Mik azok, amiket naivan másképp gondoltatok a másik nemről, a párkapcsolatokrol még zsenge tiniként és összeköltözéssel, tartos kapcsolatokkal a hátatok mögött? Milyen csalodások értek?

Én tinikorom elején azt gondoltam, hogy egy jól működő párkapcsolathoz elég az, ha a két ember igazán szereti egymást :) Aztán rájöttem, hogy ez még önmagában nem garancia a boldogságra és a párkapcsolat sikerére :)

Sokáig azt hittem, mindenki, vagy legalábbis a legtöbben ha valaki iránt érdeklődést mutatnak, akkor a személye érdekli őket. De sajnos sokszor tapasztaltam, hogy az illetőt nem én magam érdekeltem, hanem csak keresett az életének egy megüresedett helyére valakit. Barátnő, dugópajti, feleség, haver, akármi. Magyarul a legtöbben nem ismerkednek, hanem castingolnak.

Tiniként, meg a húszasok elején megpróbáltam mindenkinek megfelelni, csak a jó oldalam mutatni. Ma már tudom, hogy a kis/nagy hibáival együtt válik a másik egyedivé, amitől csak egy van belőle. Nem kell a másikat tökéletesnek látni, hanem a hibái ellenére is vonzó. Nem az a nagy szerelem, amikor minden szép és jó, hanem amikor baleset ér, megbetegszel, félsz, szomorú vagy, elveszíted a munkád, ő akkor is kitart melletted, nem csak a szép időkben és valaki nem tart ki.N

Azt gondoltam tiniként, hogy egy férfi udvarol. Bókol. Hogy van olyan, aki csak úgy..minden ok nélkül meglep, elvisz ide oda, amoda. Megment. Nos...rá kellett jönnöm, ez nem így van. A legtöbb férfi még a kezdeti szakaszban sem tud udvarolni, egyszerűen fogalmuk sincs arról, hogy hogyan is kellene. Később meg aztán.....te jó ég. A legtöbb még a házassági évfordulót is elfelejti, nem hogy bármi másra odafigyeljen. Szóval elfogadtam. Ez van. Ma már nem hiányzik a bókolgatás, az udvarlás...megszoktam, hogy nekem ebben sose volt részem és nem is lesz. Ettől függetlenül jól érzem magam a férjemmel.