Akik ide meg más forumokra irják, hogy évek, sőt évtizedek után is szerelmesek, azok tisztában vannak vele, hogy ez vagy önbecsapás vagy felesleges a külvilágot ezzel áltatni, mert vagy nem érdekli vagy mert attol még ugysem lesz jobb a saját életük?

Nem.

De te most megjöttél, és kinyilatkoztattad nekünk az igazságot, és még egy kérdőjelet is tettél a végére, hogy kérdésnek tűnjön. De még annak is gyenge, hiszen eldöntendő.

Lehet, hogy jobb nem lesz az élete, de okulhatnak belőle mások. Én sem hiszem azt, hogy az a kémiai vad szenvedély, az ún. rózsaszín köd egy örök életű dolog. Tapasztalom magamon. Mert tartós kapcsolatban vagyok. De a szeretet, összetartás mindig jelen van és meghitt pillanatainkban a régi lángoló szerelem érzése is visszacsempésződik az életünkbe.

Sokan vannak akik a szerelem elmúlta után kétségbe esnek és nem tudják hol siklott ki a dolog, mert minden tökéletesen ment... eddig. És ha én leírom, hogy nálam hogy működik és jól működik eddig, akkor abból talán ő is meríthet, átgondolhatja, hogy talán nem olyan nagy baj, ha a lángolás alábbhagy. Vagy épp rájön, hogy a szeretet sincs már meg, mert csak kémia tartotta egybe a kapcsolatot és mehet tovább Isten hírével!

A jól felépített önbecsapás az egyén számára valósággá válik.

Kérdés, hogy te milyen alapon jössz és relativizálod mások boldogságát?

Ennek az egésznek nincs objektív mércéje, mert eleve tök más fogalmakból építkezünk.

Akik ide és más fórumokra irogatnak, és vájkálnak más életében , tisztában vannak vele hogy ez csak azért van mert az ő életük olyan semmilyen, céltalan, üres hogy más cseszegetése ad neki csak lelki örömöt? :))

Amúgy mit fáj ez neked hogy más mennyire boldog állítólag vagy nem állítólag? Most hogy beszóltál már jobban alszol? Más egyéb örömöd nincs? Szomorú. Ők feltételzhetősen boldogok, te meg mág úgy sem.

Kérdés, hogy te mit értesz szerelem alatt?

Én azt tudom, hogy bár vannak szürke hétköznapok és néha valóban nehéz, azért újra és újra át tudom élni és érezni azt a bizonyos pillangórepdesést a gyomromban a párommal.

Ehhez azért kellett sok évnyi önismereti munka, tapasztalás, tanulás, de létezik.

Számomra a szerelem azt jelenti, hogy a világ összes férfija közül a páromat választanám, bár tudom, hogy van nála szebb, jobb, akármi, de összességében mindaz, amit ő egyben képvisel, a tulajdonságainak az egyvelege számomra a legoptimálisabb összetételű. Összeköt a sok nehézség, amiken már túl vagyunk, amiket együtt oldottunk meg és győztesen kerültünk ki belőle, megerősödve, sérülések nélkül. És fizikailag is vonz, imádom vele a szexet. Van, hogy napjában háromszor. Van, hogy ritkábban. De amikor együtt vagyunk, az olyan...

Ami pedig a statisztikákat illeti... igen, én is túl vagyok már egy megromlott házasságon, amiről eleinte azt hittem, hogy holtomiglan meg holtodiglan, aztán jött a beszürkülés és elhidegülés. DE tudtam belőle tanulni. Megtanultam másképp választani, másképp működtetni a kapcsolatot. Ezért a mostani párkapcsolatom már teljesen más.

Aki folyamatosan a kezdeti rózsaszín ködös állapotra vágyik, és nem TANULJA meg a szerelmet hosszú távon működtetni, az valóban nem fogja soha átélni és átérezni. Ez ugyanis egy olyan képesség, amit fejleszteni kell.

És tudod, bár egyetlen olyan embert sem ismerek, aki ért az atomfizikához, attól még tudom és elhiszem, hogy léteznek atomfizikusok.