Szerintetek mennyire fontos a hasonló értékrend, érdeklődési kör, életstílus egy kapcsolatban?

Volt barátommal stimmelt az értékrend és az életstílus is nagyrészt.

Viszont közös érdeklődési kör nem igazán volt. Nekem mindenem a művészet és a pszichológia, legtöbb ismerősömmel szeretünk könyvekről, filmekről beszélgetni és filozofálgatni (és természetesen így közös programot is sokkal könnyebb találni: egy kiállítás, mozi, koncert, előadás, stb.).

Az exem sosem olvasott, a zenét szerette, de teljesen más stílust, mint én (pedig én szinte mindent meghallgatok, de ezt a hörgést/ordítozást - elnézést a stílus kedvelőitől - úgy igazán nem tudtam befogadni, pedig így is sok számot megszerettem, amit mutatott. A pszichológiától egyenesen herótja volt. Beszélgetni sem tudtam vele ilyen dolgokról.

Őt pedig a foci és az amerikai foci érdekelte (meg persze a gépezés), én még az eb-t megnéztem vele, de hosszú távon nem kötnek le ezek a dolgok, alapból a sport nézése nem.

Nagyon szomorúvá tett, hogy alkotó emberként (és aki segítő szakmát tanul) nem oszthatom meg vele igazán az örömeimet, mert ő egyszerűen teljesen más dolgokért lelkesedik és ezek meg neki nem sokat érnek, sőt. Mondanom sem kell, hogy körülbelül semmi közös programunk nem volt a kocsmázáson meg az otthoni meccsnézésen kívül. Ez persze rám nézve is szomorú, hogy nem voltam kreatívabb, nem csak rá. Legalább én próbálkozhattam volna jobban.

23/L

Előző vagyok.

Még annyi eszembe jutott a kisregényem mellé (:D), hogy azért nyilván más gondok is voltak. Hogy azt most értékrend- vagy életstílus-különbségnek lehet-e mondani, nem tudom... Inkább neveltetés.

Például náluk "nem divat" megbeszélni a problémákat, vagy hirtelen felindulás van sértegetéssel, vagy duzzogva elvonulás. Mi otthon a legtöbb dolgot nyíltan meg tudtuk beszélni, persze ott is volt veszekedés olykor meg durcizás, de nem ez volt többségben.

Meg egyszer egy gyerek-kérdésen is összekülönböztünk. Én ha beteg voltam vagy a lelki dolgaim miatt lettek testi tüneteim, mellettem voltak és természetesen kiírathattam magam. Exemnek bármi baja volt, sosem hiányozhatott a suliból. Én megmondtam neki, hogy ha gyerekünk lesz, nem fogom lekicsinyleni a baját, persze van egy határ, ha köhög kettőt, nyilván nem marad otthon... De őt minden bajjal elküldték, mondván, erősödjön csak.

Összefoglalva ezt a két dolgot: engem a nyílt kommunikációra, véleménynyilvánításra, bizalomra, érzelmek felvállalására neveltek (vagyis olyan környezetben nőttem fel, ahol mindezt megtehettem), ő(t) meg nem, és ráadásul gyakran kritizált engem a hozzáállásomért.

Na szerintem ez is egy nagyon nagy különbözőség.

Kedves kérdező!

12-es&13-as válaszoló vagyok.

Én szoktam sörözni és borozni is, néha egy-egy töményezés is belefér abszolút emberi mértékben - téged zavart, hogy a volt barátnőd iszik, vagy őt zavarta, hogy te nem? Hogyan alakult így, hogy mint írod, nincsenek barátaid?

Én is sokszor megkaptam már, hogy nem ebben a világban élek, pedig egyedül tartok fenn egy lakást, tanulok és dolgozom, és úgy gondolom, minden témához hozzá tudok szólni - de nem vagyok az a gyakorlatias típus egyáltalán, és nem is azok a dolgok lényegesek számomra, mint amit a környezetem összességén látok.

Nekem nem feltétlen az az érték, amit a társadalom elvár. Nem azt becsülöm, aki "tisztes polgári életet" él, hanem aki mer más lenni, és ha kell, kilógni a sorból. Nem tudok és nem is akarok robot lenni, nem akarok maszkolni, elnyomott érzelmekkel élni.

Tetszik az idézet, meg a felfogás is! :)

Értem. Pedig sose jó erőltetni, az ugyanolyan lenne, mintha te akaratoskodnál, hogy ne igyon a másik.