Elmondjam neki, hogy haldoklom?

Ne mondd el neki.

Az orvosoktol tartsd tavol magad. Keleti gyogymodoknak nezz utana.A kemo ol meg nem a rak.

Én a helyedben nem mondanám el, márpedig azért, mert amikor én megtudtam, hogy súlyos betegségem van, kapásból elmondtam a legközelebbi hozzátartozóimnak, akik onnantól kezdve úgy néztek rám, és úgy kezeltek, mint egy haldokló beteget (az én esetemben pedig nem halálos a dolog... legalábbis nem rövid időn belül öl...). Folyamatosan kaptam és kapom is még mindig a lenéző, sajnáló megjegyzéseket, pillantásokat. "Ó, te szegénykém, milyen rossz neked..." stb. Ettől aztán sokkal rosszabbul érzem magam, mert egy percre sem tudom elfelejteni, hogy nem vagyok egészséges. Nem tudom élvezni az életet, mert folyamatosan emlékeztetnek rá. Ha ezt tudtam volna előre, örökre titokban tartottam volna a dolgot.

Viszont neked meg azt tanácsolom, hogy ne így állj hozzá, hogy biztos meg fogsz halni! Van olyan barátom, akinek az orvosok azt mondták, a kemo ellenére tuti, hogy feldobja a pacskert egy éven belül. Ez volt 11 éve, és még mindig él, sőt, egészségesebb, mint valaha! Úgyhogy az orvosok se látnak a jövőbe, hiába vetnek rád keresztet, azért te ne törődj ebbe bele, mert amíg még lélegzel és dobog a szíved, még meg is gyógyulhatsz!

18 éves koromban rákom volt, az egyik legagresszívebben fejlődő, pár hónap alatt áttétet ad, a kemóra nem reagál a tumor.Az orvosok azt állapították meg egy injekciós kezelés után, hogy 23 éves koromig elvegetálok legjobb esetben, mert szívós a szervezetem, de ki fog újulni. 26 vagyok. Én voltam a hibás, mert nem vállaltam a kemót, miután megmondták, hogy a tumorra nem hat, de azért vessem magam alá, más kezelés nincs. Amikor az ismerőseim meg tudták, az egyik a munkahelyemen kipletykálta, majdnem kirúgtak, nem álltak velem szóba, néztem inkább másik munkahelyet.

Csak annak mondd el, akinek úgy érzed, hogy szeretnéd!

Utolsótól kérdezem,

mi segített a gyógyulásban?

Egyáltalán, sikerült meggyógyulni, vagy csak tünetmentessé vált?