Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ex probléma, mit tegyek?
A barátom egy éve szakított az exével, aki 2x lefeküdt más fiúval, magyarán megcsalta.
A barátom még ezután is gondolkodott a békülésben, ám időközben megismert engem. Rengeteget vívódott, mert félt tőlem, túl jónak talált magához, mindig elmondta, hogy egyszerűen túl tökéletes vagyok. Végül engem "választott", szerelmes belém, efelől semmi kétségem...ám a leányzó nem törődött ebbe bele.
A barátom sokáig nem merte neki elmondani, hogy együtt vagyunk, mert hogy szegény lány, meg miért akarom ennyire, hogy tudja. Végül elmondta neki, mire a lány közölte, hogy ha meglát engem az utcán, vagy a barátomat, akkor nekünk jön, és törölte a barátomat mindenhonnan. Ám azon kaptam magam, hogy a barátom rendszeresen beszélget vele facebookon, amikor együtt vagyunk akkoris.
Aztán most, hogy eljött a tavaszi szünet, a lány belendült. Felhívta a barátomat, hogy találkozzanak(hozzáteszem, 23:00kor, mikor nála voltam). A barátom halogatta, stb. majd a csaj elhívta mekizni. A barátom közölte, hogy nem. A leányzó ismét felhívta egy kifogással, aztán mondta neki a csajszi, hogy volt-e mostanában mekizni a párom. Közölte a barátom, hogy igen, mire a lány megkérdezte, hogy egyedül? A barátom mondta, hogy nem, erre a lány rányomta a telefont.
Majd ismét felhívta a barátomat, hogy mostanában nemis beszélget vele, MÁR NEM SZERETI? A barátom közölte, hogy nem, a csaj ismét rányomta és törölte mindenhonnan.
Meddig fog kísérteni engem ez a lány? Abban biztos vagyok, hogy a párom is ludas, kint van a szobájában még az ajándék meg a plakát amit a lánytól kapott, meg egy megőrzött szerelmes levél(csúnya dolog na, de átkutattam a szobáját).
Hogy iktassam ki ezt a lányt? Már elegem van belőle, aztmég a barátom védi, holott a csajnak a max. végzettsége az általános, most egy bevásárlóközpontban rakodó, árucikkfeltöltő, de a barátom szerint ez egy célokkal teli lány.
Ha meg én védek valakit az hülye, drogos, stb.
Bocsánat, az tényleg nem volt szép dolog.
Azt azért említettem meg, mert ő nem azért nem fejezte be a gimnáziumot, mert nem volt rá lehetősége, hanem mert egyáltalán nem érdekelte, mint ahogy a munkahelyeit se vette komolyan. Ezzel nem alábecsülni akartam, vagy leszólni, szimplán a céltalanságára fektetni a hangsúlyt, bocsánat ha kissé lekezelően hatott.
Köszönöm a válaszodat. :)
A páromat zaklatja, csak sajnos azzal nem vagyok tisztában, hogy a párom mennyire vevő erre. Ugyanis mondtam neki, hogy egyszerű a dolog, ne vegye fel a telefont. Mire a válasza az volt, hogy miért, ha engem keresne az exem, nem venném fel? Mondom ilyen helyzetben nem. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!