaz, hogy sokan félnek egyedül maradni, mert magányosnak érzik magukat. Az ilyen emberek nem fogják fel, hogy kapcsolatban is lehet valaki magányos, és az sok esetben még rosszabb is.

Szerintem - mint mindig - az arany középút a járható.

Azt gondolom, hogy egy felnőtt embernek legyen annyi önismerete és emberismerete, hogy a rendelkezésére álló információk alapján el tudja dönteni akár rövid ismerkedés során is, hogy ki illik hozzá és ki nem. Nem azt mondom, hogy mindenre fel lehet készülni, mert nyilván nem lehet. De minden embernek van egy adott értékrendje, életstílusa, habitusa, személyisége. Én felnőttként tisztában vagyok/voltam azzal, hogy mi az, amire vágyom egy kapcsolatban és milyen hibákat vagyok képes tolerálni, illetve mi az, ami abszolút kizáró. Nyilván emögött ott van a korábbi párkapcsolatok (vagy akár ismerkedések, baráti kapcsolatok) tapasztalata.

Egy kicsit most belemennék a pszichológiába... az emberi elme olyan, hogy ha viszonylag kevés információ áll rendelkezésére, akkor sémákban, dobozokban gondolkodik. Amikor valaki új emberrel ismerkedünk, akkor nem az egyedi tulajdonságokat nézzük, hanem próbáljuk belehelyezni valamilyen általunk ismert mintába, típusba. Lehet, hogy felszínes kicsit, de az agyunk akkor is így működik, és ez nem is baj. Ha nem így működne, akkor minden egyes ember megismerésére rászánhatnánk fél-egy évet, vagy még többet, és csak utána tudnánk dönteni arról, hogy egyáltalán akarunk-e vele ismerkedni. Ha valaki párkapcsolatra vágyik, akkor ez nyilván kivitelezhetetlen, hiszen nagyon ritka, hogy két ember tényleg passzol egymáshoz. Magamból kiindulva, ha mindenkinek a megismerésére szántam volna fél évet, akkor több száz év után tudtam volna eldönteni, hogy ki illene hozzám. Ezért szépen bedobozoltam az embereket, behelyeztem őket az általam ismert típusokba az ismerős jegyeik alapján: ez link alak, ez szerencsétlen, stb. stb.

Így létrejött egy "ismerkedésre érdemes" feliratú doboz is, és nyilván az ebbe kerülő emberek megismerésére több időt fordítottam. Volt, hogy 1-2 hét után került ki valaki a dobozból, mert olyan tulajdonságait ismertem meg, hogy már nem tudtam vele kapcsolatot elképzelni.

Amikor azonban megismertem a párom, akkor nagyon sok apróság alapján úgy éreztem, hogy megvan a közös hullámhossz, érdemes próbálkozni, belevágni a kapcsolatba. És NEM holtomiglan-holtodiglanban gondolkodtam, hanem úgy vágtam bele, hogy majd menet közben meglátjuk, mivé formálódunk EGYÜTT. Mert van, amit egyszerűen nem lehet megtapasztalni, csak párkapcsolatban. Az ismerkedés során csak ízelítőt kapunk.

Kicsit elrugaszkodott példával élve úgy tudnám érzékeltetni, mint a szakmai gyakorlat és a tényleges munkavégzés közötti különbséget. Előbbi sokkal kevésbé intenzív és kisebb felelősséggel is jár, épp csak belekóstolhatunk a majdani munkánkba, de hogy milyen ténylegesen, az csak hosszú távon derül ki.

Na hát így van szerintem a kapcsolatokkal is. Az ismerkedés csak ízelítő egymásból, a kapcsolat minőségét az határozza meg, hogy mennyire vagyunk képesek és hajlandóak egymáshoz csiszolódni, hogyan kezeljük a felmerülő problémákat (amik az ismerkedési időszakban általában elő se jönnek). Sok minden tényleg csak idővel, a kapcsolat szorosabbra fordulása során derül ki. Én pl. egy évig randizgattam a párommal, utána költöztünk össze. És az összeköltözés teljesen új helyzeteket eredményezett, olyanokat, amikkel az egy éves intenzív együtt járás során sem találkoztunk.

Összességében szerintem ami a kapcsolat kialakulásához kell, az ön- és emberismeret, valamint tényleg egy kis kockázatvállalás (kellő optimizmussal átitatva, mert ha úgy állok valamihez, hogy úgysem sikerül, akkor nem is fog).

Ahol sokan elszúrják, az az, hogy

-Nem ismerik önmagukat sem, nem tudják, milyen tulajdonságokat, értékeket keresnek egy kapcsolatban, csak kísérletezgetnek

-Idealizálják a másikat, nem a valós személyiségét látják, hanem egy ideált (a negatív információkat kizárják az agyukból, vagy valamilyen elfogadható magyarázatot gyártanak pl. "azért nem keres, mert sok a dolga", vagy "azért féltékenykedik mindenkire, mert nagyon szeret"); vagy a rendelkezésükre álló információkat a saját szájízük szerint értelmezik (pl. amikor az exemmel összejöttem, épp intenzíven sportoltam, és ő ezt azzal magyarázta - önmagának -, hogy neki akarok tetszeni, holott ez nem volt igaz, mégis később is elvárta volna, hogy a saját fejében élő ideálként viselkedjek, az ő ízlésének akarjak megfelelni).

Ha valakinek "segíteni" szeretnél jól választani, akkor biztasd arra, hogy fogalmazza meg minél pontosabban, hogy mi az, ami számára fontos egy kapcsolatban, miben érezné jól magát és miben nem. Minél inkább tudatosulnak, annál nagyobb az esélye, hogy tényleg elkezdi figyelni ezeket a jegyeket a potenciális partnerekben.