Szeretem, szeret, de nem tesz boldoggá/nem tud boldoggá tenni, ezért szakítottam. De vajon jól tettem?

nagyon igazad van, de ebbe a dologba azt is beleértettem, hogy alig foglalkozott velem, és lehet én látom rosszul a dolgokat, de nem törekedett arra, hogy a kedvemben járjon. legyek ettől önző, bármi, de én az a fajta vagyok, aki a legjobbat szeretné adni a párjának, és ezt az ember szeretné visszafele is érezni.

amúgy sajnos tudom, hogy jól tettem, hogy szakítottam, mert nagyon nem illettünk össze, máshogy viselkedtünk a kapcsolatban, mások voltak az "elvárások", de attól még fáj.

Koszonom a valaszokat. Az a baj, hogy rengetegszer beszeltunk arrol, hogy kinek hogyan lenne jobb, mert olyan problemak voltak pl, hogy nem tervezett elore velem egy nappal sem, nagyon figyelmetlen volt, es nem ereztette velem azt, hogy szeret. Az egesz kapcsolatunkban nem mondta nekem, hogy szeret, csak ha reszeg volt, vagy ugy erezte elveszithet. Mert elvileg felt ezt mondani nekem. Rengetegszer megvarakoztatott, vagy elmentem hozzajuk, es gepezett, nem figyelt ram. Fel sem tudnam sorolni a dolgokat, de sok kis aprosag, ami miatt nem tudtam jol erezni magam. En meg sajnos pont olyan vagyok, hogy inkabb bujos, szeretgetos, de soha nem volt, hogy mondjuk simogatott magatol, vagy valami ilyesmivel gondolt volna arra, hogy kenyeztet. Amugy sokat valtozott mellettem, de megmondta nekem, hogy nem tud banni a nokkel, es igen, ez nagyon meglatszott, mondta, hogy segitsek neki, de ha segitettem nem ugy viselkedett, majd a vegen mindig jott hozzam, hogy "igazad volt". Ez rengetegszer. Es ugyanigy en is valtoztam mellete. De sajnos az lett a vege, hogy kiszerettem belole :( es akkor kezdtem eszrevenni az apro hulyesegeit, amit a szerelem megszepit es elfogadhatova tesz, pl. hogy allandoan elviccel mindent. Nem lehetett vele komolyan beszelgetni, mindig volt egy hu de poenos beszolasa, ami pont nem kellett volna. Pedig eleg idos ahhoz, hogy azt gondolja az ember lanya, hogy ha kell tud komoly is lenni. Es az ilyen kis dolgok. Es iszonyat rosszul erzem magam most emiatt, hogy igy alakult, nagyon szeretnem szeretni, szerettem is, de nem ereztem kozelinek ot hozzam. Mintha ott lenne veled, de megsem a tied. Tenyleg sokszor volt ugy, hogy szakitunk, mert egyszeruen annyira nem tudja hogy viselkedjen a baratnojevel, de megbeszeltuk, hogy valtoztatunk. Kisebb-nagyobb sikerrel.

Nagyon felek, hogy rosszul dontottem, de nagyon remelem, hogy mind a ketten talalunk egy olyan szemelyt, aki el tud minket viselni az apro hulyesegeinkkel.

Es igy ujra elolvasva a szoveget lehet onzonek tunhetek, hogy mennyi figyelemre vagyok, stb, de nem errol van szo, csak tudom, hogy en mindig a legjobbat akartam adni neki, hogy boldog legyen velem, de belefaradtam abba, hogy tole ezt nem erzem. Feltem, hogy az lesz, mint az elozo kapcsolatomban, hovy en kihajtom a belem, hogy a masik jol erezze magat, de ahelyett hogy viszonozza, belekenyelmesedik a kapcsolatba, es azt hiszi magatol ertetodo, hogy en ott vagyok neki.