Ilyen egy "felnőtt" kapcsolat?

Nem szeret. Csak ugyanolyan kellék vagy az életében mint amilyen dolgokat ugyan nem soroltál fel, de sejtetsz "a mostani állapotáért" megtett/megvett írásoddal.

Minden kapcsolat az elején tombol. Egy hét után szeretkezni kell, nem a főnökének bemutatni... Mindenki más ráér sokkal később. Az első hetekben csak kettőtöknek kéne létezni!

Ez a kiegyensúlyozottság inkább elbszottság...

Ez teljesen személyiség- (és nem kor-)függő. Vannak emberek, akik az első pillanattól teljesen össze akarnak olvadni a másikkal, létezni sem tudnak nélküle, önmaguk kiterjesztésének élik meg a másikat, és vannak, akik képtelenek bevonódni a kapcsolatba, a másikat valódi társként kezelni.

Az optimális helyzet valahol a kettő között van szerintem. Az éveim során azt tanultam meg, hogy ha kezdetben túl nagy a lelkesedés, az NEM a másik embernek szól, ilyenkor magába a szerelembe vagyunk szerelmesek, egy elképzelt ideálba. Az én értelmezésemben a szerelem az, amikor már JÓL ismerem a másikat, kialakult a közös rutinunk, összecsiszolódtunk, és a kapcsolat során megismert énjébe szeretek bele.

Természetesen nem baj, ha optimistán állunk a kapcsolathoz az elején, és felvállaljuk a társunkat akár mások előtt is, jövőt tervezgetünk, stb., hiszen ez is az alapja a későbbi együttlétnek. De nem ezen múlik.

Ha néhány hét alatt már szerelemről lehetne beszélni, akkor az azt is jelentené, hogy két random embert is egymás mellé lehetne helyezni akár, és köztük is kialakulhat szerelem. De ha így van, akkor mitől különleges, értékes a másik? Miért PONT Ő kell? Ha bárkibe bele tudnék szeretni, akkor a társam bármikor lecserélhető lenne, hiszen mással is ugyanígy működne!

Nos, nálam nem így van. Amikor megismertem a párom, vonzalmat éreztem iránta és reményt, hogy vele olyan kapcsolatom lehet, amilyenre vágyom. Szimpátiát, szexuális vágyat, érdeklődést, stb. De ez még nem szerelem volt, csak nagyon erős vonzalom. Tetszett a személyisége, az értékrendje, a külseje és jól éreztem magam a társaságában, mert megvolt a közös hullámhossz.

Aztán ahogy teltek-múltak a hetek, hónapok, egyre több értéket fedeztem fel benne, megtanultam a "hibáit" tolerálni és kezelni, rengetek különböző élethelyzetben csiszolódtunk, formálódtunk egy egységgé. A "te" és az "én" mellett megjelent a "mi" érzése, a közös identitás. Megtanultam értékelni mindazt, amit CSAK ő nyújt, minden egyes élménnyel és helyzettel gazdagodott a kapcsolatunk. Voltak konfliktusok is (nem veszekedések, hanem a csiszolódás természetes velejárói, ami két értékrend és életmód összehangolásából adódik). Mivel minden apró konfliktust sikerült mindkettőnk számára megnyugtató módon kezelni, így kialakult bennem egy olyan tudat, hogy együtt győztes párost alkotunk, mindent megoldunk! Voltak külső körülményekből adódó nehézségek is, amiket szintén tudtunk kezelni, nem gyengítették, hanem megerősítették a kapcsolatunkat. És közben mindketten éltük a SAJÁT életünket is, sőt, nem csak hogy éltük, hanem a kapcsolatból táplálkozva fejlődtünk, egyre jobb körülményeket teremtettünk mindketten.

Ebben a folyamatban alakult ki az az érzés, amit én szerelemként élek meg. Nagyon erősen kötődöm a páromhoz, és tudom, hogy a létező legjobb választás. Biztonságot nyújt, erősít, felemel, a bajban támaszt nyújt. És, bár korábban nem hittem ebben, bizony, még egy év után is érzem azokat a bizonyos pillangókat a gyomromban! A szex az fantasztikus. Néha rácsodálkozom, hogy jé, mióta együtt vagyunk már és mennyi mindenen vagyunk túl, pedig olyan érzésem van, mintha az első randink lenne.

Most először merem teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy szerelmes vagyok. Korábban is hittem már érzésekre, hogy az szerelem, de nem az volt. Amióta megtapasztaltam ezt az érzést, azóta tudom, hogy EZ a szerelem. És nagyon jó érzés. :)

Igen, amiből házasság lett nálam, az egy fokozatosan kialakuló szerelem volt, nem első perctől lángoló, és bár nagyon tetszettem a férjemnek, de még ő neki sem ment el az esze az első pár hétben, mint anno tini korunkban.

Ja, és azóta boldog házasok vagyunk, 7 éve, a szexuális életünk tüzesebb, mint valaha.