Ha egy férfi azt mondja, hogy féltékeny, ha más férfivel vagyok együtt (akár csak szex, akár kapcsolat) akkor szerelmes belém?

Először is nincs különbség egy férfi és egy nő gondolkodása között, mindketten emberek. Ha egy "férfi" valamit mond, az nem biztos hogy úgy van, és ha egy nő valamit mond az nem biztos, hogy mögé kell nézni.

Én nem szeretem a sztereotípiákat.

A féltékenység nem előnyös érzelem, mert félelemből fakad. Beszéltem olyan emberrel, aki féltékeny a feleségére, és nem tudtam belőle értelmes választ kicsalni, hogy miért. Nincs rá logika.

Én (40 éves férfi) 20 éve vagyok együtt a párommal, társammal, feleségemmel. Ez alatt soha nem voltam rá féltékeny, pedig volt több alkalom is amikor legyeskedtek körülötte, de mindig úgy voltam vele, ha Ő talál valakit akivel boldogabb, akkor én is boldog leszek.

Ennyi idő alatt voltam már rá dühös, voltam bele többször fülig szerelmes, és voltam már vele úgy mintha "csak" a legjobb barátom lenne. Az emberek érzései hullámoznak, nincs fekete és nincs fehér, színek vannak, ezzel együtt kell élni.

Kedves Kérdező!

A válaszodra nincs logikus magyarázat.

A féltékenység félelemből fakad, aminek nincs összefüggése hogy szeret-e az illető. De ettől még lehet beléd fülig szerelmes akár.

Kedves Miquel!

A kor nem szégyen, nem veszteség, hanem ha jó irányba haladsz, akkor bölcsesség. Meg kell tanulni a dolgokat elengedni. Az életem során rengeteg dolog volt a kedvencem, amiket ma már nem tudnék használni. De nem bánom. Bölcsebb lettem.

Ha az ember negyven évesen olyan szeretne lenni, mint húsz évesen, akkor elvesztegetett húsz évet.

Én nem érzem magamat fiatalabbnak a koromnál, idősebbnek sem. És örülök, hogy ennyi tapasztalatom van. Mert csak kuncogni tudok a huszonévesek csetlésén botlásán. És nem is értem meg azokat a pasikat, akik 20-30-as csitrik után szaladgálnak. Én nem szeretném tanítgatni a partneremet, én élvezem a tapasztaltságát.

Kb 35 voltam, amikor egy alkalommal összefutottam egy 18 éves nővel. Nagyon csinos volt és a korához képest érett, és igen intelligens is. (Tehát nem véletlenül használtam a nő kifejezést.) Beszélgettünk és éreztem, hogy ebből több is lehetne ha akarom, de azon kívül, hogy "hazavihettem volna, de az asszony úgyse engedte volna meg, hogy megtartsam" :) annyira tapasztalatlan volt az élet dolgaival, hogy kedvesen megmosolyogtam és soha többé nem találkoztunk. Nagyon remélem, hogy ma már boldog párkapcsolatban él.

Ez egy kedves emlék és nem veszteség.

Sztereotipizálásról.

Nem szeretem a cirkalmas idegen szavakat, amik semmit se mondanak. Nekem a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika tudománya jut erről eszembe. Ha a matematikában számolhatunk bekövetkezési gyakorisággal és valószínűséggel - akár embercsoportok esetén, ha komplett szociológiát építünk erre - akkor személyes kapcsolatok esetén miért ne tarthatnánk teljes joggal bizonyos emberi viselkedésmódokat tipikusnak, jellemzőnek, valószínűbbnek másoknál?

Férfi és női gondolkodás:

Hiba lenne összemosni a kettőt. Ezerféle apróbb kis jel utal rá, mekkora különbség van a két gondolkodásmód között. Csak nézd meg, miként szeli a kenyeret férfi és a nő. Egyik magától kifele tartja a kést, hogy az esetleg megszaladó penge nehogy testét megsebezze. A másik maga fele tartja az élét, mert tudja, hogy saját magát ösztönösen jobban megvédi, mintha másfele kaszabolna.

Mindkét módszer logikus, csak épp ellentétes megközelítési módot használ. Na ilyen a teljes férfi-női probléma megközelítés. Mindkettő logikus - a maga módján, csak épp teljesen más logikai rendszer szerint...

Nem tudom vitába szállhatok-e az előttem válaszolókkal, mivel fiatal és tapasztalatlan vagyok ezen a téren. De ha a saját szemszögemből kiindulva nézem hogy mi is az a féltékenység és mivel tudom magyarázni, akkor én ezt úgy magyaráznám, hogy igenis fél attól az illető, hogy elveszítheti a másikat. Részben mert saját magánál jobb embernek tartja vagy gondolja az addigi tapasztalatai alapján a másik félt, a nőt, részben, meg mert nem gondolja magát pont emiatt elég vonzónak és megfelelőnek a nő oldalán. Az nem féltékeny csak aki egoista és aki amolyan hódító a nők terén, akinek nem kell attól tartania, hogy ha elhagyja egy nő akkor soha életébe nem lesz kedve szóba állnia mással és élete végéig egyedül lesz. Akinek van önbizalma és van mire egoistának is lennie az nem lesz féltékeny. De akinek nincs önbizalma és nem volt még mondjuk soha életébe barátnője pedig elmúlt 20 éves (mint én), annak igenis van mitől félnie, hogy ha beleszeret a lányba és azt hiszi hogy ő a nagy ő akit már nem kell tovább keresnie. Én most pont ezt feltételezem és nehéz nem féltékenynek lennem, pláne hogy aki nekem tetszik közölte hogy ha lesz a jövőben valaha is kapcsolata és azt mondja a partnere hogy válassz a barátaid vagy én? Akkor ő gond nélkül félredobja a barátai miatt az illetőt... Tehát a féltékenység valóban nem jó dolog... pláne ha attól tartasz hogy elveszíted életed szerelmét, mikor még meg sem szerezted úgymond, bár én itt most nem azért említettem ezt a "meg sem szerezted"-et, mert tárgyként tekintenék rá vagy a nőkre. Én tisztelem a nőket és nem azért nyitok ajtót vadidegen lányok és nők előtt, mert a seggüket megbámulom, hanem azért mert úgy illik hogy ajtót nyit a férfi a nő előtt. De ahhoz hogy a féltékenységet el tudja űzni magából az ember, ahhoz előbb meg kell változnia ami elég nehéz pláne hogy az ami most vagy az abból van amit eddig megéltél... és aki fiatalon is már sok rossz dologgal szembesült attól nem igazán lehet elvárni hogy pozitív életszemlélete legyen pláne hogy ki tudja mikor fog kitörni a 3. VH és mikor omlik össze az Európai únió... Tehát változni kell és meglátni minden szarban a jót, ám ez nehéz és sok időbe telik... ezidő alatt pedig lehet hogy bekopogtat a lány ajtaján az aki neki pont megfelel és pont az esete... Mivel szerelmes vagyok belé és nem is kicsit, ezért természetesen örülnék, ha ő örülne még akkor is ha nem az én oldalamon... de hamar az örömből bele esnék a gödörbe és onnantól azon kattognék hogy ő boldog, de én soha nem leszek az... ő megtalálta akit keresett én pedig elveszítettem az esélyem hogy én legyek az akit keresett... ő együtt van valakivel és ha jól alakul a kapcsolata akkor élete végéig együtt lesz azzal a valakivel... én pedig életem végéig egyedül... Ez az amitől félek leginkább, persze nekem nincsenek barátaim senkire nem támaszkodhatok és a legnagyobb félelmem pont az hogy egyedül leszek 70-80 évesen... hogy egyedül halok majd meg, hogy a temetésemen senki nem lesz ott, mert a testvéreimnek lesz családja és esetleg nem érnek majd rá eljönni a temetésemre, annak az 1-2 barátnak aki van nekik is lesz családja és ők sem érnek majd rá eljönni a temetésemre... és egyedül leszek úgy hogy semmit maradandót nem hagytam magam mögött... egy névtelen senkiként magányosan és egyedül halok majd meg... Ez az amitől félek pedig csak 23 éves vagyok... de ilyen az élet... egy játék amiben mindig is lesznek győztesek és vesztesek... magányosak és szerelmesek, párkapcsolatban élők és szinglik, családosok és család nélküliek, fiatalok és öregek, tapasztaltak és tapasztalatlanok, önbizalomhiányos féltékenyek és magabiztos egoisták, viszonzatlan szerelmesek és viszonzott szerelmesek, hűek és hűtlenek, őszinték és hazugok... =/

De hogy a kérdésre is válaszoljak azt nem tudom hogy ez a férfi szerelmes-e beléd, vagy csak a birtoklási vágy miatt féltékeny, de féltékenynek féltékeny az biztos. (23/F)

Kedves előttem szóló, Fiatal Barátom,

Szerintem félreértettél bennünket, de nem baj, megpróbáljuk kibogozni a szálakat.

A félelmet senki sem vitatta, szerintem ezzel minden hozzászóló egyetért. A félelem minősége és tárgya, valamint lehetséges gyökerei azok, amin kicsit jobban eltöprengtünk, több oldalról megvizsgáltuk.

Csak halkan mondom, mert távol áll tőlem a nyelvészet, hogy a "féltékeny" szóban önmagában ott a "fél"(elem) a másik "fél" elvesztésétől. Aki ezt a szót először megalkotta, egy zseniális szójátékot alkotott meg vele az azonos alakú, más jelentésű szavakat felhasználva és összevonva. Annyira jó és tömör, hogy az szinte tökéletes.

És valóban tudat alatt és gyakran tudatosan is félünk folyamatosan egy párkapcsolatban:

-Egyrészt féltjük, óvjuk szerettünket, nehogy bármilyen baja essen. Féltjük betegségtől, stressztől, fájdalomtól, vagy egy külső fél nem jó szándékú közeledésétől, beavatkozásától, a szerettünket ért lelki és fizikai sérüléstől. Ez a dolog teljesen _önzetlen_ és legnemesebb része. Minden, ismétlem minden párkapcsolatban ott van ez az önzetlen komponens. Ezért nem tartom én sem helyesnek néhány hozzászóló divatos és liberális egyszerűsítését az "önzés" fogalommal.

Amiben önzetlenség és önzés is vegyesen jelen van, az egy szines, tág fogalomkör. Nem vonhatsz ki belőle egy komponenst, mert akkor az kiüresedik és hamis képeket továbbít másoknak. Ez pedig tisztességtelen. A végén mindenki szégyelje magát, mert aggódik párja miatt? Mert ha leönzőzik érte, akkor ez szükségszerűen ide és ezzel persze a kapcsolat elsorvadásához vezet. Egyre tartalmatlanabbá válnak a párkapcsolatok, ráadásul elfojtódnak érzelmek, amik a legváratlanabb és kezelhetetlen módon törnek elő. Ide vezet egy rossz fogalomhasználat...

Ennyit tehát az egyértelműen önzetlen és nemes vonatkozásról.

-Azután persze magát a kapcsolatunkat is féltjük folyamatosan. Nem egyikőnk vagy másikónk személyét, hanem a mindkettőnknek, vagy gyerek esetén mindahányónknak közösségét. Egyrészt egzisztenciálisan is, hiszen a közösen szerzett és megteremtett javak megosztva, külön-külön kevesebbek, mint a részek egésze. De az emberekre is elmondható ugyanez! Együtt, összefogva egy optimális kapcsolatban mindig sokkal többek vagyunk, mint külön-külön összeadva a részek teljesítményét.

Szerintem ez is teljesen egészséges érzelem, - vagy legalábbis realista - és ez sem önzés, de persze erre már bizonyos mértékben ráfogható annyiban, amennyiben a biológiában az élőlények közti szimbiózis (együttélés) fogalmát az egyes szervezetek önzésének nevezzük.

- S végül valóban van egy tisztán öncélú rész is a féltékenységben, amikor saját jövőnk, jólétünk miatt aggódunk. Mert egy kapcsolat megszűnésekor mindenképp megváltozik életünk. Egyrészt magától a változástól félünk, mert az ember legtovább és legnyugodtabban a stabilitásban képes élni. Jelen társadalmunk vezetése pedig minden létezőt elkövet az ellen, hogy stabilitás legyen bármiben. Folyamatosan variálják a gazdaságot, pénzügyeket, a család létfeltételeinek környezetét, előírnak továbbképzéseket, melyek gyakran feleslegesen vesznek el időt a családtól, a hatóságok folyton zaklatják valami értelmetlen bürokratikus marhasággal az embereket, de a többi ember is ebben a rendszerben van, akik zaklatottságukkal, idegességükkel mind hatnak ránk, stb. Szóval a párunk, de az egész család egy sejtburok, egy faraday kalitka, ha úgy tetszik egy mini villámhárító ezen dolgok ellen. Természetes, ha ennek elvesztése személyes vesztességként telepszik ránk. Holnap nem lesz ott nekem az ágyban a párom, nem főz meg, nem mos ki, nem takarít fel, nem beszélget el velem, nem szeretkezünk a kedvenc pózomban, nem megy el a gyerekért, uramisten, a gyerekem se lesz ezután folyton mellettem, stb, stb... :)

Szóval ez valóban az ego és az önzés rész.

De és újra hangsúlyozom: a féltékenység nem tiszta érzelem, hanem érzelmek különféle arányú keveréke. Így egy alapérzelemmel nem szabad elintézni azt.

Írtad a korodat és igen, tényleg innen ered az eltérő logika. A fiatalságban még ott a vadromantika, a fekete-fehér, igen-nem gondolkodásmód. Az idősebbekben már korral előre haladva mind jobban működik az analitikus gondolkodásmód, amit egyszerűen racionalizmusnak nevezünk.

Elnézést ha kicsit bőre sikerült, de szerettem volna egyértelművé tenni a különbséget, hogy miért gondoljuk ezt másképpen.

Mi nem igazán ettünk otthon kenyeret, de erről még életemben nem hallottam, hogy a férfi és a nő másképp vágja.

Melyik-melyik?