Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Titeket rá lehetne venni párkapcsolatban heti 3x közös kocogásra?
Alkalmanként 38 perc kocogás/futás, persze megállva eleinte többször miattatok/veletek, mert gondolom nem bírnátok eleinte egy szusszal. Én csak 1x szoktam megállni sétálni 6 percre a közepén. Szóval, ha a pasitok segítene nektek egy kezdő edzéstervet összeállítani futás ügyben, nyitottak lennétek rá? Mennyire vagytok kaphatók erre?
Írjatok életkort is!
Figy, aki nem szeret mozogni és nem is akar változtatni ezen, annak ez kényszer lenne és semmi értelme se lenne ennek az egésznek.
Aki meg eleve szeret mozogni, mint pl. én is, azt nem kell megkérned ilyenre, mert az önszántából is fog veled menni.
26N
Amit az egyes írt.
Én utálok futni, előbb szakítanék.
Nem szeretek futni, nem lehetne rávenni.
Ha mozgás, akkor kerékpár, kirándulás, túrázás.
Istenem erre próbálom rávenni a párom, de már kezdem feladni...
Egyre inkább tunyulunk el, pedig mikor összejöttünk én rendszeresen futottam és tornáztam. Az elején párszor eljött velem, hogy a kedvemre tegyen, aztán jöttek a kifogások.
3 éve vagyunk együtt és nem érzem jól magam a bőrömben. Nem vagyok kövér, nem erről van szó. Csak egyszerűen elszomorít hogy nem bírtam rávenni hogy energikusabb életmódra, cserébe ő lehúzott engem is a tunyaságba...
Előző párom meg pont hogy rávezetett erre, de nála meg a ló túloldala volt. Akármennyit edzettem neki sosem volt elég, sosem tetszettem sehogy, és különben is csak a saját izmai érdekelték, engem magasról leszrt.
Wohooho imádnám..
36 perc alatt futom /najo inkabb kocogom az 5 kilit, de nincsen partner aki jönne velem. Szóval jó a terv. Én tuti mennék. 😉
23l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!