Honnan tudtátok, hogy a párotok számotokra a nagy "Ő"?

Csatlakozok, nincs ilyen, hogy nagy "Ő", se herceg fehér lovon, se semmi.

Reálisan gondolkodó, felnőtt emberek vagyunk.

A szerelem ugye megvolt kettőnk közt, de ez egy komoly kapcsolathoz édeskevés.

Hasonló a világnézetünk, a családi hátterünk, az anyagi helyzetünk és pénzügyi kultúránk, a gyerekvállalási elképzelésünk, és a gyereknevelési is. Ezek nélkül nem tudnánk együtt lakni hosszú távon.

Emberileg is megtaláltuk, akit kerestünk, tiszteljük egymást, látjuk a másik sikereit, értékeit, jó tulajdonságait, és el tudjuk fogadni a hül.yeségeit.

Jókat tudunk beszélgetni, mint a legjobb barátok, sokat nevetünk, megértjük a másikat, bármit meg tudunk beszélni, élvezzük egymást társaságát akkor is, ha csak hallgatunk. Ismerjük egymás barátait, eljárunk kettesben és velük együtt is. Ezek is fontosak, mert ha a szerelem elmúlik, akkor is szeretni fogjuk egymást.

És ami egyáltalán nem elhanyagolható, jól összeillünk az ágyban is. Minőségben és mennyiségben is hasonlóak az igényeik, illetve most már teljesen össze is csiszolódtunk, úgyhogy mondhatom, hogy azonos. Nem maradnak meg nem élt vágyaink, nincsenek egymás előtt gátlásaink.

Egy házasság nem csak annyi, hogy két ember szereti egymást. Gazdasági egység, barátság, egymást támogató szövetség. Szülőként és társként is tudni kell együttműködni. Hosszú távú lakóközösség, ahol nem lehetnek mindennapos súrlódások apróságok miatt.

Ha ezek mind stimmelnek (és azért ez nem kevés, és nagy szerencse kell hozzá, hogy találj valakit, akivel stimmel), akkor is tenni kell érte folyamatosan, hogy ez így is maradjon. Soha nem szabad természetesnek venni, hogy ott a másik, és úgyse fog elmenni. Elvégre azért vagytok együtt, mert nektek jó a másikkal lenni.

Természetesen ebben az is benne van, hogy mindketten tesztek érte, nem csak az egyik.

Egy tartós kapcsolatot fenntartani elég komoly munka.

Akik a nagy "Ő"-re várnak, ők ezt többnyire úgy képzelik el, hogy van valaki, akit meglátsz, beléd csap a villám, megáll a Föld egy pillanatra, és onnantól minden megy magától. Minden tökéletes lesz vele automatikusan, teljesen magától, anélkül, hogy tenni kéne érte. És itt el is bukják a tartós kapcsolatot ugyanezzel a lendülettel, mert a valóság nem így működik.

"Akik a nagy "Ő"-re várnak, ők ezt többnyire úgy képzelik el, hogy van valaki, akit meglátsz, beléd csap a villám, megáll a Föld egy pillanatra, és onnantól minden megy magától. Minden tökéletes lesz vele automatikusan, teljesen magától, anélkül, hogy tenni kéne érte"

És ha én találkoztam valakivel, akivel mindez pontosan úgy működik, ahogy leírtad? Mert azon túl, amit az előtte levő bekezdésekben írtál, nálunk is minden megvan, nem kellett csiszolódni, alkalmazkodni, nem kellett vitatkozni vagy elveket megbeszélni, átformálni, kompromisszumot kötni, akármit, mert kb az első pillanattól kezdve, kb az idézetnek megfelelően működik minden. És nem egy hónapja, nem két éve, lassan már tizenkét éve lesz így. Gyerekek mellett sem igényel különösebb mindennapos munkát, legfeljebb az, hogy tényleg időt találjunk egymásra. Ezen kívül...? Ezen kívül nem kell semmin sem dolgozni. Na, akkor most mi van? Akkor nincs nagy Ő, vagy csak kb rajtam kívül senki sem találta meg?

Kérdező, én igenis hiszek a nagy Ő létezésében (indoklást lásd: fentebb), de ez nem olyan dolog, amit racionálisan, logikusan le tudnék vezetni, hogy miért vagy hogyan vagy mitől. Egyszerűen csak találkoztunk, és tudtam. Nyilván nem úgy, hogy bemutatkoztunk és máris belém csapott a villám, miközben felhangzott egy mennydörgés-szerű hang, ami azt mondta, hogy na, Ő lesz az, de amikor elkezdtünk beszélgetni, randizni, járogatni, akkor elég világossá vált, hogy ez mással nem elérhető. Az összhang, ami köztünk van az első pillanattól kezdve, tényleg felébreszti az emberben a gondolatot, hogy esetleg létezhet "másik felem", és ezt az érzést meglovagolva könnyű volt közel 12 évet úgy leélnünk egymás mellett (nagyjából 2-3 hét ismeretség után költöztünk össze, szóval...), hogy szinte semennyi energiát nem raktunk bele, mert magától is működik, valahogy előre viszi magát a kapcsolat. És ennyi idő alatt nyilván nálunk is vannak/voltak problémák és konfliktusok, de valahogy azokat is olyan természetes könnyedséggel oldottuk meg, hogy utólag visszagondolva is csak döbbenten pislogok. Nem az első kapcsolatom, láttam már korábban férfit, nem is egyet, sosem hittem volna, hogy ilyen tényleg létezhet. Most meg már ebben élek mióta, és nem, nem akar elmúlni csakazértsem.

De az biztos, hogy csak utólag tudod BIZTOSAN mondani, hogy az x választottad a "nagy Ő". Már persze, ha hiszel benne.

Az a nagy ő, akit szeretsz, akibe szerelmes vagy és aki számodra az igazi, akivel el tudod képzelni az életed hosszú távon.

Te döntöd el, hogy számodra ki a nagy ő. Előre megírt forgatókönyv szerinti nagy ő persze , hogy nem létezik, csak az, akit TE annak látsz.

Nekem van, a SZerelmem számomra a nagy Ő, akit imádok.