Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Van értelme a megromlott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van értelme a megromlott kapcsolatot helyrehozni? Lehetünk még újra "szerelmesek"?

Figyelt kérdés

4 év után a barátnőm szakított velem, mert úgy érezte eltávolodott tőlem, és nem úgy szeret már mint eddig, mert 1 évre elkerültem tőle messze, nagyon hiányoltuk egymást, közben sokat féltkénykedtünk, de azért probaltuk kiállni a távolság próbáját. De 1 év után ő már megszokta, én meg hazajöttem hozzá, és szakított velem. De eltelt 1 hónap, eléggé megviselt de közben még beszélgettünk, én igyekeztem küzdeni érte, de nagyon össze volt zavarodva, nem tudta mit akar, gondolkodási időket kért, aztán én lemondtam róla, igyekeztem tovább állni, és nem rég felhívott azt mondta, hogy át gondolta, és szeretné megpróbálni újra, arra kért, hogy felejtsem el azt ami ebben az 1 hónapban történt és kezdjünk új lapot, és lassan próbáljam meg vele az elejéről. Most találkozgatunk, beszélgetünk, de vannak játékszabályok, igyekszem annyit tenni amennyit enged. Az első találkozásnál még csókot se akart, mert azt mondta van benne valami, ami azt mondja neki, hogy ne adjon, azt mondta, hogy ugy akarja a próbát az elején, hogy a szexet, együtt alvást, stb-t tegyük félre egy darabig, a másodiknál már egyszer csak amikor nevetgéltünk adott 2 hosszú csókot, komolyan mint az elején 4 éve..


Azt mondta tényleg rendbe szeretné hozni, és hogy komolyan gondolja ezt a próbát.


Kérdésem, hogy tapasztalataitok alapján működhet-e. Igaz-e az a mondás, hogyha egyszer kialszik a láng, akkor az már úgy is marad? Vagy a hibákból tanulva, kellő odafigyeléssel és kitartással elérhetem, hogy újra belém szeressen?


Én még mindig szeretem, 4 év csodás volt vele, de sokat gondolkodtam azon, hogy miért érdemes érte küzdeni, majd rájöttem, hogy azért mert még egy ilyen lányt nem találnék soha. :)



2016. júl. 21. 16:17
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Persze, hogy van értelme! Mindketten akarjátok és ez a lényeg :) Ezzel ez újra randizással visszajöhet a vonzalom, legyél romantikus és figyelmes vele.
2016. júl. 21. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Rendben van, köszönöm a válaszodat! :) Akkor türelmes leszek, és odateszem magam megint :)
2016. júl. 21. 16:21
 3/11 anonim ***** válasza:
Szerintem is megért még egy próbát :)
2016. júl. 21. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
44%
Mukodhet. Bar nekem fura ez hogy tullepett rajtad aztan meg ne is csokolozzatok... En gyanakodnek hogy egy evig megult egy szamarat csak aztan visszajott a lo... Foleg hogy, mint irod feltekenykedtetek.
2016. júl. 21. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Tudom róla, hogy nem olyan lány. Ha arra vágyott volna akkor nem ugy tette volna, hogy együtt vagyunk, de ha mégis történt volna valami akkor elmondta volna biztos vagyok benne, ha nem ő a akkor más, ilyen kis városban ahol élünk hamar kiderülne. Kérdeztem is tőle, de azt mondta, h csak úgy érezi kihűlt, de nem akarta mondani, mert azthitte változik majd. De igazából én se értettem, hogy miert pont akkor mondta hogy szakitani akar amikor pont hazajöttem hozzá, és otthon vagyok már 1 hónapja, de kellett neki ez az idő, hogy átgondolja. Ki akarta próbálni milyen nélkülem, de most rendbe akarja hozni.
2016. júl. 21. 17:11
 6/11 anonim ***** válasza:
Ha tenyleg igy erzed cselekedj ennek megfeleloen! En elvinnem valahova csakugy random, ha van penzem extravagansabb helyre. Akar egy hajnalba indulunk este jovunk fapados ut europaba vagy csak egy jobb etterem, kirandulas, olyasmi amihez nem kell egyutt aludni. Nagy esellyel fellangol a tuz es majd o keri az egyuttalvast:)
2016. júl. 21. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Szerintem is megéri! :)

És közben gondolom rájött erre ő is, ez a lényeg.

Haladj vele lassan, húzd csak az agyát, ébreszd fel benne a tüzet, hogy a zsigereiben is várja, mikor találkoztok.

Hagy egy kis teret neki, haladj lassan, de udvarolj, bókolj is neki és lepd meg apró dolgokkal, lehetőleg személyessel.

Ezekkel szerintem le tudod venni a lábáról. Újra. :)

25L

2016. júl. 21. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Jó volt amiket az előbb írtak. :) Én is befizetnék a helyedben egy buszos Görög vagy Spanyol útra. Annyira hosszú az utazás, ráadásul össze vagytok zárva,hogy kénytelen lenne megnyílni neked. Ha akarna sem tudna lelépni, és mire megérkeztek biztos vagyok benne, hogy lehet érezni újra a tüzet. :) xD
2016. júl. 21. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :) Olyan jókat irtatok, végre nem a melegített káposztás szöveget hallom, meg azt hogy hagyjam. Remélem tényleg kisül majd valami belőle :D
2016. júl. 21. 21:52
 10/11 anonim ***** válasza:
Kedves kerdezo, a kerdes kiirasa ota hogy alakult a kapcsolatotok?
2016. okt. 31. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!