Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek szerint ő is velem akar élni vagy a pasik ebben is szoktak kamuzni?
2,5 éve vagyunk együtt. Az elején a korkülönbség miatt azt mondta, hogy jó velem, de nem tudja mi lesz belőle, fél, hogy el fogom hagyni stb. Aztán kb. fél éve voltunk együtt, mikor elmondta, hogy szeret. Érzem is, nagyon jó vele. Én első perctől szerelmes voltam :)
Kb. 2 éve ha szóba kerül a jövőnk, mindig úgy emlegeti, hogy abban együtt, családként, gyerekekkel szereplünk. Szinte mindennap szóba kerül a közös jövő, hogy hogy fogjuk nevelni a gyerekeket, milyen legyen a lakásunk, stb. Mikor végeztem a fősulival, neki egyértelmű volt, hogy hozzá költözök, ő ajánlotta fel. Nagyon jól megvagyunk, csak sokszor elbizonytalanodok. Neki annyi csaj haverja van, én pedig még csak 1 hónap múlva kezdek a munkahelyemen, itthon ülök, és agyalok. Korábban sosem volt ilyen, sosem voltam féltékeny..
De ha folyton közös jövőt emleget, és családként tervezi a folytatást, akkor tutira komolyan gondolja, ugye? Ebben azért nem szoktak kamuzni, nem? Megbízok benne, és szégyenlem magam, hogy ilyeneken agyalok, mert sosem adott okot féltékenységre.. csak hát...
Ugye ezeket nem azért mondja, mert azt akarom hallani?
(23/L, 37/F)
Ha minden nap szóba kerül a közös jövő, család és nem bánja ezt a témát nincs félni valód. Most sokat vagy egyedül és ráérsz ilyenen agyalni, de nem szabadna. Ha dolgozol fáradtabb leszel és elfoglaltabb, kevesebb időd jut ilyeneken rágódni.
Mindig jusson eszedbe, hogy veled van és nem a lánybarátaival és nem az exeivel. :) 26/f
"ebben is szoktak kamuzni"
Dat megfogalmazás. Általánosítunk, drága...?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!