Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem korai, ha ezt megkérdezem a páromtól 4 hónap (távkapcsoat) után?
Véleményem szerint semmi értelme a kérdésnek abból kifolyólag, hogy 1. a jövőt senki se ismeri 2. ha nem tervezne veled hosszú távra, akkor nem is lennétek együtt.
A kapcsolatotokat ti alakítjátok, ti vagytok a felelős érte. Ha tesztek mindig a kapcsolatért, akkor lesz jövőtök, de ehhez mind a kettőtöknek akarnia kell.
Tudom miről beszélek, több mint 3 és fél éve távkapcsiban vagyok, és mikor páromat megismertem, éppen az utolsó félévben voltam az első fősulimmal, és utána még 2 évet ráhúztam egy másik fősulin. Jövő tavasszal pedig összeköltözünk.
Ne azzal foglalkozz, hogy mi lesz a jövőben, hanem ÉLJ A JELENBEN!! Sokan erre képtelenek, mert vagy a múltban élnek, vagy a jövőben, de sohase a jelenben.
Tehát élvezd, hogy együtt vagytok, ismerjétek meg egymást, járjatok el szórakozni..stb..
És NE foglalkozz azzal, hogy mit tervez veled a jövőben, mert nem lát a jövőbe, hogy ezt tudja.
Én is azt gondolom, hogy egy kapcsolat alapja a jó kommunikáció és ha téged most éppen ez foglalkoztat, ez nyomja a lelked, avagy feszélyez valamelyest, hiszen gondolkozol rajta, akkor igenis tudni kell megbeszélni, nem szabad elmerülni a találgatásokban.
Igen, élj a mának, de ettől még szabad beszélgetni a holnapról. Tervekről, jövőképről, hiszen iszonyatosan fontos egy kapcsolatban, hogy a két félnek hasonló elképzelései legyenek a jövőt nézve.
A kapcsolatotok építéséhez hozzátartozik a kölcsönös bizalom, a megértés és a kommunikáció is. Ha ez jól működik köztetek, akkor nem gondolom, hogy problémát okozna egy ilyen kérdés.
Arról nem is beszélve, hogy egy távkapcsolatban szerintem nagyon kell valami fogódzkodó. Nem működik úgy, hogy "majd valami lesz". Látni kell a fényt az alagút végén, különben egy idő után elhal, értelmét veszti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!