Mi tesz boldogga?

Először is nőjek és nem nőljek.

A szerelem pedig egy kemikáliák által alkotott hatás az agyban. Olyan mint amikor drogfogyasztóvá válik valaki, azaz inkább függővé. Ez viszont nem tart örökké. Egy idő után elmúlik.

És, hogy milyen érzés? Mint a halál, olyan nyugodtságot jelent a közelében lenni, miközben felemészt a tűz, ami szinte már fáj.

Az összes szűz kisfiú rád fog privátan ugrani ezért az agymenésért :-P ...

Mi tesz bennünket boldoggá? Vagy szerintünk mi a szerelem? Ez két teljesen különböző kérdés :-) ... Boldoggá az élet tesz, mert megtanultam élvezni, bármit amit ad, hedonista módon.

Szerintem mi a szerelem? Egy érzés ... Aggódás, törődés, öröm és őrlődés, a pillanat és a végtelen ...

Általánosságban mi tesz boldoggá? A hobbijaim űzése, a munkám, amit szeretek, a férjem, a barátaim, a programok, amikben részt veszek. Ezek a "nagyobb" dolgok, de messze nem minden. Ugyanúgy boldoggá tud tenni egy napsütéses nap, egy jó étel vagy ital, egy kellemes beszélgetés, egy jó könyv vagy film, egy jó színházi darab és még sorolhatnám. Nagyon becsülöm az ilyen apró örömöket az életben, szeretem megélni a pillanatot, nem pedig dolgoktól és eseményektől várni a boldogságot, tapasztalatom ez a hozzáállás a kulcs :) Voltam ám másmilyen is, de amit meg kellett tanulnom, olyan nincs, hogy majd ha x dolog történik, boldog leszek, mindenkinek saját magából kell merítenie.

Olyan szvsz nincs, hogy folyamatos boldogság, nekem a boldogság boldog pillanatok sorozata, ami egy nap folyamán is simán hullámzik.

Az meg, hogy mi a szerelem, teljesen más kérdés, én például szerelem nélkül is boldog tudtam lenni, teljes életet élni. Persze most, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog, drámamentes (amolyan zsák a foltját) kapcsolatban vagyok, természetesen még jobb, de ez sosem volt előfeltétele annak, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Húha...nagyon költők vagytok! :D Ez igen!

A kérdést én úgy értelmezném, hgy mi tesz boldoggá egy szerelemben?

A szerelem szenvedély, örökös megbocsátás, elfogultság, vakság, bolndság, mikor megszűnnek az ész érvek és a józan ész. Miután elmúlik vagy az ész érv mégis győz, olyankor kettészakadsz és mindig azt érzed, hogy a lelked egy darabját magával vitte...

Talán így van. De persze újra és újra visszaesünk. :) Mert ez az élet. Csak a nézőpontja lesz más és ahogy idősebb leszel a szerelem is más értékekben fog kimerülni. :)

Eddig kétféle szerelmet éltem meg, ebből az a tapasztalatom, hogy ha nem megfelelő emberhez köt az érzés, akkor nagyon destruktívvá, toxikussá tud válni. Heves érzelemkitörések, drámák, örömök és fájdalmak, hullámvasutat megszégyenítő kilengésekkel, folyamatos adrenalinlöketek ki tudják készíteni nagyon az embert, mégsem könnyű belőle kiszakadni, amolyan ördögi kör. Főleg tapasztalatlanabb embereknél látom, vagy olyanoknál, akiknek (még) nincs kellő önismerete és emberismerete ill. nincs tapasztalata felnőtt konfliktuskezelésben.

A másik, amihez most van szerencsém a férjemmel, szintén nagyon szenvedélyes kapcsolat a kezdetektől fogva, viszont mivel nagyon összeillünk, nincsenek drámák és konfliktusok (kisebb viták persze igen, de az teljesen természetes), harcok és küzdelmek. Ehelyett építjük egymást, támogatjuk egymást, csapatként működünk, nem kell megjátszanunk magunk, játszmáznunk, nincsenek hatalmi harcok. Ugyanúgy megdobogtatja a szívem, mint az elején, de szerencsére nem érzem azt a szorongó fojtást a torkomban, gombócot a gyomromban - de ez számomra nem vonzó nagyon régóta (mielőtt megismertem volna a férjem, ezért is voltam sok évig egyedül boldogan), nem akarok harcolni, veszekedni.. Ha adrenalinlöketetet és összeszorult gyomrot akarok, inkább elmegyek extrém sportolni (ilyen is van) :D

#3