Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nagyon korai lenne még a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagyon korai lenne még a gyerekvállalás?

Figyelt kérdés

Kicsit bonyolult a kapcsolatunk, de a lényeg barátnőmmel 5 éve vagyunk együtt, ebből 3 évet külön más országban éltünk. Ő német (szóval egy ekkora távolság volt közöttünk) és már egy ideje eleje elkezdett magyarul tanulni, valamint 2 éve él itt és beiratkozott egy tanfolyamra. Úgy ismertem meg, hogy az unokatestvérem Némtországban él (kiskorában költöztek oda) és amikor meglátogatott minket, akkor elhozta -mostanra már a - barátnőmet, akivel egy iskolába jártak és ott ismerték meg egymást.

Mind a kettőnknek van munkája (bár én még egyetemre is járok mellette) és véleményem szerint ez egy kiegyensúlyozott, normális kapcsolat és már nagyon sokat beszélgettünk a témáról. Elvégre mind a ketten bennelennénk, csak sok embertől hallottam, hogy ennyi idősen teljesen felesleges egy gyerek, mert előbb ki kell élveznünk, hogy szabadok vagyunk stb.


(Mind a ketten 20 évesek vagyunk)


2016. okt. 2. 18:25
 1/10 anonim ***** válasza:

Jó ötlet, de Egyetem mellett dolgozni is eléggé megterhelő, gondolj bele ha nem alszol, sír.

Belegondoltál a felelősségbe?

Eltudnátok tartani, s amellett foglalkozni vele+tanulmányok?

2016. okt. 2. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Nem feltétlen a korotok miatt korai a gyermekvállalás, hanem mert ilyen módon éltetek korábban, ahogy.

Arról mondjuk nem írtál, hogy mióta itthon van, a két évből mennyit éltetek együtt (korotokból kiindulva gondolom nem végig), de hiába az öt év, párkapcsolati téren még jóval korábban vagytok.


Persze ettől függetlenül, ha mindketten úgy érzitek, és el tudtok tartani egy gyermeket, akkor a ti döntésetek, sok boldogságot - vannak, akik egy-két hónap után döntenek hasonlóan, és bejön nekik, de ez a ritkább.

2016. okt. 2. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Várj még egy kicsit! Én elkövettem ezt a hibát. Életem legjobb hibája, de jobb lett volna egy 8 évvel később.
2016. okt. 2. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Most egyutt eltek?
2016. okt. 2. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Szaporodásképes korban mindig vannak érvek a vállaás meg a halogatás, söt elutasitás mellett is. Csak ti tudjátok eldönteni, senki jo/rossz példája sem számit.
2016. okt. 2. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Sokszor belegondoltam, hogy így mennyire lesz más az életünk, ahogy abba is, hogy tudom, hogy az elején nagyon nehéz lesz, de szerintem mind a ketten képesek lennék rá. Ha nem így lenne eleve nem is gondolkoznék ilyenen. Másrészről szüleim is mondták, hogy belesegítenének az elején, szóval ezzel gond nem lenne.


Igen, együtt élünk.

2016. okt. 2. 18:39
 7/10 Költőnő? ***** válasza:
100%
Ebben az életszakaszban felesleges plusz teher lenne sztem.
2016. okt. 2. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Felesleges 20 evesen egy 15 eves kori tinikapcsolatra gyereket vallalni, es ha igazan felnottetek volna a feladathoz, akkor ez a kerdes meg sem szuletett volna ebben a helyzetben es ebben az eletkorban.
2016. okt. 2. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Szerintem várj még, ha komolyan gondolod esetleg vedd feleségül, mielőtt gyerekben gondolkoztok, fejezd be az egyetemet. Pár év múlva sem fogtok lemaradni semmiről.
2016. okt. 2. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Szerintem csak akkor szabad gyereket szülni, ha már fáj a hiánya! Ha végig gondolod és semmi másra nem vágysz ennél jobban! Különben megbánjátok és jön a fel kellett adni ezt meg azt meg amazt!

Suli mellett biztos nem szülnék, mert tudom, milyen volt, amikor még 2 órát se tudtam aludni a 24-ből hónapokon át!

2016. okt. 4. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!